Fil 1

Teljes szövegű keresés

Fil 1
Fil 1.1
Pál, és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái a Filippiben élő összes szentnek Krisztus Jézusban, az elöljárókkal és a diakónusokkal együtt.
Fil 1.2
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!
Fil 1.3
Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek,
Fil 1.4
és mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról,
Fil 1.5
mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében.
Fil 1.6
Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.
Fil 1.7
Méltányos is, hogy így gondolkodjam rólatok, mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, hiszen ti osztoztok kegyelmemben, akár bilincsekben vagyok, akár az evangéliumot védelmezem és bizonyítom.
Fil 1.8
Isten a tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében.
Fil 1.9
Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban,
Fil 1.10
hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára,
Fil 1.11
s bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére.
Fil 1.12
Beszámolok róla, testvérek, hogy helyzetem inkább javára vált az evangéliumnak.
Fil 1.13
Az egész praetoriumban és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem.
Fil 1.14
Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan fölbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát.
Fil 1.15
Némelyek ugyan féltékenységből és vetélkedésből, mások azonban jó szándékkal hirdetik Krisztust.
Fil 1.16
Ezek szeretetből, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól,
Fil 1.17
amazok viszont vetélkedésből, és nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, abban a hiszemben, hogy bilincseimben keserűséget okoznak nekem.
Fil 1.18
De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök és a jövőben is örülni fogok neki.
Fil 1.19
Tudom ugyanis, hogy ez - hála imádságtoknak és Jézus Krisztus Lelke segítségének - üdvösségemre válik.
Fil 1.20
Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.
Fil 1.21
Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
Fil 1.22
Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak.
Fil 1.23
Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna.
Fil 1.24
De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.
Fil 1.25
Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy megmaradok, sőt előhaladásotokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára.
Fil 1.26
Így még több okotok lesz arra, hogy dicsőségtek Krisztusban növekedjék a javamra, ha újra elmegyek hozzátok.
Fil 1.27
Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan. Így akár elmegyek és látlak titeket, akár távol maradok, azt hallhatom rólatok, hogy egy szívvel, egy lélekkel munkálkodtok az evangéliumi hitért, s az ellenfelektől egyáltalán nem ijedtek meg.
Fil 1.28
Ez lesz számukra a kárhozatnak, számotokra meg az üdvösségnek Istentől adott bizonyítéka.
Fil 1.29
Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte.
Fil 1.30
Hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amit nálam láttatok, és amiről most hallotok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages