2Tim 1

Teljes szövegű keresés

2Tim 1
2Tim 1.1
Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint
2Tim 1.2
Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól!
2Tim 1.3
Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal mindig megemlékezem rólad.
2Tim 1.4
Ha ilyenkor eszembe jutnak könnyeid, szeretnélek látni, hogy öröm töltsön el.
2Tim 1.5
Mert jól emlékszem őszinte hitedre; ez előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és most - biztosan tudom - téged is eltölt.
2Tim 1.6
Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned.
2Tim 1.7
Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.
2Tim 1.8
Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében,
2Tim 1.9
aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott,
2Tim 1.10
s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,
2Tim 1.11
amelynek hirdetője, apostola és tanítója lettem.
2Tim 1.12
Ezért szenvedem ezt is, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne: elég hatalmas ahhoz, hogy rábízott kincsemet megőrizze addig a napig.
2Tim 1.13
Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál.
2Tim 1.14
Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.
2Tim 1.15
Tudod, hogy az ázsiaiak mind cserbenhagytak, köztük Figellusz és Hermogenész is.
2Tim 1.16
Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet,
2Tim 1.17
sőt Rómába érve szorgalmasan keresett, és meg is talált.
2Tim 1.18
Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages