A HÁBORÚ ELŐL KITÉRŐ POLITIKA
A HÁBORÚ ELŐL KITÉRŐ POLITIKA
Mindenki egy újabb fegyveres konfliktus kirobbanásától reszketve figyelte az eseményeket.
Legtovább mégis talán a Porta ment a magyarországi béke őrzésében, mert a legnagyobb sérelmet Konstantinápoly hagyta megtorlatlanul. Rákóczi megválasztásakor ugyanis már az ország határánál volt Musztafa aga, aki Homonnai Bálintnak a szultáni athnamét és a fejedelmi jelvényeket hozta.
Rákóczi Zsigmond azonban levélben tudatja vele, hogy nem Homonnait, hanem őt választották, „minthogy az országnak szabadsága vagyon arra”.* Nem tudhatni, mi volt a következő lépés – a kortársak mindenesetre megvesztegetésről beszéltek. A tény az, hogy mire Musztafa aga beért, az ünnepélyes athnaméban a Homonnai név helyett Rákóczi Zsigmondé volt olvasható. A másikat kivakarták.
TMÁO O. 60–62.
E sajátos eljárásnak mégsem lett politikai következménye. Konstantinápoly gyakorlatilag ellenvetés nélkül tudomásul vette saját jelöltje félreállítását és Rákóczi Zsigmond fejedelemségét. Pedig Rákóczi komoly ellenakciótól tartott; megelőzésére óriási áldozatokat is vállalt volna. Abban a levelében, amelyben közli Murád pasa nagyvezírrel, hogy az erdélyiek régi szabadságuk értelmében őt választották, felajánlja a tizenöt éves háború legnagyobb török veszteségének kiegyenlítését: ha a Porta lemond Homonnai támogatásáról, visszaadja Lippát és Jenőt. A hosszú háborúban erdélyi kézre került két fontos vár átadásáról Bocskai alatt is lehetett szó, Rákóczi ugyanis elődjére hivatkozva teszi nagy horderejű ígéretét.
A Porta válasza azonban meglepő. Murád pasa vitatja ugyan a sokat emlegetett szabad fejedelemválasztási jogot, mert „az erdélyiek kardot vonván, elrontották az athname hitlevelet”, Rákóczi Zsigmond mégis megmaradhat fejedelemségében. A nagyvezír mondanivalójának lényege: csináljanak az erdélyiek, amit akarnak, csak háború ne legyen. Lippát és Jenőt kifejezetten visszautasítja: „egyéb jó akaratokat mi nem kívánjuk, csak hogy az hatalmas császárnak … hívek legyetek…”*
Uo. 68–71
Alighanem itt van az 1607-es politikai helyzet kulcsmondata: „háborúságot ne szerezzetek”. A Porta tudomásul veszi szándékainak, meghiúsulását, 621elhárítja a zsitvatoroki béke kiigazításának ajánlatát is, csak háború ne támadjon az erdélyi fejedelemség miatt.
És a hadakozás elkerülésének szándéka mozgatja a királyi magyarországi politikát is. Egészen 1607 áprilisáig Homonnai Bálint a magyar urak és a királyi kormányzat közös jelöltje. Tárgyalások egész sorát folytatják vele. Mátyás főherceg bizalmasai, majd a felső-magyarországi megyék Kassára összehívott részgyűlése igyekszik rávenni arra, hogy Rákóczi Zsigmonddal „kiegyezve” a fejedelemséget átvegye. Családi kapcsolatukra hivatkozva – Homonnai Rákóczi Zsigmond veje volt – közvetítenek közöttük. Hol a fejedelmet, hol a fejedelemségre törő főurat biztatják az ügy békés rendezésére. Ilyen megoldás elől azonban mindketten elzárkóznak. Rákóczi ragaszkodik szerzett jogához, Homonnai pedig valamilyen radikális megoldást sürget, de Erdélybe még csak be sem utazhatott.
1607 áprilisában aztán megváltozott a hangulat körülötte: Báthori Gábor felajánlkozott Mátyás főhercegnek. Az erdélyi fejedelemségért cserébe a katolicizmus védelmét ígérte, még saját áttérését is kilátásba helyezte. A tárgyalásokat Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány viszi, akit Báthori vonzó egyénisége elkápráztat. Kiváló fiatalember, természetes adottságaival kivételes jelenség a magyarok között – írja róla Mátyásnak. Támogatását Homonnaival szemben a legmelegebben ajánlja.
1607 áprilisára Báthori Gábor ezek szerint legalábbis utolérte Homonnait a Mátyás főherceg körül politizálók kegyeinek hajszolásában. Kettejük versenyfutását azonban nem Bécsben, nem is Konstantinápolyban, sőt egyáltalán nem a magasabb politika szféráiban, hanem a hajdúk táboraiban döntötték el.
