Zak 5

Teljes szövegű keresés

Zak 5
Zak 5.1
Ismét fölemeltem tekintetem, és újra látomást láttam: egy repülő könyvtekercset.
Zak 5.2
Az angyal, aki hozzám beszélt, megkérdezte: „Mit látsz?” „Egy repülő könyvtekercset látok - feleltem. - A hossza húsz könyök, a szélessége pedig tíz könyök.”
Zak 5.3
Erre így szólt: „Ez az az átok, amely rászáll az egész föld színére. Elűz innen minden rablót, és elűz innen mindenkit, aki hamisan esküszik a nevemre.
Zak 5.4
Szabadjára engedem - mondja a Seregek Ura -, hadd látogassa meg a rablók házát, és azok házát, akik hamisan esküsznek nevemre; telepedjék meg házukban, és eméssze meg őket minden fájukkal és téglájukkal együtt.”
Zak 5.5
Előjött az angyal, aki hozzám beszélt, és azt mondta: „Emeld föl tekinteted, és nézd meg, ami közeledik!”
Zak 5.6
Megkérdeztem: „Mi az?” Azt mondta: „Egy véka közeledik.” Majd hozzátette: „Ez az egész ország gonoszsága.”
Zak 5.7
Akkor az ólomfedél fölemelkedett, és azt láttam, hogy egy asszony ül a vékában.
Zak 5.8
Azt mondta: „Ez a Gonoszság!” Azután visszanyomta a vékába, és az ólomlapot a véka szájára tette.
Zak 5.9
Amint fölemeltem a tekintetem, látomást láttam: Két asszony jött elő. Szárnyukat szél lengette: olyan szárnyuk volt, mint a gólyának. Fölemelték a vékát az ég és a föld közé.
Zak 5.10
Ekkor megkérdeztem az angyalt, aki hozzám beszélt: „Hová viszik a vékát?”
Zak 5.11
Azt felelte: „Templomot építenek neki Sineár földjén. Emelvényt csinálnak neki, és azon helyezik el.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages