Ef 2

Teljes szövegű keresés

Ef 2
Ef 2.1
Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében,
Ef 2.2
amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik.
Ef 2.3
Közéjük tartoztunk mi is, amíg testi vágyainkban éltünk, s megtettük, amit a test és az érzékek kívántak. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.
Ef 2.4
De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk,
Ef 2.5
hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is - így kegyelemből kaptátok a megváltást;
Ef 2.6
feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket,
Ef 2.7
hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából.
Ef 2.8
Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.
Ef 2.9
Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.
Ef 2.10
Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.
Ef 2.11
Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket.
Ef 2.12
Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban.
Ef 2.13
Most azonban ti, akik „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.
Ef 2.14
Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében,
Ef 2.15
a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette,
Ef 2.16
és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Ef 2.17
Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek.
Ef 2.18
Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához.
Ef 2.19
Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai.
Ef 2.20
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus.
Ef 2.21
Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma.
Ef 2.22
Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages