Mt 24

Teljes szövegű keresés

Mt 24
Mt 24.1
Jézus kijött a templomból és elindult. Tanítványai odafordultak hozzá, és mutogatták neki a templom köveit.
Mt 24.2
Erre megjegyezte: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le nem rombolnának.”
Mt 24.3
Amikor az Olajfák-hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?”
Mt 24.4
Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket.
Mt 24.5
Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.
Mt 24.6
Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég.
Mt 24.7
Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is.
Mt 24.8
De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek.
Mt 24.9
Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket.
Mt 24.10
Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást.
Mt 24.11
Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek.
Mt 24.12
A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet,
Mt 24.13
de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
Mt 24.14
Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.
Mt 24.15
Amikor majd látjátok a szent helyen az iszonyatos pusztulást, amelyet Dániel próféta megjövendölt - aki olvassa, értse meg! -,
Mt 24.16
akkor, aki Júdeában van, meneküljön a hegyekbe.
Mt 24.17
Aki a háztetőn van, ne jöjjön le, hogy kivigye a házából holmiját,
Mt 24.18
s aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye köntösét.
Mt 24.19
Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban!
Mt 24.20
Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök!
Mt 24.21
Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz.
Mt 24.22
Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.
Mt 24.23
Akkor ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek.
Mt 24.24
Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.
Mt 24.25
Lám, előre megmondtam nektek.
Mt 24.26
Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában -, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik -, ne higgyétek el!
Mt 24.27
Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is.
Mt 24.28
Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.
Mt 24.29
Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek.
Mt 24.30
Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel.
Mt 24.31
Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.
Mt 24.32
Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Mt 24.33
Így amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van az ajtóban.
Mt 24.34
Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek.
Mt 24.35
Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak.
Mt 24.36
Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.
Mt 24.37
Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt.
Mt 24.38
A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába,
Mt 24.39
s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.
Mt 24.40
Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Mt 24.41
Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Mt 24.42
Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.
Mt 24.43
Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.
Mt 24.44
Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!
Mt 24.45
Ki a hű és okos szolga, akit ura háza népe fölé rendelt, hogy idejében enni adjon nekik?
Mt 24.46
Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja!
Mt 24.47
Bizony mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli.
Mt 24.48
De ha a szolga hitvány s magában azt gondolja, hogy „Késik a gazdám” -
Mt 24.49
ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel;
Mt 24.50
ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti.
Mt 24.51
Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages