2Mak 13

Teljes szövegű keresés

2Mak 13
2Mak 13.1
A 149. esztendőben Júdás és hívei megtudták, hogy Antiochusz Eupátor hatalmas sereggel Júdea felé tart,
2Mak 13.2
s vele van gyámja is, Liziász, a birodalom ügyeinek intézője, egy száztízezer gyalogosból, ötezer-háromszáz lovasból, huszonkét elefántból és háromszáz kaszával fölszerelt harci szekérből álló görög sereg élén.
2Mak 13.3
Menelausz is szövetkezett velük, és képmutató módon biztatta Antiochuszt. Közben azonban mit sem törődött a haza megmentésével, csak arra volt gondja, hogy visszakerüljön hivatalába.
2Mak 13.4
Ám a Királyok Királya fölkeltette Antiochusz haragját a lázadó ellen. Amikor Liziász azzal vádolta, hogy minden bajnak Menelausz az oka, Antiochusz megparancsolta, vigyék Beröába, és az ottani szokás szerint végezzenek vele.
2Mak 13.5
Ott ugyanis volt egy 50 könyök magas torony, tele izzó hamuval. Volt benne egy forgatható gépezet, amely minden irányból belesodorta (az embert) az izzó hamuba.
2Mak 13.6
Oda vitték fel a templomgyalázókat és az egyéb nagy gonosztevőket, és a pusztulásba taszították őket.
2Mak 13.7
Ez a halál lett az álnok Menelausznak is a sorsa.
2Mak 13.8
Nem jutott neki sír a földben. Ez teljesen igazságos volt így! Mert sokat vétkezett az oltár ellen, amelyen szent a tűz és a hamu. Ezért lelte hamuban a halálát.
2Mak 13.9
A király ádáz gyűlölettel közeledett; azt tervezte, hogy gonoszabbul bánik a zsidókkal, mint atyja.
2Mak 13.10
Amikor Júdás erről tudomást szerzett, arra intette a népet, hogy éjjel-nappal könyörögjön az Úrhoz, hogy - mint mindig - most is segítsen rajtuk, hisz az a veszedelem fenyegeti őket, hogy elveszítik a törvényt, a hazát és a szent templomot.
2Mak 13.11
Ne engedje, hogy a nép, amely éppen csak föllélegzett egy kissé, az elvetemült pogány népek kezére kerüljön.
2Mak 13.12
Meg is tették mindannyian. Három napig térdre borulva, könnyek közt böjtölve, szüntelenül könyörögtek az irgalmas Istenhez. Ezután Júdás bátorította őket, és megparancsolta, hogy legyenek készenlétben.
2Mak 13.13
Maga a vénekkel azt határozta, hogy kivonul, és Isten segítségével dűlőre viszi az ügyet, mielőtt még a király serege benyomulna Júdeába és elfoglalná a várost.
2Mak 13.14
Vállalkozása végső kimenetelét a mindenség Teremtőjére bízva, bátorította embereit, harcoljanak bátran egészen halálukig a törvényért, a szentélyért, a városért, a hazáért és a hagyományokért. Aztán Modin közelében tábort ütött.
2Mak 13.15
Majd kiadta katonáinak a jelszót: „Istentől a győzelem!” A legjava válogatott ifjakkal éjjel megtámadta a király sátorát, és megölt a táborban mintegy kétezer férfit. A legnagyobb elefántokat is leszúrta vezetőjükkel egyetemben.
2Mak 13.16
Az egész táborban félelmet és rettenetet keltettek, aztán mire a nap fölvirradt, győztesen elvonultak.
2Mak 13.17
Ezt vitték végbe azzal a segítséggel, amelyben Isten Júdást részesítette.
2Mak 13.18
Amikor a király ízelítőt kapott a zsidók elszántságából, azon volt, hogy csellel hatalmába kerítse a megerősített helyeket.
2Mak 13.19
Kivonult Bet-Cur, az egyik erős zsidó erőd ellen, de visszaverték. Újra támadott, de ismét legyőzték.
2Mak 13.20
Júdás minden szükségessel ellátta az őrséget.
2Mak 13.21
Ám a zsidó seregből az egyik katona, Rodokosz elárulta az ellenségnek a titkokat. Megkeresték, elfogták és kivégezték.
2Mak 13.22
A király másodszor is tárgyalást kezdett Bet-Cur lakóival, és békét ajánlott nekik. Meg is tartotta és elvonult. De találkozott Júdás embereivel és vereséget szenvedett tőlük.
2Mak 13.23
Akkor megtudta, hogy Antiochia helytartója, Fülöp pártot ütött. Ezen megrettenve jó szóval fordult a zsidókhoz, és esküt téve minden igazságos követelésüknek engedett. Az egyezség megkötése után áldozatot mutatott be - kifejezte tiszteletét a templom iránt és bőkezű volt a szent helyhez.
2Mak 13.24
A Makkabeust is barátságosan fogadta, aztán megtette Hegemonideszt a Ptolemaisztól a geréniek földjéig terjedő terület teljhatalmú helytartójává,
2Mak 13.25
és elment Ptolemaiszba. Ám Ptolemaisz lakói nem voltak megelégedve az egyezséggel, méltatlankodtak a határozatok miatt, és meg akarták őket szegni.
2Mak 13.26
Erre Liziász a szószékre lépett és a lehetőség szerint védekezett. Csitító szavaival meggyőzte őket, úgyhogy megbékéltek. Utána visszatért Antiochiába. Így zajlott le a király támadása és visszavonulása.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages