GYŐZELEM A TÖRÖK FELETT
GYŐZELEM A TÖRÖK FELETT
Először a rettenetes Naszuh pasa nagyvezír fiának budai helytartóságával meginduló események késztetik Rákóczit aktivitásra. Ez a rendkívül ambiciózus politikus 1635-ben kapta meg magyarországi tartományát. I. Rákóczi Györgyöt jól ismeri: ő hozta annak idején a fejedelemségét megerősítő szultáni athnamét. Akkor az új uralkodó „atyafiává” fogadta a nagy hatalmú famíliából származó törököt, vagyis formálisan barátságot kötöttek.
Naszuhpasazádé budai megjelenése mégis kedvezőtlen volt Rákóczi számára: megzavarja a birodalmi központtal fenntartott jó kapcsolatait, Naszuh Huszein ugyanis vele szemben politizál. E magatartásának részben szubjektív okai vannak: a fejedelem állítólag nem ápolta megfelelő intenzitással és anyagi áldozatokkal az atyafiságot. Másrészt – és főleg – abból a tényből következik, hogy Naszuh fia itt a tartományi török méltóságok önfejű kis csoportjába került. Ezek Konstantinápoly szándékaitól függetlenül, a maguk elképzelései szerint igyekeznek a Magyarországot körülvevő térség politikai viszonyait alakítani. Mindig az éppen érvényes rendelkezésekkel ellentétesen cselekszenek. Nekik öreg Bethlen István az eszközük, aki a veje, Zólyomi Dávid, majd fia, Péter ellen indított hűtlenségi per rettenetében 1635-ben Budára futott támogatásért. Nem ő volt az első, mert már ifj. Székely Mózes is itt keresett török segítséget. Bethlen István azonban a legszerencsésebb pillanatban érkezett. Az új helytartó, Naszuhpasazádé minden erejével támogatja törekvéseit. Így éppen akkor, amikor a hivatalos erdélyi diplomácia keresztülviszi Konstantinápolyban, hogy segítség nyújtása helyett Székelyt a hírhedt Héttoronyba zárják, Buda a volt fejedelem és új trónkövetelő mellé áll.
702Előbb úgy tűnik, Rákóczinak sikerül ezt az akciót is leszerelnie, mert Bejrám pasától, a Perzsiában tartózkodó nagyvezír kajmakámjától ígéretet kap arra, hogy Bethlen Istvánt is elhozatják Budáról – ahogyan Székely Mózest –, és fogsággal akadályozzák meg a manővereit. Naszuh Huszein azonban váratlanul makacsnak és elöljárói intencióit semmibe vevőnek bizonyul. Kitart Bethlen István mellett. Jelöltjével közös erőfeszítései végül is elérik, hogy a Porta a magyarországi török méltóságok dívánjára bízza a döntést. Az pedig – gyakorlatilag az egész társaság a szultán belső embereinek ellenzéke – Bethlen István mellett foglal állást.
I. Rákóczi György kénytelen hát felkészülni az összecsapásra. Már Bethlen István eltávozása hírére összehívta az országgyűlést, még 1636 februárjában. Itt kimondatja: „… noha hatalmas császárunk ellen fegyvert szintén oly nem örömest akarnánk fogni, mint szinte az tűzbe nem akarnánk magunkat vetni: mindazáltal szerelmes hazánk szabadságáért, feleségink, gyermekink megmaradásáért, az Nagyságod böcsületinek, méltóságinak, fejedelmi állapotjának köztük megtartásáért…” elhatározzák a háborút a Bethlen Istvánt támogató törökkel szemben.* Rákóczi nem tehetett mást, lépését mégis sokan ellenzik. Amikor Bécsben a császári támogatás megszerzésének lehetőségéről tájékozódik, a magyarországi politika mindkét vezére ellene szól a háborúnak. Esterházy Miklós nádor, aki pedig mindig is harcias álláspontot foglalt el a törökkel szemben, Erdélyt félti, és Pázmány Péter esztergomi érsek is csak a legvégső esetben tekinti megoldásnak a hadakozást. I. Rákóczi György azonban nem visszakozik, és neki lesz igaza, mert – igaz ugyan, hogy csellel, nem erővel – győz a Bethlen István mellett érkező török sereg felett.
Uo. 461.
A véletlen eszköze egy hajdúvitéz, aki már volt török rab, és jól beszéli az ellenség nyelvét: Győri Jakab. Szalontánál jut szerephez, már az első erdélyi–török összecsapás után, amely mindkét fél futásával végződött. Éjszaka közelíti meg háromszáz fegyveressel a török tábort. Ő maga egészen odáig „bébeszéli magát”, ahol „a basák, bégek Bethlen Istvánnal díványoznak vala”. Tanácstalanságuk adja az ötletet, hogy megzavarja őket. Társait két seregre bontja, és meghagyja: ahogy megvereti a dobokat, „mentől szörnyebben lehet, doboltassanak, sivalkodjanak … Jézust, Jézust kiáltsanak … mentül sűrűbben lehet lőjjenek, de helyekből ő híre nélkül ki ne mozduljanak”.* És a furfangos terv – akárcsak a mesében – beválik. A török azt hiszi, hogy nagy túlerő kerítette körül, és a tábor a világ négy tája felé szalad. A környező mocsarakban olyan sokan pusztulnak el, hogy hetekig lehetett ott gazdag öltözetű holttesteket találni, az elfogott rabokkal pedig évekig kereskedtek.
Szalárdi 177.
703A reá kényszerített akcióban I. Rákóczi György lett a nyertes. Erdélyi fejedelem több mint harminc esztendeje nem vert meg török csapatokat. Ő most megtette. Legalábbis megfutamította őket. Ez azonban nem azért sikerült, mintha államának ereje a Török Birodaloméval vetekedett volna, nem is a Portát másutt lekötő erők védelmében volt rá képes. Egyszerűen azért alakult így a helyzet, mert nem Konstantinápollyal, csupán néhány politikusával állott szemben. Ezek sem a Porta testületi döntése értelmében jöttek ellene, hanem saját elképzeléseiket követve tették Bethlen Istvánt a maguk eszközévé. Erdély és a Török Birodalom hagyományos kapcsolatán pedig egyik fél sem kívánt változtatni.
Korábban hasonló szituációt még csak elképzelni sem lehetett volna. A birodalom tisztviselői ugyanis régebben szigorúan Konstantinápoly utasításait hajtották végre. Naszuhpasazádéék azonban természetesen most sem a Porta urainak tudta nélkül jártak el, nem játszották ki feljebbvalóikat. Nem, kifejezetten megkapták a Rákóczi–Bethlen ellentétben a döntés jogát. Hasonló ügyben, még akár csak tíz esztendeje is, adhattak volna tanácsot, igyekezhettek volna befolyásolni a szultánnal tanácskozó vezírek elhatározását, végeredményben azonban az ő akaratuk végrehajtói lettek volna. IV. Murád uralkodása alatt azonban sajátos folyamat ment végbe: minthogy a szultán bizalmasai képtelenek minden ügy kézben tartására, az önállóan eljáró méltóságok jó részét megöletik, mások viszont korábban elképzelhetetlenül nagy önállóságot kapnak. Dönthetnek saját elhatározásaik szerint, a központi hatalom pedig vagy melléjük áll, vagy hagyja őket.
Az I. Rákóczi Györggyel kirobbantott konfliktusban a Porta nem mozdul. Bekír pasa temesvári helytartó – őt állították a többiek bűnbakul – feje lehullott ugyan, IV. Murád udvarában azonban az ilyen gyilkosság a legmindennapibb események közé tartozik. Naszuh fiát pedig leváltották, de nem kell Vidinnél messzebbre mennie; a budai helyett a szilisztriai helytartóságot kapja. Sőt, még azután is tudja tartani magát, hogy egy újabb akciója félresikerül. Matei Basarab havasalföldi és Vasile Lupu moldvai vajdák 1637-ben feltámadt viszályában ő játssza régi pártfogoltja, Vasile támogatójának szerepét. Kénytelen azonban beletörődni abba, hogy Matei – I. Rákóczi György segítségével – marad. Naszuhpasazádét ekkor előbb Konstantinápolyba rendelik, aztán Erzerumba kerül, ottani helytartónak.
A néhány évig tartó kavarodás egyetlen haszonélvezője I. Rákóczi György, aki a Bethlen István szövetségében rátört támadás visszaverésével és Matei Basarab támogatásával – lényegében a török birodalmi központ érdekei szerint politizálva – törökverő hírébe került.
