Mk 7

Teljes szövegű keresés

Mk 7
Mk 7.1
Egy alkalommal köré gyűltek a farizeusok néhány Jeruzsálemből való írástudóval együtt.
Mk 7.2
Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret.
Mk 7.3
A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz.
Mk 7.4
És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
Mk 7.5
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?”
Mk 7.6
Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem.
Mk 7.7
De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok.
Mk 7.8
Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.”
Mk 7.9
Majd így folytatta: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére.”
Mk 7.10
Mózes azt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat” és: „Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon.” Ti viszont ezt mondjátok:
Mk 7.11
Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy Korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnélek,
Mk 7.12
már nem engeditek meg neki, hogy valamit is tegyen apjáért vagy anyjáért.
Mk 7.13
Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek.”
Mk 7.14
Ismét magához szólította a népet. „Hallgassatok rám mindnyájan - mondta -, és értsétek meg:
Mk 7.15
Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.
Mk 7.16
Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Mk 7.17
Amikor a tömeg elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme.
Mk 7.18
Így felelt nekik: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be,
Mk 7.19
mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába: aztán a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának minősített minden ételt.
Mk 7.20
De hangoztatta, hogy ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert.
Mk 7.21
Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság,
Mk 7.22
házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.
Mk 7.23
Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7.24
Ezután elindult és Tírusz és Szidon környékére ment. Itt betért egy házba, és nem akarta, hogy tudjanak róla. De nem maradhatott rejtekben.
Mk 7.25
Egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett hozzá és a lába elé borult.
Mk 7.26
Az asszony görög volt, szírföníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából a gonosz lelket.
Mk 7.27
Ezt mondta neki: „Hadd jól- lakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni.”
Mk 7.28
De az így felelt: „Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak.”
Mk 7.29
Erre így szólt hozzá: „Ezekért a szavakért menj, a gonosz lélek elhagyta lányodat.”
Mk 7.30
Amikor hazaért, lányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Mk 7.31
Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába.
Mk 7.32
Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét.
Mk 7.33
Külön hívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét,
Mk 7.34
föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!”
Mk 7.35
Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt.
Mk 7.36
Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették.
Mk 7.37
Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages