A SZABAD FEJEDELEMVÁLASZTÁS
A SZABAD FEJEDELEMVÁLASZTÁS
A Bocskai halálával megürült fejedelmi székért nagy versenyfutás indult. Az önjelöltek többsége a színfalak mögött működött, a nyilvánosság kizárásával igyekeztek maguknak támogatást szerezni. A dolog odáig fajult, hogy az 1607. január 22-i kolozsvári országgyűlés törvényt is hozott az ügyben: a kormányzó „találja meg” azokat az urakat, akik magoknak… pártot keresnek”, hogy hagyjanak fel az ilyen titkos cselszövésekkel. Majd a fejedelemválasztó országgyűlésen lépjenek fel nyíltan.* Az artikulus többek „titkos ügyködésé”-ről szól, de tulajdonképpen két jelölt ellen irányul. Az egyik Báthori Gábor, a másik Homonnai Bálint.
EOE 5. 443.
Báthori Gábor, az 1594-ben elmenekült somlyói Báthori István fia, a Szatmár megyei Ecsed komor várából figyeli az erdélyi eseményeket. Itt nevelkedett korai árvasága óta, távoli rokona, ecsedi Báthori István udvarában.
Most, Bocskai halála után azonnal színre lépett. Még mielőtt az illetékesek jelentették volna a Portán a fejedelem halála hírét, 1607. január 2-án már ment az ő levele. Az új nagyvezírt, Murád pasát nem ismeri név szerint, de túláradó kedvességgel szólítja meg: „Tekintetes nagyságos uram, nekem jó akaró uram és apám helyett édes apám.” Aztán olyat kíván, amit vér szerinti apja bizonyosan nem tudott volna elintézni: vegye rá Murád a szultánt, hogy neki adja az erdélyi „vajdaságot”. A távoli ős, Báthori István király érdemeibe kapaszkodik, annak a Porta iránt tanúsított „tökéletes és állhatatos hűségét” emlegetve kéri a fejedelemséget, „mivel hogy vérszerént is engemet illet” – teszi hozzá hetykén. A nagyvezír útján üzeni a szultánnak: „mind országostul fejem fennállásáig… híven akarok szolgálni”. A levélből úgy tűnik, mintha Konstantinápolyra bízna mindent: „bizonyos emberétől parancsoljon, hogy tőlem hallgasson” Erdély – írja.*
TMÁO O. 58–59.
618A valóságban azonban a közvéleményre is adott. Nem annyira ugyan, hogy maga járt volna a dolog után. Nem: Báthori Gábor nem ment a fejedelemségért személyesen Erdélybe, de megbízta egyik bizalmasát, az erdélyi törökös párt kiválóságát, Bethlen Gábort, akivel még Bocskai környezetében ismerkedett meg. Ő tevékenykedett Báthori érdekében. Rákóczi kormányzó Bethlent a „titkos ügyködés” ellen hozott törvény megfogalmazása után négy nappal börtönbe is vettette. Báthori ügye ezzel nagy csapást szenvedett, azonban csak néhány hónapra vonult vissza, pedig a Portáról sem kaphatott biztatást. Nem maradt ugyan fenn Murád pasa nagyvezír Báthori Gáborhoz küldött válasza, ha jött egyáltalán, de egész Magyarország ismerte a másik jelölthöz, Homonnai Bálinthoz érkezett szultáni levél tartalmát.
„Felséges elmém elhatározásához képest – írta a szultán Homonnainak – méltónak ítéltelek arra, hogy … István király helyét halála napjától kezdve betöltsed s Erdély és Magyarországok királya légy.”* Az ügyet Konstantinápoly lezártnak tekinti: már a szultáni megerősítő iratok és a fejedelmi jelvények is elmentek. Ehhez képest aligha várhatta más a Porta támogatását. Homonnai Bocskai István akaratából kapta ezt a nagy kegyet, aki végrendeletében hagyta őt utódjának. A néhai fejedelem igen nagyra becsülte a fiatal főurat, mert az, a királyi Magyarország egyik legelőkelőbb famíliájának tagja, az elsők között csatlakozott a hajdúk segítségével indított mozgalmához. Bálint azonban soha nem hivatkozott ősei érdemeire, holott majdnem olyan joggal tehette volna, mint Báthori Gábor, mert családja számon tartott rokonsága volt az utolsó nemzeti királyt és az első erdélyi fejedelmet adó Szapolyai famíliának. Arról azonban soha nem esett szó. A megboldogult fejedelem végrendeletét végrehajtó bizalmasok tájékoztatták a testamentum rendelkezéseiről a Porta urait, azok tudomásul vették Bocskai István szándékát Homonnai fejedelemségéről – más hivatkozási alapra nem volt szükség.
TMÁO O. 60–62.
Erdélyben viszont óriási felháborodást keltett Homonnai fellépése. A rendek sarkalatos joguknak tekintették a fejedelemválasztás szabadságát, és minthogy Bocskai végrendelete ezt sértette, a legélesebben szembefordultak teljesítésének még csak a gondolatával is.
Az ellenállást Rákóczi Zsigmond szervezte, a kormányzó, aki még Bocskai István fejedelemmé választásakor kapta hivatalát; Erdély ügyeit vitte a távollevő uralkodó nevében. Ő maga sem volt erdélyi, ahogyan Báthori Gábor és Homonnai Bálint is a királyi Felső-Magyarországon volt birtokos, itteni működése azonban jó kapcsolatba hozta a fejedelemségbeli politikusokkal. Nem tartották őt különösen nagy képességű államférfinak, mégis, a maga módján igen tehetséges lehetett. Azon kevesek közé tartozik ugyanis, akik a 16–17. század fordulóján kínálkozó lehetőségeket a legmesszebbmenően 619kihasználva, köznemesi sorból az arisztokráciába küzdötték fel magukat. Amikor erdélyi kormányzó lett, gazdag feleségével és két alig kamasz fiával költözött a fejedelemségbe új teendői ellátására. Itt éppen olyan pontosan mérte fel a helyzetet, ahogy valószínűleg élete minden szakaszában könnyen tájékozódott. Azonnal a két szomszéd román vajdaságra és a kincstári birtokokra terelődött a figyelme. A külkereskedelem lehetőségeinek biztosításával, az államháztartás eszközeinek számbavételével volt éppen elfoglalva, amikor Bocskai halálhírét vette. Mintegy magától értetődően lett belőle trónkövetelő.
Támogatást azonban Rákóczi Zsigmond nemigen remélhetett. A Porta Homonnai mellé állt, a nagy családi tradíciók Báthori Gábort emelték – Rákóczi senkire, semmire nem számíthatott. Az erdélyi rendek szemében azonban éppen ezek miatt a negatívumok miatt lett kívánatos jelölt. Ezek tették lehetővé, hogy mint a rendek képviselője lépjen fel: mivel mások nem segítették, az ő emberük volt. Nem kevés volt a helyzeti előnye sem: ő volt benn Erdélyben, míg más jelöltek kívülről törekedtek a fejedelemségre. Homonnai és Báthori Gábor soha nem laktak az országban, most sem voltak jelen. Homonnai Kassán szervezte Bocskai István temetésének előkészületeit. Úgy számított, hogy a fejedelem koporsóját kísérő menettel jelenik majd meg Erdélyben. Báthori pedig előbb ugyancsak a menetben volt, majd hazatért Ecsedre.
Rákóczi Zsigmond velük szemben belülről szervezkedett. Kezdetben azonban úgy tűnt, semmi nem sürgeti Bocskai István megüresedett trónjának betöltését. Az 1607. januári kolozsvári országgyűlés még nem is tett semmit ebben az ügyben. Egyszerűen megerősítette Rákóczit kormányzói hivatalában, és kimondta, hogy új uralkodót majd csak a fejedelem temetése után választanak.
Ekkor azonban váratlan fordulat következett: megérkezett Mátyás főherceg, magyarországi királyi kormányzó levele. Ebben felszólította a fejedelemség rendjeit, hogy egyelőre ne tegyenek semmit, várjanak a választással, míg Rudolf – a bécsi béke értelmében – a teendőkről nem intézkedik. Az 1606-ban kötött béke semmilyen rendelkezése nem utalt azonban arra, hogy a királynak bármilyen joga lenne az erdélyi fejedelem választásánál. Mivel a bécsi béke intézkedéseinek végrehajtása Bocskai fejedelem eltávozása előtt el sem kezdődött, semmi nem történt a Bécsben fogalmazott szerződések pontjainak megvalósításáért. Mátyás főherceg leveléből most az is kiderült, hogy Erdély különállását sem tekinti az 1606-os megállapodásokkal lezártnak.
A manőver azonban nem sikerült, mert még mielőtt bárki beavatkozott volna, a maga állította határidőt, a temetést is megelőzve, 1607. február 9-én az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta Rákóczi Zsigmondot. Ezzel a választással kész helyzetet teremtettek: a rendek mind a bécsi udvar, mind a 620török Porta határozott szándékával szemben döntöttek a sorsukról. És úgy tűnt, hogy a szerződések betűit valósággá alakították, az újra független Erdély első önálló akciója sikerült. Mert óriási felzúdulás fogadta ugyan a fejedelemségen kívül Rákóczi hatalomra kerülését, igazi nehézséget azonban senki nem támasztott.
