A HATALMI VÁLSÁG ÉS I. RÁKÓCZI GYÖRGY DIADALA
A HATALMI VÁLSÁG ÉS I. RÁKÓCZI GYÖRGY DIADALA
Rákóczi és a hajdúk találkozásával Erdély rendjei két tűz közé kerülnek: kintről trónkövetelő közeledik, bent a fejedelem készít elő kiszámíthatatlan változást. Katalin ostobasága nyomán ugyanis politikai válság bontakozik ki. Bethlen Gábor özvegye nem lett jó uralkodója az országnak: amennyire közönyös, férje hogylétével mit sem törődő feleség volt, annyira kedvetlen lett utódnak is. Bethlen végrendeletében felhívta pedig a figyelmét helyzete különlegességére – bizonyára szóban is sokszor elmondta neki: „a jó renden lévő fejedelmi asszonyok közül több talán nálánál nem választatott.”* Így is volt. Az egyetlen női választott fejedelem azonban nem becsülte kivételes helyzetét, nem szeretett uralkodni. A fejedelem a lelkére kötötte: híveinek adja 690meg a méltó megbecsülést; ne nézze le őket, hanem szerettesse meg magát velük. Katalin azonban, mintha csak szándékosan tenné, minden gesztusával megbotránkoztatja az erdélyieket. Férje után gyászt még csak nem is mutat, sógorát, akit Bethlen Gábor rendelt melléje kormányzóul, szinte bosszantja, tanácsait figyelmen kívül hagyja. Miatta még egy gyilkossággal is megterheli magát: megöleti Scultetust, a híres orvost, akiről azt gyanítja, hogy Bethlen Istvánnak akarta megszerezni a fejedelemséget.
A fejedelem. Bev. MAKKAI L. (Erdély öröksége IV. 130.)
Készséggel teljesíti viszont férje halála előtt szerzett szeretője minden gondolatát. A fiatal, előkelő és elegáns Csáky István bizonyára könnyen férkőzött az öreg, beteg ember fiatal feleségének kegyeibe. Így azonban abszurd drámába illő helyzet alakul ki: éppen az idő tájt, amikor a harmincéves háború színterén a svéd király megjelenése szorítja az eddig sikeresen hadakozó császárt védekezésbe, Erdélyben a király sógornője II. Ferdinánd erdélyi befolyásának lesz az eszköze. Csákyék szándékai szerint ugyanis a fejedelemség visszakerülne a király uralma alá. A tervből azonban nem lesz semmi, mert a politikai hinta újabb meglendítéséhez nincsen számba jöhető párt Erdélyben. Mégis, a Rákócziról érkező hírekkel együtt a Katalin körül kialakult hangulat elég ahhoz, hogy Erdély politikusaiban a minél hamarabbi változtatás, a zavarokból való menekülés szándékát felébressze. A két oldalról fenyegető veszéllyel szemben Bethlen István kormányzó köré sorakoznak, akinek legendásan jó török kapcsolataiban bízva kívánják az ország nyugalmát megőrizni. Miután az országlásba belefárasztott Brandenburgi Katalin szeptember 28-án lemondott, Bethlen Gábor fivérét választják fejedelemmé.
Rákóczi György azonban ekkor már megindult Erdély felé; szinte diadalmámorban közeledik a hajdúk csapataival. Útközben éri őket a hír Bethlen István megválasztásáról, de ez sem a fejedelemjelöltet, sem híveit nem riasztja vissza. Hiába küldi Esterházy nádor egyre-másra a tiltakozásokat, az új fejedelem pedig a fenyegetéseket, Rákóczi nem tér haza. Ehelyett a mellé álló ifjabb Bethlen Istvánt, Várad kapitányát annak jó ismerőséhez, a Szolnokon parancsnokló Muharrem pasához futtatja, aki a pasával együtt Budára utazik, hogy a beglerbéget Rákóczi György Erdélybe juttatásához megnyerje.
Ezzel az ország a háború szakadékának szélére sodródott. Fegyverben állnak a hajdúk, az ő támogatásukra a török parancsnok több mint 20 ezer főnyi hada, velük szemben pedig a nádor rendeletére a felső-magyarországi megyék nemessége gyülekezik. Erdély ugyancsak készül az összecsapásra: az országgyűlés felhatalmazta Bethlen Istvánt, hogy a végső szükségre tartalékolt eszközöket is felhasználva erősítse a hadsereget.
A nagy politikai válságból azonban nem robban ki háború. Esterházy nem léphet: hiányzik az uralkodói jóváhagyás. II. Ferdinánd ugyanis éppen a regensburgi birodalmi gyűlésen küzd ellenzékével, és nem kockáztathat háborút Magyarországon. Minthogy pedig a magyar politikusok jó része is 691ellenzi a nádor fegyveres akcióját, a hivatalos álláspont a királyságban egyelőre a béke megőrzése marad. Bethlen István és Rákóczi György sem kívánja elindítani a háborút: alighanem mind a ketten visszariadnak a bizonytalan kimenetelű hadakozástól. Nem tudhatják, merre fordul a török hatalmasok rokonszenve, mert portai kapcsolataik értéke körülbelül azonos. Rákóczi ügyét – az apja ismeretségeire építve – ifjabb Bethlen István mozgatja a töröknél. 1629–30-ban azonban a központban is, a tartományokban is kicserélődtek az elöljárók, és sem Bethlen, sem Rákóczi nem ismeri a legújabbakat. Nem bízhatják fegyverekre a helyzet eldöntését.
Rákóczi György tesz ugyan egy hadmozdulatot: körülbelül 7 ezer főnyi sereggel október közepén Erdély határáig vonul. Ezzel azonban csupán az a célja, hogy tárgyalásra kényszerítse Bethlen Istvánt. Október 23-án már személyesen találkoznak, de egyelőre csak fegyverszünetben állapodnak meg, valamint abban, hogy hat hét múlva az erdélyi országgyűlésnek kell választania kettejük közül.
November végén össze is ül a diéta, választásról azonban a fogalom igazi értelmében megint csak nem lehet szó. Mert igaz ugyan, hogy a fegyverszünet ideje alatt Rákóczi is, Bethlen István is szorgalmasan dolgozott a közvélemény megnyerésén, a döntés mégis a volt fejedelemasszony szépen felékszerezett kezébe került. A Porta hatalmasai adták neki azzal, hogy két szultáni fermánt juttattak el hozzá. Az egyik Bethlen István, a másik Rákóczi György fejedelemmé választását parancsolja. Kettejük lényegében azonos, a törökhöz fűződő viszonyon változtatni nem szándékozó politikája nem kényszerítette Konstantinápolyt kiélezett állásfoglalásra. Katalin belátására bízzák, melyik fermánt olvastatja fel az országgyűlésen. Ő pedig, minthogy Csáky István tervei éppen nem aktuálisak, sógorát viszont mindig is megvetette, Rákóczit választatja meg.
1630. december 1-én történt a fejedelemállítás, Rákóczi György 3-án kapta meg Váradon a várva várt jó hírt, és karácsony előtt indult Erdélybe a beiktatásra. Muharrem szolnoki pasa és a kajmakám követe egy nappal később utazott utána. Az ő jelenlétükben tette le a fejedelmi esküt december 24-én. Néhány hónappal később pedig szakít eddigi szövetségesével, a felsőmagyarországi hajdúsággal, anélkül, hogy helyzetükön bármennyire is változtatott volna.
Mert a hét megye visszaszerzéséről Rákóczi megválasztása után nem esik szó. Zólyomiék nem tudják az új fejedelmet a királyság elleni támadásra rávenni, jóllehet határozott lépéseket tesznek a háború kirobbantására. Alkalmat Esterházy Miklós nádor teremt, aki – bár folynak már a tárgyalások a hajdúk leültetéséről – csapatokat hozat a hajdúvárosok környéki erődítményekbe. Minden jel arra mutat, hogy támadni fog; fiatal főúri párthívei még a messzi Dunántúlról is a rakamazi sáncba gyűlnek. Tényleges hadmozdulatokat azonban a nádor nem indít. De Zólyomi Dávid és 692Bethlen István megragadja a nagy alkalmat, és a harcba indulni egyébként vonakodó hajdúkat Kálló felégetése után Rakamaz ostromára küldik. „Kinek kinek illendő jutalma lenne” – ígérik nekik. És a hajdúvárosokat fenyegető veszélyre hivatkoznak: „az ő városok, lakóhelyek mezőben és torkokban levén, hogy azokat törlenék és fújtatnák el az széllel legelsőben is, abban bizonyosak lehetnek” – festi a két vezér az esetleges vereség következményeit. Állítólag a függetlenségi harcok nagy jelszavai is elhangzottak: „az Isten tiszteletiért, hazájokért, megmaradásukért, szerelmesekért” harcolnak.*
Szalárdi 135.
És támadásukat siker koronázza. Öt órán át tartó öldöklő küzdelem után, amelyben a gyalogos hajdúk a tüzérséggel jól felfegyverzett ellenség előtt százával hullanak, megfutamítják Rakamaz védőit. Sokan a megáradt Tisza vizén hajókon menekülnek, sokan ott pusztulnak, és csak főemberek vagy negyvenen esnek Zólyomiék fogságába. Váradra diadalmenetben viszik I. Rákóczi György elé a foglyokat, a zsákmányt. A messzi földön emlegetett, mindenki által tárgyalt csatának azonban nincs folytatása. A királyságbeli fél nem vesz elégtételt, mert a hivatalos politika szigorúan békére utasította; a fejedelemségbeliek nem aknázhatják ki a győzelmet, mert Rákóczi nem kíván a hét megyéért hadra kelni. Ifjabb Bethlen Istvánék kezdeményezése hiábavalónak bizonyult. I. Rákóczi Györgyöt nem tudták Bethlen Gábor törekvéseinek folytatására rávenni. A hajdúknak meg kellett elégedniük Bocskaitól nyert szabadságuk ünnepélyes biztosításával.
1631. április 3-án megkötik I. Rákóczi György és II. (Habsburg) Ferdinánd első békéjét. Ennek értelmében a fejedelem kötelezi magát: a királyi „hajdúk felültetésével… soha nem fog élni”. Most pedig ráveszi az erdélyi hajdúkat arra, hogy a királyiakkal meglevő „kapcsolatukat és szövetségeiket… hátrahagyják, meglazítsák és kölcsönösen megszüntessék”. A hajdúkkal való szakítás fejében a király viszont nem fogja Rákóczit sem magyarországi birtokaiban, sem erdélyi fejedelemségében háborgatni.*
Gooss, Staatsverträge. 655.
I. Rákóczi György minden habozás nélkül szakított a hajdúsággal; nem volt szüksége nehezen szabályozható erejükre. A Zólyomiéktól támogatott törekvéseik olyan nyilvánvalóan túlhaladták az övéit, hogy még Esterházy Miklós is megállapította: „ezek az ifjak semmit Rákóczitól nem várnak, s úgy hiszem, magának is dolgot adnak ez napokban, mivel már is nem kedvek szerént vagyon fejedelmek, kire nézvén az hajdúság is mindenestől őhozzájok tartván, más is, igen nyilván való latorság vagyon ezeknek elméjekben.”* Rákóczi azonban nem kíván „kedvek szerént” való fejedelem lenni. Könnyű szívvel kötötte meg a békét.
Esterházy Miklós munkái. (Szerk. TOLDY F. Pest 1852. 200.)
)
