1Mak 14

Teljes szövegű keresés

1Mak 14
1Mak 14.1
A 172. esztendőben Demetriusz király összegyűjtötte csapatait és Médiába vonult, hogy segítséget szerezzen magának a Trifon elleni harchoz.
1Mak 14.2
Amikor Perzsia és Média királya, Arszakesz meghallotta, hogy Demetriusz betört a területére, üzent egyik vezérének, hogy fogják el élve.
1Mak 14.3
Ez kivonult, legyőzte Demetriusz seregét, őt magát pedig elfogta és Arszakesz elé vitte, aki aztán fogságba vetette.
1Mak 14.4
Nyugalom volt az országban, amíg csak élt Simon. Népe javára törekedett, ujjongtak hatalmán és nevén minden időben.
1Mak 14.5
Dicsőségét megtetézve megszerezte Joppét kikötőnek, utat nyitott a tenger szigeteihez.
1Mak 14.6
Kiterjesztette népe határait, birtokba vette az országot.
1Mak 14.7
Rengeteg foglyot hazavezetett, elfoglalta Gezert, Bet-Curt és a várat, kiszórta belőle az utálat tárgyát. Nem tudott neki senki ellenállni.
1Mak 14.8
Békében művelhették földjüket, a föld meghozta termését, és a fa is a mezőn a gyümölcsöt.
1Mak 14.9
Az öregek az utcán üldögéltek, mind a jólétről beszéltek. A fiatalok hírrel-névvel ékes hadiöltözéket viseltek.
1Mak 14.10
A városokat ellátta élelemmel, erős erődökké építette ki. Nevét dicsérve emlegették egészen a föld határáig.
1Mak 14.11
Békét szerzett az országnak, Izrael örömtől ujjongott.
1Mak 14.12
Mindenki szőlője és fügefája árnyékában ült, nem volt, aki rettegést keltett.
1Mak 14.13
Ellenség nem háborgatta őket az országban, királyokat győztek le abban az időben.
1Mak 14.14
Gyámola volt népe elesettjeinek, és kiirtotta a gonoszokat és a hitszegőket.
1Mak 14.15
Megtartotta a törvényt. Új fényt szerzett a templomnak és gyarapította fölszerelését.
1Mak 14.16
Amikor Rómában és Spártában megtudták, hogy Jonatán meghalt, nagy szomorúság támadt.
1Mak 14.17
De aztán hírét vették, hogy testvére, Simon lett helyette a főpap, ő uralkodik az országon és a városokon.
1Mak 14.18
Így írtak neki - érctáblákon -, hogy megújítsák vele a barátságot és a szövetséget, amelyet testvéreivel, Júdással és Jonatánnal kötöttek.
1Mak 14.19
Felolvasták az egybegyűlt nép előtt Jeruzsálemben.
1Mak 14.20
Ez annak a levélnek a másolata, amelyet a spártaiak küldtek: „A spártaiak elöljárói és az egész város üdvözletüket küldik Simon főpapnak, a véneknek, a papoknak és a zsidók népének.
1Mak 14.21
A követek, akiket küldtetek, beszámoltak dicsőségetekről és hírnevetekről. Örültünk a hírnek.
1Mak 14.22
Jelentésüket beiktattuk a nép határozatai közé, a következőképpen: A zsidók küldöttei, Antiochusz fia, Numeniusz és Jázon fia, Antipater eljöttek, hogy megújítsák velünk a barátságot.
1Mak 14.23
A nép úgy határozott, hogy ezeket az embereket tiszteletteljes fogadtatásban részesíti, jelentésük másolatát meg besorolja az állam iratai közé, emlékeztetőnek a spártai nép számára. Simon főpapnak is készítünk róla egy másolatot.”
1Mak 14.24
Simon ezután Rómába küldte el Numeniuszt, egy 1000 mina értékű aranypajzzsal, hogy újítsa meg velük a szövetséget.
1Mak 14.25
Amikor a nép ezekről az eseményekről értesült, ezt mondta: „Hogyan köszönjük ezt meg Simonnak és fiainak?
1Mak 14.26
Mert ő is, testvérei is, atyjának egész háza bátor embereknek bizonyultak. Visszaverték Izrael ellenségeit és biztosították neki a szabadságot. Érctáblákra vésték és a Sion hegyén helyezték el, oszlopokon.
1Mak 14.27
A felirat másolata így hangzik: „A 172. esztendő Elul hónapjának tizennyolcadik napján Simon főpap harmadik évében
1Mak 14.28
Azaramelben a papoknak és a népnek, az elöljáróknak, valamint az ország véneinek nagy gyülekezetében tudtunkra adták a következőket:
1Mak 14.29
Azokban a harcokban, amelyek országunkban dúltak, Joarib fiainak egy utóda, Mattatiásnak a fia, Simon, valamint testvérei kockáztatták életüket, és ellenálltak az ellenségnek, hogy megoltalmazzák szentélyüket és törvényüket. Ezzel nagy hírnevet szereztek népüknek.
1Mak 14.30
Jonatán összefogta a népet és a főpapja volt mindaddig, míg meg nem tért népéhez.
1Mak 14.31
Ekkor ellenségei be akartak hatolni az országba, hogy pusztává tegyék földjét, és rátegyék a kezüket a szentélyre.
1Mak 14.32
De föllépett Simon és harcolt a népért. Javainak jó részét felajánlotta, hogy legyen miből népe csapatait fölfegyverezni és fizetni.
1Mak 14.33
Megerősítette Júda városait és Júdea határánál Bet-Curt, amely azelőtt az ellenségnek szolgált erődül, és zsidó katonákat helyezett oda őrségnek.
1Mak 14.34
Joppe kikötővárost is megerősítette, továbbá Asdod határában Gezert, ahova azelőtt az ellenség fészkelte be magát, és zsidókat telepített oda, ellátva őket mindennel, amire csak szükségük volt.
1Mak 14.35
Amikor a nép látta Simon hűségét és a hírnevet, amelyet népének szerzett, megtették vezérnek és főpapnak, ezekre az érdemekre való tekintettel, továbbá igazságosságáért és népe iránt tanúsított hűségéért, végül, mert mindent megtett azért, hogy népét fölemelje.
1Mak 14.36
Az ő idejében, az ő segítségével sikerült kiirtani a pogányokat az országból és ugyanígy azokat az embereket is, akik Dávid városában, Jeruzsálemben állomásoztak, várat építettek maguknak, innen támadásokat indítottak, megszentségtelenítették a szentély környékét és súlyosan sértették a szentségét.
1Mak 14.37
Zsidókat telepítettek oda, és megerősítette az ország és a város védelmére. Jeruzsálem falait is magasabbra emelte.
1Mak 14.38
Így Demetriusz király megerősítette a főpapi tisztségben,
1Mak 14.39
barátai közé sorolta és nagy kitüntetésekben részesítette.
1Mak 14.40
Mert hallotta, hogy a rómaiak barátaiknak és testvéreiknek tekintik a zsidókat és Simon követeit tisztelettel fogadták.
1Mak 14.41
Ezért elhatározták a zsidók és a papok, hogy Simon legyen a fejedelmük és a főpapjuk, míg föl nem lép egy hitelt érdemlő próféta.
1Mak 14.42
Ő legyen a vezérük is, viselje gondját a szentélynek, rendeljen tisztviselőket az ország, a sereg és az erődök ügyeinek intézésére,
1Mak 14.43
s gondoskodjék az istentiszteletről. Parancsának mindenki köteles engedelmeskedni. Az országban minden iratot, oklevelet az ő nevében kell kiállítani. Viselhet bíbort és aranyat.
1Mak 14.44
Senkinek sem szabad a népből vagy a papok közül ezekből valamit is érvénytelennek nyilvánítani vagy parancsainak ellene szegülni, tudta nélkül az országban gyűlést tartani, bíbort ölteni vagy díszül aranycsatot viselni.
1Mak 14.45
Aki ezek ellen vét, vagy valamit nem tart meg, büntetést érdemel.”
1Mak 14.46
Az egész nép hozzájárult ahhoz, hogy Simon ezek szerint járjon el.
1Mak 14.47
Simon elfogadta és beleegyezett hogy átvegye a főpapi tisztséget, és hogy a zsidók és a papok fejedelme legyen, s mindnyájuk élén álljon.
1Mak 14.48
Elhatározták, hogy ezt az iratot érctáblára vésik és a templom falán helyezik el, egy jól látható helyen.
1Mak 14.49
Ugyanakkor a kincstárban is elhelyeznek egy másolatot, hogy Simonnak és fiainak kéznél legyen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages