Jób 1

Teljes szövegű keresés

Jób 1
Jób 1.1
Volt Husz földjén egy Jób nevű férfi. Feddhetetlen, derék ember volt, félte az Istent és kerülte a rosszat.
Jób 1.2
Hét fia és három lánya született.
Jób 1.3
Nagy vagyona volt: hétezer juha, háromezer tevéje, ötszáz iga marhája, ötszáz szamara és számos cseléde. Így hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál.
Jób 1.4
Fiai vendégséget szoktak rendezni: ki-ki a saját házában, a rá eső napon. Ilyenkor üzentek és három nővérüket is meghívták, hogy egyenek és igyanak ők is velük.
Jób 1.5
Valahányszor sorra lejártak a vendégség napjai, Jób elhívatta és megtisztította őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatot mutatott be mindegyikükért. Így gondolkodott ugyanis: „Hátha vétkeztek gyermekeim és szívükben káromolták Istent.” Így járt el Jób minden alkalommal.
Jób 1.6
Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük.
Jób 1.7
Az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán ezt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta.”
Jób 1.8
Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.”
Jób 1.9
A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób?
Jób 1.10
Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön.
Jób 1.11
Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!”
Jób 1.12
Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.
Jób 1.13
Egyik nap (Jób) fiai és lányai legidősebb bátyjuk házában lakomát tartottak és bort ittak.
Jób 1.14
Ekkor hírhozó érkezett Jóbhoz és így szólt: „A marhák szántottak, a szamarak meg mellettük legelésztek.
Jób 1.15
De rajtuk ütöttek a szabeusok és elrabolták őket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”
Jób 1.16
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és jelentette: „Isten nyila hullott az égből, tűzvészt támasztott a juhok és a szolgák között, és elpusztította őket. Csak én tudtam megmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”
Jób 1.17
Még nem ért beszédje végére, máris jött egy másik, és ezt mondta: „A kaldeusok három rajba álltak, megtámadták és elhajtották a tevéket. A szolgákat kardélre hányták, csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”
Jób 1.18
Még be sem fejezte mondanivalóját, máris jött egy másik, és szólt: „Fiaid és lányaid lakomát tartottak és bort ittak legidősebb bátyjuk házában.
Jób 1.19
Hirtelen vihar kerekedett a sivatagon túlról, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy rászakadt a fiatalokra és mind meghaltak. Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”
Jób 1.20
Jób ekkor fölkelt, megszaggatta ruháját és megnyírta fejét, a földre borult és imádkozott.
Jób 1.21
Így szólt: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”
Jób 1.22
Mindezek ellenére nem vétkezett Jób, és nem szólt dőreséget Isten ellen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages