1Mak 11

Teljes szövegű keresés

1Mak 11
1Mak 11.1
Egyiptom királya hatalmas sereget összegyűjtött, oly töméntelent, mint a tenger partján a fövény, és ráadásul rengeteg hajót is. Csellel meg akarta szerezni Alexander birodalmát, hogy aztán a maga birodalmához csatolja.
1Mak 11.2
Ezért békét ígérve érkezett Szíriába. A városok megnyitották előtte kapuikat és eléje mentek. Mert Alexander király elrendelte, hogy fogadják, hiszen az apósa volt.
1Mak 11.3
Mihelyt bevonult a városokba, Ptolemeusz helyőrséget rendelt seregéből minden városba.
1Mak 11.4
Amikor Asdodba ért, megmutatták neki Dagon kiégetett templomát, Asdodnak és a környékbeli helységeknek romjait, valamint a szerteheverő holttesteket és azoknak az elszenesedett maradványait, akiket Jonatán elégetett a harcok során, mivel halomba rakták őket a király útja mentén.
1Mak 11.5
Elbeszélték a királynak, amit Jonatán véghezvitt, hogy így rossz színben tüntessék fel. A király azonban hallgatott.
1Mak 11.6
Jonatán - nagy pompával - látogatást tett Joppéban a királynál. Üdvözölték egymást, és egész éjjel ott maradtak.
1Mak 11.7
Aztán Jonatán elkísérte a királyt egészen az Eleuterusz folyóig, majd visszatért Jeruzsálembe.
1Mak 11.8
Ptolemeusz hatalmába kerítette a partvidék minden városát, egészen a tenger mellett fekvő Szeleukiáig. Gonosz terveket szőtt Alexander ellen.
1Mak 11.9
Követeket küldött Demetriusz királyhoz ezzel az üzenettel: „Nos, kössünk szövetséget egymással! Neked adom lányomat, aki most Alexander felesége, aztán uralkodhatsz atyád egész birodalmán.
1Mak 11.10
Mert megbántam, hogy hozzáadtam a lányomat, mivel az életemre tör.”
1Mak 11.11
Így gyalázta, csak azért, mert vágyott a birodalmára.
1Mak 11.12
Elvitte a lányát és hozzáadta Demetriuszhoz. Így törésre vitte a dolgot Alexanderrel, ellenségességük nyilvánvalóvá vált.
1Mak 11.13
Ptolemeusz bevonult Antiochiába és föltette Ázsia diadémját. Így két diadémot viselt a fején, az egyiptomit és az ázsiait.
1Mak 11.14
Alexander király akkortájt Kilikiában tartózkodott, mivel annak a vidéknek a lakói lázadoztak.
1Mak 11.15
Amikor Alexander értesült a dologról, hadat indított ellene. Ptolemeusz is kivonult, nagy sereggel szembeszállt vele és legyőzte.
1Mak 11.16
Alexander Arábiába menekült, hogy ott védelmet keressen. Így Ptolemeusz király lett a győztes.
1Mak 11.17
Az arab Zabdiel fejét vette Alexandernek és elküldte Ptolemeusznak.
1Mak 11.18
Három napra rá Ptolemeusz is meghalt. Az erődökbe telepített helyőrséget a lakosság megölte.
1Mak 11.19
Így a 167. esztendőben Demetriusz jutott uralomra.
1Mak 11.20
Abban az időben Jonatán egybegyűjtötte Júdea lakóit Jeruzsálem várának elfoglalására. Rengeteg ostromgépet állítottak fel.
1Mak 11.21
Erre néhány hitehagyott férfi, aki gyűlölte saját népét, fölkereste a királyt és jelentette neki, hogy Jonatán ostrom alá vette a várat.
1Mak 11.22
Ennek hallatára az haragra lobbant, Ptolemaiszba ment és írt Jonatánnak, hogy szüntesse be az ostromot, és azonnal menjen Ptolemaiszba, tárgyalást kezdeni.
1Mak 11.23
Amikor Jonatán ezt meghallotta, parancsot adott a vár ostromának folytatására. Aztán kiválasztott néhányat Izrael vénei és a papok közül, és vállalta a kockázatot.
1Mak 11.24
Vitt magával ezüstöt, aranyat, palástokat és mindenféle más ajándékot is. Elment a királyhoz Ptolemaiszba, és elnyerte a kegyét.
1Mak 11.25
Igaz, a népből néhány hitehagyott vádaskodott ellene,
1Mak 11.26
de a király úgy bánt vele, mint elődei. Bizalmasai szeme láttára megtiszteltetésben részesítette.
1Mak 11.27
Megerősítette főpapi méltóságában és minden eddigi tisztségében, aztán bizalmas emberei közé sorolta.
1Mak 11.28
Jonatán adómentességet kért Júdea és Szamaria három kerülete számára.
1Mak 11.29
Ennek ellenében ígért 300 talentumot. A király beleegyezett, és mind e föltételekről ezt a levelet adta Jonatánnak.
1Mak 11.30
„Demetriusz király üdvözletét küldi testvérének, Jonatánnak és a zsidók népének.
1Mak 11.31
Megküldjük ennek a levélnek a másolatát, amelyet rokonunknak, Laszthenésznek írtunk ügyetekben, hogy tudomást szerezzetek róla.
1Mak 11.32
Demetriusz király üdvözletét küldi atyjának, Laszthenésznek.
1Mak 11.33
Elhatároztuk, hogy a zsidó népnek, amely barátunknak és hű szövetségesünknek bizonyult, irántunk tanúsított hűségéért hálából kedvezményeket nyújtunk.
1Mak 11.34
Átengedjük nekik Júdeának, valamint a három kerületnek, Aferemának, Liddának és Ramatainnak a területét. Szamariának ezek a részei legyenek Júdeáé mindazzal egyetemben, ami hozzájuk tartozik, azok javára, akik Jeruzsálemben áldozatot mutatnak be, a királynak járó beszolgáltatás fejében, ahelyett, amit a király a földek és a fák terméséből eddig évről évre beszedett.
1Mak 11.35
Ami tizedben és vámban megilleti, arról mától kezdve mind lemondunk, ugyanígy a sóadóról és a koronaadóról is - minderről lemondunk a javatokra.
1Mak 11.36
S ezekből nem vonunk vissza semmit sem ma, sem máskor.
1Mak 11.37
Készítsetek erről egy másolatot, s adjátok át Jonatánnak. Aztán tegyétek ki a szent hegyen egy jól látható helyen.”
1Mak 11.38
Amikor Demetriusz király látta, hogy birodalmában nyugalom van, és többé senki nem szegül neki ellen az idegen zsoldosok kivételével, akiket a pogányok lakta szigeteken toborzott, hazabocsátotta csapatait. Ez elégedetlenséget váltott ki a csapatokból, amelyek már apja idejében is szolgáltak.
1Mak 11.39
Alexandernek egy régi híve, Trifon észrevette, mennyire zúgolódnak a csapatok Demetriusz ellen. Ezért elment az arab Jamlekuhoz, aki Alexander fiát, Antiochuszt nevelte.
1Mak 11.40
Unszolta, bízza kezére, hogy majd apja helyett átvehesse az uralmat. Egyszersmind tájékoztatta mindenről, amit Demetriusz elrendelt, s az elégedetlenségről is, ami úrrá lett a csapatain. Sokáig nála maradt.
1Mak 11.41
Akkoriban Jonatán követeket küldött a királyhoz, hogy vonja vissza a jeruzsálemi várból, valamint a többi erődből is a helyőrséget, mert nyugtalanítják Izraelt.
1Mak 11.42
Demetriusz ezt a választ adta Jonatánnak: „Nemcsak ezt teszem meg neked és népednek, hanem ezenfelül még tisztségekkel is elhalmozlak téged is, népedet is, mihelyt megfelelő alkalmat találok rá.
1Mak 11.43
De most jól tennéd, ha embereket küldenél nekem, hogy segítségemre legyenek a harcban, mivel egész haderőm elpártolt tőlem.”
1Mak 11.44
Jonatán tehát küldött neki háromezer derék katonát Antiochiába. Amikor megérkeztek a királyhoz, az örült jövetelüknek.
1Mak 11.45
Akkoriban a város lakói összegyűltek a város központjában, mintegy százhúszezer férfi, és meg akarták ölni a királyt.
1Mak 11.46
A király a palotájába menekült. A város lakói megszállták az utcákat, és támadást indítottak.
1Mak 11.47
Demetriusz a zsidókhoz folyamodott segítségért. Mind egy szálig köré sereglettek. Szétszéledtek az egész városban, és azon a napon mintegy százezer férfit megöltek.
1Mak 11.48
Aztán felgyújtották a várost, gazdag zsákmányra tettek szert és megmentették a királyt.
1Mak 11.49
Amikor a város polgárai látták, hogy a zsidók teljesen a város fölé kerekedtek, elvesztették bátorságukat és a királyhoz folyamodtak.
1Mak 11.50
„Nyújtsd nekünk jobbodat, hogy a zsidók felhagyjanak az ellenünk és a város ellen vívott harccal.”
1Mak 11.51
Eldobálták a fegyvert és békét kötöttek. A zsidók pedig hírnévre tettek szert a király és a birodalom minden lakója előtt. Nevet szereztek maguknak a birodalomban, aztán gazdag zsákmánnyal megrakottan visszatértek Jeruzsálembe.
1Mak 11.52
Amikor újra elfoglalta birodalma trónját és ismét béke honolt a birodalomban,
1Mak 11.53
Demetriusz minden ígéretét megszegte. Ellenségessé vált Jonatánnal szemben, nem hálálta meg szolgálatait, ellenkezőleg, nagyon is szorongatta.
1Mak 11.54
Akkor történt, hogy Trifon visszatért a gyermek Antiochusszal, megtette királynak, diadémot tett a fejére.
1Mak 11.55
Mind köré gyűltek azok a csapatok, amelyeket Demetriusz elbocsátott. Harcoltak ellene, úgyhogy kénytelen volt menekülni és le is győzték.
1Mak 11.56
Trifon hatalmába kerítette az elefántokat és elfoglalta Antiochiát.
1Mak 11.57
Akkor az ifjú Antiochusz a következő levelet írta Jonatánnak: „Megerősítelek a főpapi tisztségben és átengedem neked a négy kerületet. Tartozz a király bizalmasai közé!”
1Mak 11.58
Egyszersmind aranytálakat és asztali edényeket is küldött neki, aztán felhatalmazta rá, hogy aranyserlegből igyék, bíborba öltözzék és aranycsatot viseljen.
1Mak 11.59
Testvérét, Simont megtette hadvezérnek Tirusz lépcsőjétől egészen Egyiptom határáig.
1Mak 11.60
Jonatán kivonult, és bejárta a folyón túli vidéket és a városokat. Az egész szíriai sereg csatlakozott hozzá, segítségre készen. Amikor Aszkalonba érkezett, a város lakói tisztelettel fogadták.
1Mak 11.61
Onnét Gázába vonult. Mivel Gáza lakói bezárták előtte a kapukat, ostrom alá fogta, a környező helységeket pedig felgyújtotta és kifosztotta.
1Mak 11.62
Erre Gáza lakói könyörögtek Jonatánnak, s ő békét is kötött velük, de a tekintélyes emberek fiait elvitte és Jeruzsálembe küldte őket. Aztán végigvonult a vidéken, egészen Damaszkuszig.
1Mak 11.63
Akkor Jonatán hírét vette, hogy Demetriusz hadvezérei hatalmas sereggel Galileában táboroznak, Kedes mellett, azzal a céllal, hogy megfosszák a hatalmától.
1Mak 11.64
Ezért hadba vonult ellenük, testvérét, Simont pedig az országban hagyta.
1Mak 11.65
Simon Bet-Curral szemben ütött tábort, sokáig ostromolta, és körül is zárta.
1Mak 11.66
Erre békét kértek tőle. Kezet nyújtott nekik, de elűzte őket onnan, elfoglalta a várost és őrséget rendelt oda.
1Mak 11.67
Jonatán Gennezar tavánál ütött tábort a seregével. Kora reggel elindultak Hacor síksága felé.
1Mak 11.68
Egyszer csak pogány sereg közeledett velük szemben a síkságon. Előzőleg elrejtettek Jonatán ellen egy csapatot a hegyek közt. S míg a sereg egyenesen a zsidóknak rontott,
1Mak 11.69
a csapat kitört a rejtekhelyről, s belevetette magát a küzdelembe.
1Mak 11.70
Jonatán emberei mind menekültek, csak a csapatok vezérei, Absalom fia, Mattatiás és Halfi fia, Júdás tartottak ki vele.
1Mak 11.71
Erre Jonatán megszaggatta ruháját, hamut szórt a fejére és imádkozott.
1Mak 11.72
Aztán fölvette velük a harcot. Legyőzte őket, úgyhogy menekültek.
1Mak 11.73
Amikor azok az emberek, akik mellőle elmenekültek, ezt észrevették, visszatértek hozzá, és egészen Kedesig üldözték az ellenséget, ahol a tábora volt s ahol maguk is táboroztak.
1Mak 11.74
Azon a napon mintegy háromezer férfi elesett a pogányok közül. Jonatán pedig visszatért Jeruzsálembe.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages