A PROVINCIÁLIS LAKOSSÁG SORSA A KIÜRÍTÉS UTÁN
A PROVINCIÁLIS LAKOSSÁG SORSA A KIÜRÍTÉS UTÁN
A tartomány feladása után a lakosság helyi továbbélésének pozitív megítélésében a román kutatás ma már egységes. V. PÂRVAN és N. IORGA régi munkái mellett néhány új összefoglalás: C. DAICOVICIU, Le problčme de la continuité en Dacie (RT 6, 1940); D. PROTASE, Problema continuităţii în Dacia în lumina arheologiei şi numismaticii (Bucureşti 1966); UŐ, Der Forschungsbestand zur Kontinuität der bodenständigen Bevölkerung in römischen Dazien (2–3. Jh) (ANRW II:96, 1977).
A temetők ez irányú kiértékelését mind a dákok, mind a provinciálisok továbbélésének a kutatásában megakadályozza a leletközlés elégtelen módja vagy elmaradása, főképpen pedig a rendkívül kevés temetőásatás. Síronként szétválasztott és teljes leletmennyiséget csak egyes esetekben közöltek. Sokszor nem világos az egy táblán együtt közölt, kézzel formált dák jellegű kerámiatöredékek leletösszefüggése; a cserepek a sírgödör földjéből is előkerülhettek, és nem használhatók fel a temetkezés vizsgálatánál. Így történt például a csolnakosi temető esetében (O. FLOCA – M. VALEA, Villa rustica şi necropola daco-romană de la Cinciş), ahol a provinciális római kerámia és a fallal körülvett sírok (vö. A. BERTZ–H. KENNER, Ausgrabungen und Funde im Lagerfriedhof von Carnuntum. RLiÖ 18, 1937) ellenére a temetkezést a néhány kézzel formált dák cserép alapján határozták meg dáknak.
A daciai temetkezési rítusok alapos, körültekintő összefoglalása: M. BABEŞ, Zu den Bestattungsriten in nördlichen Flachgräberfeld von Romula (Dacia 14, 1970), ahol azonban a szerző a vizsgált romulai 2–3. századi temető leleteit nem közölte. A Hermány-Kálbor és a Zalatna-Magyarigen típusú halomsírokat korábban az őslakosság temetkezéseinek tartották. A régebbi vélemények és a temetkezések összefoglalása: D. PROTASE, Riturile funerare la daci şi daco-romani (Bucureşti 1971). Újabban ezeket a halomsírokat a rítus és a mellékletek alapján helyesen az illír-kelta telepesek temetkezéseként értékelik: D. PROTASE, i. m. (ANRW II: 6, 1977. 1009). A zalatna-magyarigeni (Zlatna-Ighiu) temetők feltárásáról: O. FLOCA, Mormînte neromane, executate în timpul stăpănirii romanilor in Dacia (Sargetia 2, 1941); M. MACREA–D. PROTASE, Şantierul Alba Iulia şi imprejurimi (MCA 5, 1959. 442–450); A Hermány-kálbori (Caşolţ-Calbor): M. MACREA–D. BERCIU, Şantierul arheologic de la Caşolţ şi Arpaşul de Sus (SCIV 6, 1955); M. MACREA, Les daces ŕ l’époque romaine ŕ la lumiŕre des récentes fouilles archéologiques (Dacia 1, 1957); M. MACREA–E. DOBROIU–N. LUPU, Şantierul arheologic Caşolţ-Calbor (MCA 6, 1959, 407. skk). K. HOREDT szerint (Untersuchungen zur Frühgeschichte Siebenbürgens. Bukarest 1958. 31–35) a hermányi halomsírok a betelepültek temetkezései. További temetkezések a tartomány fennállásának idejéből: D. PROTASE–N. VLASSA, Săpaturile de la Lechinţa de Mureş şi Cipău (MCA 6, 1959.445. skk); D. PROTASE–Z. MILEA, Un cimitir der incineraţie din epoca romană la Iacobeni (AMN 7, 1969); I. GLODARIU, Aşezarea dacică şi daco-romană de la Slimnic (AMN 9, 1972); I. MITROFAN, Inscripţiile de la „Pîrîul Hotarului” (Sighişoara) (AMN 18, 1981). A temetkezésekről és a telepekről összefoglalóan D. PROTASE írt: i. m. (ANRW II: 6, 1977. 1009. skk); továbbá: J. WINKLER, Über die ethnische Zugehörigkeit der Landbevölkerung in der Provinz Dakien (ACITh II.)
A mezőszopori temető etnikai meghatározása vitát váltott ki. A temető monográfiája: D. PROTASE, Un cimitir dacic din epoca romană la Soporul de Cîmpie (Bucureşti 1976). A szerző 563szerint a temetőben az őslakos dákok tették sírba halottaikat. Ezzel szemben K. HOREDT az eltemetettekben betelepített karpokat lát: Zur Deutung des Gräberfeldes von Soporul de Cîmpia (AMN 8, 1971). A napocai temetőkről: K. HOREDT, Die städtische Siedlung Siebenbürgens in spätrömischen Zeit (Sargetia 14, 1979); 1. HICA-CÎMPEANU, Cu privire la unele morminte romane tîrzii de la Napoca (AMN 14, 1977). Az apulumi temetkezésekről: D. PROTASE, Şantierul arheologic Alba Iulia (MCA 5, 1959); W. WOLSKI–I. BERCIU, Un nou tip mormînt descoperit la Apulum şi problema sarcofagelor cu boltă din Imperiul roman (Apulum 9, 1971); W. WOLSKI–I. BERCIU, Contribuţie la problema mormintelor romane cu dispositiv pentru libaţiile funerare (Apulum 10, 1972); W. WOLSKI–I. BERCIU: Contributions au problčme des tombes romaines ŕ dispositif pour les libations funéraires (Latomus 33, 1973); D. PROTASE, Necropola oraşului Apulum (Apulum 12, 1974); K. HOREDT, i. m. (Sargetia 14, 1979). A téglából épített vagy összeállított sírok délről terjedtek el észak felé (lásd például Apollónia római temetőjét: A. MANO, La nécropole d’Apollonie. Iliria 3, 1975), és korábban jelentek meg nagyobb számban Daciában, mint Pannoniában, ahol a temetkezések általános típusává – ugyan előzmények után – csak a 4. században váltak. Érmekkel keltezett, falazott sír a 2. századból Apulumban: M. MACREA–D. PROTASE, i. m. (MCA 5, 1959. 435). Ugyancsak Apulumból a 2–3. század fordulójáról: W. WOLSKI–I. BERCIU, i. m. (Apulum 9, 1979. 375). 3. századi téglasír: D. PROTASE, i. m. (MCA 6, 1959. 400). A porolissumi római épület romjaiba beásott sírok (BUDAY Á., Porolissumból. Jelentés az 1914. évi munkálatokról. Dolgozatok 1915) minden bizonnyal középkoriak: K. HOREDT, i. m. (Sargetia 14, 1979). A téglasírok tehát Daciában önmagukban nem a kiürítés utánra vagy éppen a 4. századra keltező jellegzetességek. Ezért a sarmizegethusai villa suburbanában talált egyik téglasírt (C. DAICOVICIU, Fouilles et recherches ŕ Sarmizegetusa. Dacia 1, 1924 és K. HOREDT, i. m. Sargetia 14, 1979) nem lehet 271 utánra keltezni. A 3. század közepétől a folyamatos háborús állapot indokolja a romba dőlt épületek felhasználását temetkezőhelyként, amint azt a sarmizegethusai villa suburbanában talált másik sír keltezése is mutatja: C. DAICOVICIU, Siebenbürgen im Altertum. 220. Hasonló temetkezések a településeken a háborúk alkalmával máshol is előfordulnak (Savaria: BUOCZ T., Savaria-Szombathely topográfiája. Szombathely, 1967. 54). Nem a téglasírok egyébként az egyetlenek, amelyek Daciában déli hatásra korábban tűnnek fel, mint Pannoniában. Hasonló időrendi eltolódás figyelhető meg a patkó alakú tábortornyoknál, amelyek korábban jelennek meg Moesia Inferiorban és Daciában, mint Pannoniában. Ezt a jelenséget a keltezéseknél, így a keltezéshez felhasznált tárgytípusok (tűk, fülbevalók) kronológiájának a megállapításánál is figyelembe kell venni. A földrajzi helyzet és a korábbi elterjedés miatt a daciai sírleletek keltezésénél analógiákat a Balkánon kell keresni, nem pedig a 4. századi pannoniai leletanyagban. Hasonlóképpen: a korábbi kőfaragványokból összeállított sírládák lehetnek ugyan Pannoniában 4. századiak, de ebből nem következik, hogy az ilyen sírok Daciában is a 4. századra keltezhetők. A korábbi sírkövek „szentségtörő” másodlagos felhasználása nem kizárólagosan a 4. századra jellemző keltező tényező. A nyugodt állapottal szemben a bizonytalanság, a válságok, a lakosság elmenekülése a temetők pusztulását, gondozásának az abbamaradását, valamint a sírkövek vagy egyéb faragványok másodlagos felhasználását vonta maga után: ez a helyzet Daciában a 3. század közepén már állandósult. Joggal gondolt tehát I. HICA-CÎMPEANU arra, hogy a faragott sírköveket másodlagosan a 4. század előtt is felhasználhatták: i. m. (AMN 14, 1977). A Kolozsvár-Plugarilor utcai melléklet nélküli kőlapos sírokat a 4. századra keltezte C. DAICOVICIU, Siebenbürgen im Altertum 220, és W. WOLSKI, Sur la datation des tombes romaines de Cluj, Strada Plugarilor (Apulum 9, 1971).
Az obrázsai (Obreja) temető és telep leletei közöletlenek. Nem világos, hogy D. PROTASE a szabályos, teljesen ugyan fel nem tárt provinciális temető (érmek a 2. századból) melletti települést miért tartja a 4. század első feléig tovább élőnek. Az előkerült Crispus-érem és a bronz hagymafejes fibula, a besimított díszítésű táltöredék, amelyek lelőkörülményeit nem ismerteti a szerző, a telep római felhagyása utáni és a marosszentannai népesség hagyatéka is lehet. A 564temető előzetes jelentései: D. PROTASE, Aşezarea şi cimitirul dacoroman de la Obreja (AMN 8, 1971); UŐ, L’établissement et le cimitičre daco-romain d’Obreja (Transylvanie) et leur importance pour le problčme de la continuité en Dacie romaine et postromaine (Actes, Beograd III).
A daciai keresztény leletek nem keltezhetők 271 elé: C. DAICOVICIU, Există monumente creştine în Dacia Traiană din sec. II–III? (AISC 2, 1933–1935). Leletkorpusz: J. BARNEA, Les monuments paléochrétiens de Roumanie (Cittŕ del Vaticano 1977). Ezeket a keresztény tárgyakat egységesen a kontinuitás bizonyítékaként értékelik: D. PROTASE, Problema continuităţii 141–158; korábban I. I. RUSSU tárgyilagosan vizsgálta ezeket a leleteket: Materiale arheologice paleocreştine din Transilvania. Contribuţii la istoria creştinismului daco-romîn (Studii Teologice 10, 1958). Újabb lelet egy kereszt alakú ólomlemez (N. GUDEA, În legătură cu o nouă descoperire cu caracter creştin la Porolissum. AMP 6, 1982), amelyet mojgrádi lelőhellyel a zilahi Wesselényi–Teleki-gyűjtemény őriz. N. GUDEA a leletet az 5–6. században élő provinciálisok hagyatékának tartja. Ezzel szemben a lelet semmilyen, a keltezést vagy etnikumhoz kötést lehetővé tevő jellegzetességet nem mutat. A mojgrádi Árpád-kori sírok miatt (vö. K. HOREDT, i. m. Sargetia 14, 1979. 214) a tárgy középkori is lehet. Az újabban közzétett (N. GUDEA, Vasul cu inscripţie şi simboluri creştine de la Moigrad. Contribuţii la istoria creştinismului daco-roman (AMP 3, 1979; Dacia 24, 1980) római tál aljtöredékének a keresztény karcolata kétes hitelességű. Az edény alján körbe foglalt Krisztus-monogram és karcolt betűk vannak. Szövege – EGO […] VIUS VOT [UM] P [OSUI] – megegyezik a berethalmi, általánosan ismert és sokszor közölt lámpafüggesztő szövegével (EGO ZENOVIUS VOTUM POSUI) és ez eleve kétségeket kell, hogy ébresszen. A gyanút fokozza, hogy az EGO szó jellegzetes E és G betűi mindkét tárgyon azonos alakúak. A cserép közepén körbe foglalt Krisztus-monogram esetében pedig szintén jól megfigyelhető, hogy valóban a berethalmi bronzmonogram utánzata. Az edénykarcolaton a monogram tengelyében, felül és alul kis kerek nyúlvány látható, ami a berethalmi monogramon hasonlóképpen felül és alul elhelyezett kerek akasztótagoknak felel meg. Ezek egy Krisztus-monogramnak nem tartozékai, ellenben szerves részei a lámpafüggesztő tagoknak (például: ALFÖLDI A., Latin keresztény felirat Erdélyből a Kr. u. IV. századból. Arch. Ért. 1942. XL–XLI. táblák), így a berethalminak is. Az edénytöredék karcolata ezért a berethalmi lelet másolata: hitelességét nem tudom elfogadni; ugyanígy: MÓCSY A., A római név mint társadalomtörténeti forrás. Bp. 1985. 64, 100. j.
A napocai síroltárból átalakított szarkofág (D. PROTASE, Problema continuităţii. 146, nr. 3) feliratán előbb az OPTO SIT TIBI TERRA LEVIS formula rövidítését vélték keresztény szimbólumnak, majd a felirat utolsó sorának O betűjébe utólag karcolt kereszt- (vagy X) alakú jelet tartják annak. A pogány formula rövidítéséről: R. NOLL. Opto sit tibi terra levis (Germania 60, 1982). Azonban a másodlagosan bekarcolt jel sem állhat összefüggésben a halottal: egy kereszt vagy X alakú karcolat önmagában még nem tekinthető keresztény jelnek. Egyébként a jel később, amikor a síroltárt másodlagosan felhasználták, a szarkofág aljára került, nem látszott. Hasonlóképpen nem keresztény szimbólumok az egyes mécsesek alján (J. BARNEA, i. m. 1977. 251, 101/2 kép; D. PROTASE, Problema continuităţii. 153, nr. 15) a kereszt alakú műhelyjegyek sem. A csekély számú keresztény jellegű vagy késő római tárgyat nem lehet szaporítani az UTERE FELIX feliratú leletekkel (mint például N. VLASSA tette: Două noi piese paleocreştine din Transilvania. AMN 13, 1976; H. DAICOVICIU, Un fragment ceramic cu inscripţie de la Porolissum. AMN 14, 1977; K. HOREDT, Die letzten Jahrzehnte der Provinz Dakien in Siebenbürgen. Apulum 16, 1978. 218) sem, mert az általánosan használt antik szerencsekívánó formula. Már a 3. sz. közepe előtt is előfordul, és nemcsak a keresztények használták.
A dési múzeum ismeretlen lelőhelyű késő antik bronzmécsese: NOVÁK J., Keresztény bronzmécses a volt dési múzeumból (Közlemények 4, 1944). A luciui (Barbaricum) késő antik bronzmécses: J. BARNEA, i. M. 1977. 255, 103/1. kép. A Miskovban előkerült Dolichenus 565bronzkéz: V. V. 
.
.
A kontinuitásról általában (további irodalommal): H. V. PETRIKOVITS, Der diachronische Aspekt der Kontinuität von der Spätantike zum frühen Mittelalter (Nachrichten der Akademie der Wiss. in Göttingen, Phil-hist. Klasse, 1982:5). A pannoniai kontinuitáshoz: A. MÓCSY, Pannonia and Upper Moesia, London-Boston 1974, 354 skk; TÓTH E., La survivance de la population en Pannonie (Alba Regia 15, 1976). A keresztény leletek értékeléséhez és forrásértékéhez a továbbélés vizsgálatánál: TÓTH E., Zur Geschichte des nordpannonischen Raumes im 5–6. Jahrhundert (Die Völker an der Mittleren und Unteren Donau in fünften und sechsten Jahrhundert, Red. H. WOLFRAM–F. DAIM. Denkschriften 145. Österreichische Akademie der Wiss. Wien 1980). A noricumi és a raetiai provinciális maradványnépességhez K. FINSTERWALDER, Romanische Vulgärschprache in Rätien und Noricum von der römischen Kaiserzeit bis zur Karolingepoche (Festschrift K. Pivec zum 60. Geburtstag, Hrsg. A. HAIDACHER–H. E. MAYER. Innsbruck 1966). A nyugat-pannoniai víznevekről: E. SCHWARTZ, Flußnamen und Völkerbewegungen im Oberpannonien (Zeitschrift für slavische Philologie 1, 1924). Az erdélyi víznevekről: KNIEZSA I., Erdély víznevei (ETIÉ 1942).
