1Mak 10

Teljes szövegű keresés

1Mak 10
1Mak 10.1
A 160. esztendőben Antiochusz Epifánész fia, Alexander felvonult, és elfoglalta Ptolemaiszt. Bebocsátást nyert és királyként uralkodott.
1Mak 10.2
Amikor Demetriusz király meghallotta, nagy hadsereget vont össze és hadba vonult ellene.
1Mak 10.3
Levelet küldött Jonatánnak, biztosítva neki a békét és a tiszteletet.
1Mak 10.4
Mert így gondolkodott: „Gyorsan szövetségre kell vele lépnünk, mielőtt még Alexanderral szövetkezne ellenünk.
1Mak 10.5
Mert arra a sok gonoszságra fog gondolni, amit ellene, testvérei és népe ellen végbevittünk.”
1Mak 10.6
Így hát felhatalmazta, hogy csapatokat toborozzon, fegyvereket szerezzen és szövetségre lépjen vele. Sőt még azt is megparancsolta, hogy a várban őrzött túszokat adják ki neki.
1Mak 10.7
Jonatán Jeruzsálembe ment, és hangosan felolvasta a levelet az egész népnek és a várőrségnek.
1Mak 10.8
Igen megijedtek, amikor meghallották, hogy a király engedélyt adott neki, hogy csapatokat toborozzon.
1Mak 10.9
A várőrség kiadta neki a túszokat, ő pedig visszaadta őket szüleiknek.
1Mak 10.10
Akkor Jonatán Jeruzsálemben telepedett le, és hozzáfogott a város fölépítéséhez és helyreállításához.
1Mak 10.11
Utasításokat adott a munkásoknak, hogy a falakat és Sion hegyét körös-körül erősítsék meg nagy kövekkel. Ez meg is történt.
1Mak 10.12
Az idegenek, akik a Bakchidesz építette várban voltak, elmenekültek.
1Mak 10.13
Otthagyták otthonukat és visszatértek hazájukba.
1Mak 10.14
Csak Bet-Curban maradtak néhányan azok közül, akik elhagyták a törvényt és a parancsokat. Mert menedékül szolgált nekik.
1Mak 10.15
Alexander király hallott azokról az ígéretekről, amelyeket Demetriusz Jonatánnak tett. A harcokról és hőstettekről is értesült, amelyeket testvéreivel végbevitt, aztán elviselt szenvedéseikről is.
1Mak 10.16
Így szólt hát: „Vajon találunk-e még egy ilyen embert? Meg kell nyernünk barátunknak és szövetségesünknek!”
1Mak 10.17
Írt hát neki egy levelet és elküldte. Szó szerint így szólt:
1Mak 10.18
„Alexander király üdvözletét küldi testvérének, Jonatánnak!
1Mak 10.19
Hallottunk felőled, hogy milyen bátor férfi vagy, méltó arra, hogy barátunk légy.
1Mak 10.20
Ezért ma elrendeljük, hogy néped főpapjává légy. Hívjanak a király barátjának. [Bíborpalástot is küldött neki, meg aranykoronát.] Tarts velünk, és őrizd meg irántunk barátságodat!”
1Mak 10.21
A 160. esztendő hetedik hónapjában, a sátoros ünnepen Jonatán felöltötte a szent palástot, aztán csapatokat gyűjtött és rengeteg fegyvert szerzett.
1Mak 10.22
Amikor Demetriusz értesült ezekről az eseményekről, magába roskadt,
1Mak 10.23
és így szólt: „Miért hagytuk, hogy Alexander megelőzzön bennünket és megszerezze támaszképpen a zsidók barátságát?
1Mak 10.24
Magam is írok nekik egy biztató levelet, ígérve méltóságot és gazdagságot, hogy mellém szegődjenek és segítséget nyújtsanak.”
1Mak 10.25
Írt is nekik egy levelet. Így szólt:
1Mak 10.26
„Demetriusz király üdvözletét küldi a zsidók népének. Örömmel hallottuk, hogy a velünk kötött szövetséget megtartottátok, hűek maradtatok barátságunkhoz, és nem pártoltatok át ellenségeinkhez.
1Mak 10.27
Továbbra is legyetek rajta, hogy barátsággal viseltessetek irányunkban. Majd megjutalmazunk benneteket mindenért, amit értünk tesztek,
1Mak 10.28
elhalmozunk kiváltságokkal és adományokkal.
1Mak 10.29
Mostantól szabadnak nyilvánítalak benneteket, és elengedem az összes zsidónak az adót. A sóadót is, a koronaadót is.
1Mak 10.30
Mától kezdve lemondok a gabona harmadáról és a gyümölcs feléről, amely megillet; nem követelem mától fogva soha többé Júda földjétől és Szamaria és Galilea három hozzá tartozó kerületétől.
1Mak 10.31
Jeruzsálem egész területével egyetemben legyen szent, minden tizedtől és szolgáltatástól mentes.
1Mak 10.32
A jeruzsálemi várról is lemondok, és átengedem a főpapnak, telepítsen oda őrizetére tetszése szerinti embereket.
1Mak 10.33
Váltságdíj nélkül szabadon bocsátok minden zsidót, akit elhurcoltak Júda földjéről birodalmam valamelyik részébe. Mentesek lesznek minden adótól, s ugyanúgy állataik is.
1Mak 10.34
Az ünnepek, a szombatok, az újhold napjai a törvény előírta ünnepnapok, valamint a három ünnep előtti és utáni nap legyenek birodalmamban minden zsidó számára az adómentesség és az engedmény napjai.
1Mak 10.35
Senkinek sem lesz majd hatalmában, hogy valamiért bárkit is perbe fogjon vagy háborgasson közülük.
1Mak 10.36
A zsidók közül mintegy harmincezer férfit besoroznak a király seregébe. Ezek zsoldot kapnak, amint az a király minden katonájának jár.
1Mak 10.37
Egy részüket a király nagy erődeibe osztják majd be, a többiek bizalmi beosztást kapnak a birodalomban. A tisztek és a parancsnokok az ő soraikból fognak kikerülni, s a saját törvényeik szerint élhetnek, amint azt a király Júda földjének is elrendelte.
1Mak 10.38
Az a három kerület, amely Szamariából Júdához tartozik, tartozzék egészen hozzá, annyira, hogy csak egy hatalom alatt álljon, és ne engedelmeskedjék másnak, mint a főpapnak.
1Mak 10.39
Ptolemaiszt és környékét a jeruzsálemi templomnak adományozom, a szentély költségeinek fedezésére.
1Mak 10.40
Személy szerint felajánlok évi 15 000 ezüst sékelt a meghatározott helyekről befutó királyi jövedelemből.
1Mak 10.41
A tisztviselők minden fölösleget, amit még nem szolgáltattak be, mint az előző években, mostantól adjanak oda a templom szükségleteire.
1Mak 10.42
Az 5000 ezüst sékelt, amit a templom jövedelméből évente be kellene szolgáltatni, elengedem, legyen a szolgálatot ellátó papoké.
1Mak 10.43
Mindenki, aki Jeruzsálemben vagy bárhol az egész birodalomban a templomba menekül, mert vétett a király ellen vagy egyébként, mentességet kap mindenével együtt az egész birodalomban.
1Mak 10.44
A templom fölépítésének és újjáalakításának költségeit a királyi kincstárból kell fedezni.
1Mak 10.45
Ugyanígy a királyi kincstárt terhelik a Jeruzsálem falai újraépítésének és megerősítésének költségei is, valamint egész Júdeában a falak helyreállításának költségei.”
1Mak 10.46
Amikor Jonatán és a nép értesültek ezekről az ígéretekről, nem hittek nekik és nem fogadták el őket. Mert eszükbe jutott az a nagy nyomorúság, amit Demetriusz Izraelre hozott és amivel annyira sanyargatta őket.
1Mak 10.47
Alexanderrel tartottak, aki szemük láttára ajándékokat hozott magával, és együtt harcoltak vele egész idő alatt.
1Mak 10.48
Alexander király nagy sereget gyűjtött és Demetriusszal szemközt táborozott.
1Mak 10.49
A két uralkodó harcba szállt egymással. Demetriusz serege menekült, Alexander üldözőbe vette és legyőzte.
1Mak 10.50
Makacsul harcolt egészen napnyugtáig. Demetriusz is elesett azon a napon.
1Mak 10.51
Akkor Alexander követet küldött Egyiptom királyához, Ptolemeuszhoz ezzel a levéllel:
1Mak 10.52
„Visszatértem országomba, elfoglaltam őseim trónját és átvettem az uralmat. Legyőztem Demetriuszt, és birtokba vettem országunkat.
1Mak 10.53
Megütköztem vele. Seregével egyetemben megsemmisítettük és elfoglaltuk királyi székhelyét.
1Mak 10.54
Kössünk hát barátságot! Add hozzám feleségül a lányodat, hogy így rokonságba kerüljek veled. Elhalmozlak téged is, őt is hozzád méltó ajándékokkal.”
1Mak 10.55
Ptolemeusz király így válaszolt: „Boldog az a nap, amelyen visszatértél őseidnek honába és elfoglaltad trónjukat!
1Mak 10.56
Megadom, amit leveledben kértél. De gyere elém Ptolemaiszba, hadd ismerkedjünk meg egymással. Aztán rokonságba lépek veled, amint kérted.”
1Mak 10.57
Ptolemeusz és lánya, Kleopátra elhagyták Egyiptomot, és a 162. esztendőben Ptolemaiszba mentek.
1Mak 10.58
Alexander király eléjük ment. Az átadta neki lányát, Kleopátrát. Ptolemaiszban nagy pompával tartották az esküvőt, ahogy azt a királyok szokták.
1Mak 10.59
Akkor Alexander király írt Jonatánnak, hogy menjen el hozzá.
1Mak 10.60
Nagy pompával vonult Ptolemaiszba, és ott találkozott a két királlyal. Megajándékozta őket és bizalmas embereiket ezüsttel, arannyal és egyéb ajándékokkal. Így elnyerte tetszésüket.
1Mak 10.61
Erre az istentelen emberek Izraelből és a hitehagyottak összeesküdtek, hogy vádat emelnek ellene. De a király ügyet sem vetett rájuk.
1Mak 10.62
Ellenkezőleg, parancsot adott, hogy vetkőztessék le Jonatánt és öltöztessék bíborba. Meg is tették.
1Mak 10.63
Akkor a király maga mellé ültette és azt mondta fő tisztségviselőinek: „Kísérjétek be a városba, és hirdessétek ki: senki ne merjen ellene semmiféle ügyben vádat emelni, és senki ne háborgassa.”
1Mak 10.64
Amikor vádlói megtudták, hogy milyen megtiszteltetésben volt része, s hogy bíborba öltöztették, elmenekültek.
1Mak 10.65
A király magas kitüntetéseket adományozott neki és bizalmas emberei sorába iktatta. Megtette vezérnek és helytartónak.
1Mak 10.66
Jonatán békében és boldogan tért vissza Jeruzsálembe.
1Mak 10.67
A 165. esztedőben Demetriusznak a fia, Demetriusz Kréta szigetéről visszatért ősei földjére.
1Mak 10.68
Ez a hír aggodalommal töltötte el Alexandert, így visszament Antiochiába.
1Mak 10.69
Demetriusz Apolloniuszt tette meg Cöle-Szíria helytartójának. Ez nagy sereget gyűjtött és Jamniánál táborozott. A következő üzenetet küldte Jonatánnak, a főpapnak:
1Mak 10.70
„Te vagy az egyetlen, aki ellenünk lázadsz. Miattad gúny és nevetség tárgya lettem. Miért nyúlsz fegyverhez ellenünk a hegyek közt?
1Mak 10.71
Ha bízol csapataidban, gyere le a síkságra, és mérjük össze erőinket! Mellettem vannak a városok haderői.
1Mak 10.72
Érdeklődj, és majd megtudod, ki vagyok és milyenek a segítségemre levő csapatok. Azt fogják neked mondani: Nem tudtok nekik ellenállni, hiszen atyáidat is legyőzték, kétszer is, a saját földjükön.
1Mak 10.73
Most meg ekkora lovassággal és ily töméntelen sereggel szemben hogy állhatnátok helyt a síkságon, ahol nincs sehol egy kő, sehol egy kavics és semmiféle rejtekhely sem.”
1Mak 10.74
Amikor Jonatán meghallotta Apolloniusz üzenetét, mélyen megrendült. Aztán kiválasztott tízezer férfit és elhagyták Jeruzsálemet. Testvére, Simon csatlakozott hozzá, hogy segítségére legyen.
1Mak 10.75
Joppe előtt ütött tábort. A város lakói bezárták előtte a kapukat, mivel Apolloniusz helyőrsége volt Joppéban. Onnan indítottak támadást.
1Mak 10.76
A város lakói megijedtek és megnyitották a kapukat. Így Jonatán elfoglalta Joppét.
1Mak 10.77
Amikor Apolloniusz ennek hírét vette, kivonult háromezer lovassal és töméntelen gyalogossal. Asdod felé vette az irányt, mintha arra akarna elvonulni. Bízva azonban rengeteg lovasában, azon mód a síkságra nyomult.
1Mak 10.78
Jonatán Asdódig követte, és a két sereg összecsapott.
1Mak 10.79
Apolloniusz ezer lovast hátrahagyott egy rejtekhelyen.
1Mak 10.80
Jonatán azonban észrevette háta mögött a tartaléksereget - körülvették seregét és reggeltől estig nyilazták népét.
1Mak 10.81
Népe helytállt, amint Jonatán parancsolta, de azoknak lovai kimerültek.
1Mak 10.82
Most megérkezett Simon a csapataival, és megtámadta a gyalogságot, mivel a lovasság már kifáradt. Legyőzték őket, úgyhogy menekültek.
1Mak 10.83
A lovasság szétszéledt a síkságon, majd Asdodba menekültek, és bálványuknak, Dagonnak templomában kerestek menedéket.
1Mak 10.84
Jonatán azonban felgyújtotta Asdodot és a körötte fekvő helységeket, és kifosztotta őket. Dagon templomát is felgyújtotta az oda menekült lovasokkal együtt.
1Mak 10.85
A kard élén elhullottak és a felgyújtottak száma mintegy nyolcezer férfira rúgott.
1Mak 10.86
Innen elvonulva Jonatán Aszkalonnal szemben ütött tábort. A város lakói kivonultak elé, nagy pompával.
1Mak 10.87
Erre Jonatán és emberei gazdag zsákmánnyal megrakodva visszatértek Jeruzsálembe.
1Mak 10.88
Amikor Alexander király hírét vette ezeknek az eseményeknek, még nagyobb tiszteletben részesítette Jonatánt.
1Mak 10.89
Küldött neki egy aranycsatot, amilyet a király rokonainak szoktak ajándékozni. Aztán neki adományozta Akkaront, egész környékével együtt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages