Oz 2

Teljes szövegű keresés

Oz 2
Oz 2.1
Izrael fiainak száma oly nagy lesz, mint a tenger partján a fövényé, amelyet sem mérni, sem megszámlálni nem lehet. Ahelyett, hogy „Nem népem” volna a nevük, az élő Isten fiainak nevezik majd őket.
Oz 2.2
Júda fiai és Izrael fiai egybegyűlnek, egy fejedelmet választanak, s nem férnek el többé a földjükön, mert nagy nap lesz Jiszreel napja.
Oz 2.3
Mondjátok testvéreteknek: „Én népem!” és nővéreteknek: „Irgalomra leltél!”
Oz 2.4
Szálljatok perbe anyátokkal, szálljatok perbe, mert többé nem feleségem, és én sem vagyok többé a férje. Távolítsa el arcáról a paráznaság jelét, mellei közül a házasságtörés jelvényeit.
Oz 2.5
Ha nem, hát feltárom meztelenségét, olyanná teszem, mint amikor született; pusztasággá változtatom, aszú föld lesz belőle és szomjan hal.
Oz 2.6
Sőt gyermekeinek sem irgalmazok, mert paráznaságban fogantattak.
Oz 2.7
Igen, anyjuk paráználkodott, megszégyenült, aki foganta őket, hiszen azt mondta: „Elmegyek a szeretőim után, akik kenyeret és vizet adnak nekem, gyapjút és lent, italt és olajat.”
Oz 2.10
Nem ismerte el, hogy én adtam neki a gabonát, a bort, az olajat, én adtam neki az ezüstöt, és az aranyat is, amelyből a Baálokat csinálta.
Oz 2.11
Ezért visszaveszem tőle gabonámat, ha eljön az ideje. s boromat is a maga idejében; megvonom tőle gyapjúmat és lenemet, amellyel meztelenségét takargatja.
Oz 2.12
Majd feltárom szégyenét szeretői előtt, és senki sem szabadítja ki kezemből.
Oz 2.13
Örömünnepeit megszüntetem, újholdját, szombatját és minden ünnepét.
Oz 2.14
Letarolom szőlejét és fügefáit, amelyekről azt mondta: „Ez a bérem, amelyet szeretőimtől kaptam.” Vadonná változtatom, a mezei vadak táplálékává.
Oz 2.15
Megtorlom rajta a Baalok napjait, amikor illatáldozatot mutatott be nekik; nyakékkel és függővel díszítette magát, úgy ment szeretői után. Rólam pedig megfeledkezett! - mondja az Úr.
Oz 2.8
Ezért, lám, eltorlaszolom tövissel az útját; falat emelek elé, hogy ne találja ösvényeit.
Oz 2.9
Keresi majd szeretőit, de nem leli őket, hiába kutatja, nem találja meg soha. Akkor így szól: „Elmegyek, visszatérek előző férjemhez, mert jobb volt nékem régen, mint most.”
Oz 2.16
Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.
Oz 2.17
Visszaadom neki szőlőskertjeit, Ákor völgyét, mint reménye csillagát, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, mint akkor, amikor feljött Egyiptom földjéről.
Oz 2.18
Azon a napon - mondja az Úr - így szólít majd engem: „Férjem!” És nem mondja nekem: „Baalom!”
Oz 2.19
Nem hagyom, hogy a Baalok nevét ajkára vegye, ne is emlékezzék többé a nevükre.
Oz 2.20
Azon a napon a kedvéért szövetséget kötök a mező vadjával, a magasban szárnyaló és a földön csúszó állatokkal; eltüntetem az országból az íjat, a kardot, a háborút, és zavartalan nyugalmat biztosítok nekik.
Oz 2.21
Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal, törvénnyel, jósággal és szeretettel.
Oz 2.22
Eljegyezlek hűséggel, hogy megismerd az Urat.
Oz 2.23
Azon a napon válaszolok - mondja az Úr -, válaszolni fogok az égnek, és az válaszol a földnek.
Oz 2.24
A föld is válaszol a gabonának, a bornak, az olajnak, azok pedig válaszolnak Jiszreelnek.
Oz 2.25
Elültetem az országban, „Nincs irgalom”-nak meg irgalmazok, „Nem népem”-nek meg így szólok: „Népem vagy!” Ő meg azt mondja majd: „Én Istenem!”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages