1Mak 2

Teljes szövegű keresés

1Mak 2
1Mak 2.1
Azokban a napokba lépett fel Mattatiás, János fia és Simeon unokája. Joarib fiai közül való pap volt Jeruzsálemben, de Modinban élt.
1Mak 2.2
Öt fia volt: János, melléknevén Gaddi,
1Mak 2.3
Simon, melléknevén Tasszi,
1Mak 2.4
Júdás, melléknevén Makkabeus,
1Mak 2.5
Eleazár, melléknevén Auaran és Jonatán, melléknevén Affusz.
1Mak 2.6
Amikor látta a Júdában és Jeruzsálemben végbemenő istenkáromlásokat,
1Mak 2.7
azt mondta: „Jaj nekem! Miért születtem? Azért, hogy lássam népem pusztulását és a szent város romjait, s hogy tétlenül üljek, amikor kiszolgáltatják az ellenségnek, a szentély pedig idegenek hatalmában van?
1Mak 2.8
Temploma olyan, mint a meggyalázott férfi, pompás fölszerelését elhurcolták zsákmányul.
1Mak 2.9
Az utcákon lekaszabolták a gyermekeket, az ifjak meg az ellenség kardélén hulltak el.
1Mak 2.10
Hol van nép, amely ne uralkodott volna rajta, s ne szerzett volna tőle zsákmányt?
1Mak 2.11
Minden ékszerét elrabolták. Aki egykor szabad volt, rabszolga lett.
1Mak 2.12
Nézzétek szentélyünket: díszünket, dicsőségünket hogy kifosztották! A pogányok megszentségtelenítették.
1Mak 2.13
Miért is élünk még?”
1Mak 2.14
Mattatiás fiai megszaggatták ruhájukat, vezeklőruhát öltöttek és gyászoltak.
1Mak 2.15
A király tisztviselői, akiknek elpártolásra kellett kényszeríteniük őket, Modinba értek, hogy áldozati ünnepet rendezzenek.
1Mak 2.16
Izraelből sokan átpártoltak hozzájuk. Mattatiás és fiai azonban összefogtak.
1Mak 2.17
Erre a király tisztviselői elkezdték, és így beszéltek Mattatiáshoz: „Te tekintélyes és másokra is hatással levő vezető ember vagy ebben a városban, s fiaid, rokonaid támogatnak.
1Mak 2.18
Lépj hát elsőként elő, és teljesítsd a király parancsát, amint minden nép tette és ahogy Júda férfiai és a Jeruzsálemben maradottak is (tették). Akkor fiaddal együtt a király barátai közé számítasz. Megjutalmaznak arannyal, ezüsttel és sok-sok ajándékkal, fiaddal egyetemben.”
1Mak 2.19
Mattatiás válaszolt, és kemény hangon ezt mondta: „Ha a király hatalma alá tartozó minden nép hallgat is rá, s mindenki elhagyja is atyái hitét és eleget tesz is utasításainak,
1Mak 2.20
én, a fiaim és a testvéreim atyáink szövetségéhez hűen fogunk élni.
1Mak 2.21
Távol legyen tőlünk, hogy a törvénytől és a parancsoktól eltérjünk!
1Mak 2.22
Nem engedelmeskedünk a király rendeletének, és nem térünk el hitünktől sem jobbra, sem balra.”
1Mak 2.23
Alighogy ezt kijelentette, Júda fiai közül előlépett az egyik, hogy mindenki szeme láttára áldozatot mutasson be a király parancsa szerint a modini oltáron.
1Mak 2.24
Ennek láttán Mattatiás fölindult, a legbenseje is beleremegett. Szent harag töltötte el, nekiesett és leütötte az oltárnál.
1Mak 2.25
A király tisztviselőjét is megölte, aki áldozatbemutatásra ösztökélte, majd lerombolta az oltárt.
1Mak 2.26
A törvényért szállt síkra, mint egykor Pinchász tette, Szalu fia, Zimri ellenében.
1Mak 2.27
Azután Mattatiás hangosan felszólította a várost: „Akiben még van buzgalom a törvény iránt, és hűségesen kitart a szövetség mellett, az kövessen!”
1Mak 2.28
A fiaival együtt a hegyekbe menekült. Mindenét otthagyta a városban.
1Mak 2.29
Akkoriban sok igazságot és jogot kereső ember vonult a pusztába,
1Mak 2.30
gyermekeivel, feleségével és nyájával együtt, hogy ott letelepedjék, mert a baj rájuk nehezedett.
1Mak 2.31
A király tisztviselőinek és a Dávid városában, Jeruzsálemben állomásozó csapatoknak jelentették, hogy néhány olyan ember, aki megszegte a király parancsát, a puszta barlangjaiba húzódott.
1Mak 2.32
Számosan nyomukba eredtek, és utol is érték őket. Eléjük álltak, és szombati napon megtámadták őket.
1Mak 2.33
Odaszóltak nekik: „Most aztán elég legyen! Gyertek elő, és tegyetek eleget a király parancsának! Akkor életben maradtok.”
1Mak 2.34
De azt felelték: „Nem megyünk ki és nem teljesítjük a király parancsát, és a szombatot sem szegjük meg.”
1Mak 2.35
Erre nyomban megindították ellenük a támadást.
1Mak 2.36
De nem viszonozták, egyetlen követ sem dobtak rájuk, és a barlangokat sem torlaszolták el.
1Mak 2.37
Azt mondták: „Mi mindannyian tiszta lelkiismerettel akarunk meghalni! Tanúnk az ég s a föld, hogy igazságtalanul öltök meg bennünket.”
1Mak 2.38
Szombaton támadták meg őket, s így meghaltak feleségükkel, gyermekeikkel és nyájaikkal együtt, mintegy ezer ember.
1Mak 2.39
Amikor Mattatiás és barátai ezt hírül vették, nagyon sajnálták őket.
1Mak 2.40
De aztán így szóltak egymáshoz: „Ha mindannyian így tennénk, ahogy testvéreink tettek, s nem harcolnánk életünkért és törvényünkért a pogányok ellen, csakhamar eltűnnénk a föld színéről.”
1Mak 2.41
S még aznap a következő határozatot hozták: „Minden ember ellen, aki szombaton megtámad bennünket, fölvesszük a harcot, nehogy mind meghaljunk, ahogy testvéreink meghaltak a barlangokban.”
1Mak 2.42
Akkoriban csatlakozott hozzájuk egy asszideus csoport - izraeli bátor férfiak, törvényhez hű emberek.
1Mak 2.43
Azok is mind hozzájuk szegődtek, akik a szorongattatások elől menekültek.
1Mak 2.44
Erősítésül szolgáltak nekik. Így összeverődött egy sereg, és lesújtottak haragjukban a bűnösökre és neheztelésükben a hitehagyottakra. Akik megmaradtak, a pogányokhoz menekültek.
1Mak 2.45
Mattatiás és követői körbejártak és lerombolták az oltárokat.
1Mak 2.46
Erőszakkal körülmetélték a még körülmetéletlen gyerekeket, akiket Izrael földjén találtak.
1Mak 2.47
Üldözték a felfuvalkodottakat, és vállalkozásuk sikerrel járt.
1Mak 2.48
Így megvédték a törvényt a pogányok és a királyok támadásaival szemben, és megakadályozták a bűnösök győzelmét.
1Mak 2.49
Amikor Mattatiás napjai végükhöz közeledtek, így szólt fiaihoz: „Most gőg és gyalázat uralkodik, a pusztulás és az ádáz harag ideje van itt.
1Mak 2.50
Gyermekeim, harcoljatok hát a törvényért, adjátok oda életeteket atyáitok szövetségéért!
1Mak 2.51
Emlékezzetek atyáink tetteire, amelyeket a maguk idejében véghezvittek. Akkor nagy híretek lesz, s nevetek örökre fennmarad.
1Mak 2.52
Ábrahám nem a próbatételben bizonyult-e hűségesnek, nem az szolgált-e megigazulására?
1Mak 2.53
József nyomorúsága idején megtartotta a törvényt, és ura lett Egyiptomnak.
1Mak 2.54
Ősatyánk, Pinchász buzgalmáért az örök papság ígéretét kapta.
1Mak 2.55
Józsue betöltötte a törvényt, és Izrael bírája lett.
1Mak 2.56
Káleb tanúbizonyságot tett az egybegyűltek előtt, és örökséget kapott az országban.
1Mak 2.57
Dávid jóságáért örök időkre örökölte a királyi széket.
1Mak 2.58
A törvény iránti buzgalmáért Illést az égbe vitték.
1Mak 2.59
Hananja, Azarja, Misael hittek, és kiszabadultak a lángokból.
1Mak 2.60
Dánielt ártatlansága megmentette az oroszlán torkából.
1Mak 2.61
Tudjátok meg ebből - nemzedékről nemzedékre -, hogy aki benne remél, nem csalatkozik.
1Mak 2.62
Ne féljetek hát a bűnös szavától, mert dicsősége csak sár és féreg martaléka.
1Mak 2.63
Ma még dicsőítik, holnap már letűnik, visszatér a porba, tervei meghiúsulnak.
1Mak 2.64
Gyermekeim, legyetek férfiak, és tartsatok ki a törvényben! Mert így juttok dicsőségre.
1Mak 2.65
Nézzétek testvéreteket, Simont! Én tudom, hogy okos ember. Engedelmeskedjetek hát neki mindig! Ő legyen az atyátok!
1Mak 2.66
Júdás, a Makkabeus tele erővel ifjúkora óta. Ő legyen ezért seregetek vezére és vezesse a népek elleni harcot.
1Mak 2.67
Gyűljetek köré mindannyian, akik szem előtt tartjátok a törvényt, és álljatok szörnyű bosszút népetekért.
1Mak 2.68
Fizessetek vissza keményen a pogányoknak, és igazodjatok a törvény előírásaihoz.”
1Mak 2.69
Aztán megáldotta őket, és megtért atyáihoz.
1Mak 2.70
A 146. esztendőben halt meg; Modinban atyái sírboltjába temették. Egész Izrael siratta, mélységes gyászban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem