1Mak 5

Teljes szövegű keresés

1Mak 5
1Mak 5.1
Amikor körülöttük a pogányok meghallották, hogy az égőáldozatok oltárát újra fölépítették, a szentélyt pedig helyreállították, mint azelőtt volt, nagy haragra gerjedtek.
1Mak 5.2
Elhatározták, hogy Jákobnak minden köztük élő fiát kiirtják. Nyomban el is kezdték a nép körében a mészárlást és a pusztítást.
1Mak 5.3
Akkor Júdás háborút indított Ézsau Idumeában élő fia ellen, mégpedig Akrabattene körül, mivel körös-körül szorongatták Izraelt. Nagy csapást mért rájuk, megalázta és kifosztotta őket.
1Mak 5.4
Baján fiainak gonoszságára is visszaemlékezett, akik tőr és csapda voltak a népnek, mert leselkedtek rá az utakon.
1Mak 5.5
Bástyáikba zárkóztak előle. Ám ő ostrom alá fogta őket, betöltötte rajtuk az átkot, fölégette bástyáikat az őrséggel együtt.
1Mak 5.6
Aztán Ammon fiai ellen fordult. Erős hadsereggel és nagy sokasággal találta magát szemközt, Timóteus volt a vezér.
1Mak 5.7
Számos ütközetet vívtak. Végül fölébük kerekedett, és teljesen megsemmisítette őket.
1Mak 5.8
Jázert és leányvárosait is térdre kényszerítette, aztán visszatért Júdeába.
1Mak 5.9
A gileádi pogányok is fölkeltek Izrael fiai ellen, noha az ő területükön éltek, hogy kiirtsák őket. Datema erődjébe menekültek előlük,
1Mak 5.10
s levelet küldtek Júdásnak és testvéreinek, ezzel a hírrel: „Környékünkön a pogányok szövetkeztek, hogy megsemmisítsenek bennünket.
1Mak 5.11
Készen állnak az erőd megtámadására, ahova menekültünk; Timóteus a seregük parancsnoka.
1Mak 5.12
Ezért gyere, és szabadíts ki bennünket a hatalmából! Mert a mieink közül már sokan elestek.
1Mak 5.13
Azokat a testvéreinket, akik a tubiaiak közt éltek, már mind megölték. Asszonyaikat, gyermekeiket és vagyonukat elhurcolták. Mintegy ezer embert lemészároltak.”
1Mak 5.14
Még olvasták ezt a levelet, amikor már újabb követek érkeztek, Galileából, megszaggatott ruhában; a következő hírt hozták:
1Mak 5.15
„Összefogtak ellenünk Ptolemaisz, Tirusz és Szidon népei és az egész pogány Galilea, hogy megsemmisítsenek bennünket.”
1Mak 5.16
Amikor Júdás és a nép meghallották ezeket a híreket, nagy népgyűlést hívtak össze, hogy megtanácskozzák, mit tegyenek a szorongatott helyzetben levő és megtámadott testvéreikért.
1Mak 5.17
Júdás azt mondta testvérének, Simonnak: „Válassz magad mellé embereket és menj, szabadítsd ki galileai testvéreidet. Én és testvérem, Jonatán, Gileádba megyünk.”
1Mak 5.18
Zakariás fiát, Józsefet, valamint a nép egyik vezetőjét, Azariást a sereg maradékával Júdeában hagyta biztosítékul
1Mak 5.19
ezzel a paranccsal: „Kormányozzátok ezt a népet! De míg haza nem térünk, háborút ne indítsatok a pogányok ellen!”
1Mak 5.20
Simon háromezer férfit vezetett Galileába, Júdás meg nyolcezer férfit Gileádba.
1Mak 5.21
Akkor Simon Galileába vonult, és sok támadást intézett a pogányok ellen. Megsemmisítette a pogány népeket.
1Mak 5.22
Egészen a ptolemaiszi kapukig üldözte őket. A népek közül mintegy háromezer férfi elesett.
1Mak 5.23
Akkor fogta a galileai és az arbattabeli zsidókat asszonyaikkal és gyermekeikkel, valamint minden vagyonukkal együtt, és nagy diadallal Júdeába vitte őket.
1Mak 5.24
Júdás, a Makkabeus és testvére, Jonatán átkelt a Jordánon, és három napig meneteltek a pusztában.
1Mak 5.25
Találkoztak a nabateusokkal. Ezek barátsággal viseltettek irántuk, és mindent tudtukra adtak, ami Galileában a testvéreikkel történt:
1Mak 5.26
közülük sokan be vannak zárva Bozorában, Bozorban, Alemában, Kaszfóban, Makedban és Karnaimban, ezekben a nagy és megerősített városokban,
1Mak 5.27
de Gileád többi városaiban is körül vannak zárva; elhatározták, hogy reggel megtámadják az erődöket és egyazon napon mindannyiukat megsemmisítik.
1Mak 5.28
Akkor Júdás gyorsan visszafordult a pusztán át Bozora felé. Meghódította a várost, kardélre hányta a lakosság férfi tagjait, kifosztotta és lángba borította.
1Mak 5.29
Éjszaka tovább indult, és az erőd alá vonult.
1Mak 5.30
Amikor megvirradt és kinyitották a szemüket, lám, egy megszámlálhatatlanul nagy sereg állt ott, létrákat és ostromgépeket cipeltek, hogy megrohamozzák az erődöt. Nyomban megindították ellenük a harcot.
1Mak 5.31
Akkor Júdás észrevette, hogy a harc már megkezdődött. A városból a trombiták hangja és a csatakiáltás az égig hatolt.
1Mak 5.32
Erre felszólította katonáit: „Ma harcoljatok testvéreinkért!”
1Mak 5.33
Három csapattal hátba támadta őket. Megfújták a trombitákat, és nagy csatakiáltást hallattak.
1Mak 5.34
Amikor Timóteus megtudta, hogy Makkabeus az, megfutamodtak előle. Így nagy csapást mért rájuk. Ezen a napon mintegy nyolcezer férfi elesett közülük.
1Mak 5.35
Akkor Alema felé vette az irányt, megostromolta és bevette. Az összes férfi lakost megölte, kifosztotta és lángba borította a várost.
1Mak 5.36
Innen továbbindulva meghódította Kaszfot, Makedet, Bozort és Gileád többi városát.
1Mak 5.37
Ezek után az események után Timóteus új sereget gyűjtött, és a patakon túl, Rafonnal szemben tábort ütött.
1Mak 5.38
Júdás embereket küldött előre, hogy kémleljék ki a tábort. Ezt a hírt hozták neki: „A környék összes pogány népe köréje gyülekezett, hatalmas sereg.
1Mak 5.39
Még arabokat is befogadott, segédcsapatnak. A patakon túl táboroznak, és készen állnak rá, hogy ellened harcba szálljanak.” Erre Júdás szembe ment velük.
1Mak 5.40
Amikor Júdás csapataival a patakhoz közeledett, Timóteus így szólt embereihez: „Ha ő kel át először, nem leszünk képesek ellenállni neki, túlerőben lesz velünk szemben.
1Mak 5.41
Ha azonban fél, és a patakon túl üt tábort, akkor mi kelünk át és legyőzzük.”
1Mak 5.42
Amikor Júdás a patakhoz ért, őröket állított a patakhoz és megparancsolta nekik: „Ne engedjetek egyetlen embert se sátort verni, szálljon mindenki harcba!”
1Mak 5.43
Elsőként maga kelt át, és az egész nép követte. Az összes pogány népet legyőzte, eldobálták fegyverüket, és Karnain templomába menekültek.
1Mak 5.44
Először a várost foglalták el, aztán a templomot gyújtották fel azokkal egyetemben, akik benne voltak. Így elpusztították Karnaint - nem tudott többé Júdásnak ellenállni.
1Mak 5.45
Júdás most egész Izraelt egybegyűjtötte, mind aki csak Gileádban élt, apraját-nagyját, az asszonyokat is, a gyerekeket is, minden holmijukkal, egy hatalmas seregre való népet, hogy Júda földjére vonuljanak.
1Mak 5.46
Efronba értek, ebbe a szoros közelében fekvő, megerősített nagy városba. Nem lehetett letérni előtte se jobbra, se balra, csak rajta lehetett keresztül vonulni.
1Mak 5.47
A város lakói azonban bezárták előttük a kapukat és eltorlaszolták kővel.
1Mak 5.48
Júdás követet küldött, jóindulatúan azt üzente: „Kénytelenek vagyunk területeteken átvonulni, hogy eljuthassunk földünkre. Senki sem fog ártani nektek. Csak gyalogosan átvonulunk.” De ők vonakodtak kaput nyitni.
1Mak 5.49
Erre Júdás parancsot adott, hogy az egész seregnek hirdessék ki: ki-ki maradjon ott, ahol van.
1Mak 5.50
A katonák letáboroztak. Aztán egész nap és egész éjjel harcoltak a város ellen, s hatalmukba kerítették.
1Mak 5.51
A város lakói közül a férfiakat mind kardélre hányta, (magát a várost) kifosztotta és a legyőzötteken vonult végig a városon.
1Mak 5.52
Átkeltek a Jordánon, és a Betsánnal szemközt elterülő nagy síkságra értek.
1Mak 5.53
Júdás összegyűjtötte a hátul vonulókat és bátorította a népet az egész úton, míg Júda földjére nem értek.
1Mak 5.54
Ujjongó örömmel fölvonultak Sion hegyére, és égőáldozatot mutattak be, mert nem halt meg közülük senki, szerencsésen hazaértek.
1Mak 5.55
Azokban a napokban, amikor Júdás és Jonatán Gileádban voltak, testvérük, Simon pedig Ptolemaisz előtt állt Galileában,
1Mak 5.56
Zakariás fia, József, valamint a sereg vezére, Azariás hallottak hőstetteikről és harcaikról.
1Mak 5.57
Így szóltak: „Szerezzünk mi is nevet magunknak! Vonuljunk ki, és harcoljunk a körülöttünk élő pogányok ellen!”
1Mak 5.58
Parancsot adtak seregük tisztjeinek, és Jamnia alá vonultak.
1Mak 5.59
Gorgiász eléjük ment a városban állomásozó katonákkal, hogy fölvegye velük a harcot.
1Mak 5.60
József és Azariás csatát vesztettek, egészen Júdea határáig üldözték őket. Izrael népéből azon a napon mintegy kétezer férfi elesett.
1Mak 5.61
A nép súlyos vereséget szenvedett, mivel nem engedelmeskedtek Júdás és testvérei parancsának, hanem hőstettekről ábrándoztak.
1Mak 5.62
Aztán nem is azoknak a férfiaknak a nemzedékéből valók voltak, akiknek a keze szabadulást szerzett Izraelnek.
1Mak 5.63
Júdás, a hős, és testvérei nagy hírre tettek szert Izrael egész népe, valamint a pogányok körében és mindenütt, ahol csak emlegették a nevüket.
1Mak 5.64
Körülvették őket és szerencsét kívántak nekik.
1Mak 5.65
Júdás és testvérei kivonultak és hadat indítottak Ézsau fiai ellen, a déli országrészért. Meghódította Hebront és leányvárosait, lerombolta erődjeit, és körbe fölgyújtotta bástyáit.
1Mak 5.66
Tábort bontott, s a filiszteusok földjére vonult, és áthaladt Marizán.
1Mak 5.67
Azon a napon több olyan pap elesett, aki hőstetteket akart végbevinni, és meggondolatlanul harcba bocsátkozott.
1Mak 5.68
Júdás most Asdod felé vette az irányt, a filiszteusok földjén lerombolta az oltárokat, bálványaikat meg tűzbe vetette. Kifosztotta a városokat, aztán visszatért Júda földjére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages