1Tim 4

Teljes szövegű keresés

1Tim 4
1Tim 4.1
A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak.
1Tim 4.2
Ezek képmutató hazudozók, akiknek meg van a lelkiismeretük bélyegezve.
1Tim 4.3
Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza.
1Tim 4.4
Hiszen Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz,
1Tim 4.5
mert az Isten tanítása és az imádság megszenteli.
1Tim 4.6
Ha ezt tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen annak a hitnek és igaz tanításnak szavaival táplálkozol, amelynek követője lettél.
1Tim 4.7
Utasítsd el a képtelen, ostoba meséket, inkább gyakorold magad az istenfélelemben.
1Tim 4.8
A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.
1Tim 4.9
Ez igaz beszéd, teljesen rá lehet hagyatkozni.
1Tim 4.10
Hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek.
1Tim 4.11
Ezt tanítsd és hirdesd.
1Tim 4.12
Senki ne becsüljön le ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban.
1Tim 4.13
Amíg odajutok, legyen gondod a felolvasásra, a buzdításra és a tanításra.
1Tim 4.14
Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél.
1Tim 4.15
Ezeket gyakorold, ezekben tarts ki, hogy előhaladásodat mindenki lássa.
1Tim 4.16
Ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha megteszed, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages