AZ ISKOLÁK
AZ ISKOLÁK
A tanulással elsajátítható műveltséghez, ahogyan korábban, most is az iskolák vezetnek. Itt a 17. század elején az előző, időszakokhoz képest a legnagyobb változás az, hogy a jobbágyok aránya a tanulók között megsokszorozódik. Az új helyzet a kortársak számára is feltűnő. Apáczai Csere János írta le legszemléletesebben: a jobbágyfiak száma a kollégiumokban szerinte „oly nagy, hogy az iskolák összes tanulóházait, szószékeit és padjait bőven megtöltik”, a „nemes szülék fiait” onnan majdhogynem kiszorítva. Aligha lenne hihető, ha nem Erdély legnagyobb iskolaügyi szakértőjétől származnék az értesítés. Apáczai egyébként az okot is megadja. Azok, akik „inkább teherhordásra és szántásra születtek”, azért „menekülnek” az iskolákba, mert „különben örökös jobbágyi állapotban vagy rendkívül nagy szegénységben kellene folytonosan szolgálniuk”.* Valóban: Erdélyben Bethlen Gábor által megerősített törvény biztosítja a jobbágyok tanulási lehetőségét. A papok mindenütt érvényes személyes szabadságát pedig 1629-ben a református egyháziak utódaira is érvényes nemességgel egészíti ki a fejedelem. A társadalmi emelkedés nehezen járható, de bárki számára elérhető útja a tanulás lett.
Apa és fiú. (Erdély öröksége V. 261.)
Az iskolahálózat viszonylagos sűrűsége az elindulást is megkönnyíti. Mert nem egyenletes elosztásban ugyan, de éppen úgy, ahogyan a hosszú háború 764előtti időszakban, Erdély minden területén most is vannak iskolák. Úgy látszik, az újjáépítés szervezetten és gyorsan történt. A szászoknál 1660-ban mindenesetre gyakorlatilag minden gyülekezetnek van iskolája. 238 pap mellett 224 rektort írnak össze. Ezzel az ellátottsággal a magyar anyanyelvű területeken a 17. század első felében is csak a székelyek versenyeznek. Általános összeírás nincsen ugyan a székelyföldi iskolákról, de csak Marosszéken negyven iskoláról maradt adat a 17. század első feléből. Bizonyosan viszonylag több ez például a két nagy kiterjedésű megye, Belső-Szolnok és Doboka összesen körülbelül hetven tanintézeténél. Holott bizonyos összehasonlításban még ez az utóbbi is feltűnően sok. Angliában körülbelül 20 kilométerenként számítanak e korban egy-egy elemi képzést nyújtó iskolát. Az erdélyi átlagot azonban a román iskolaügy végtelen elmaradottsága rendkívül lerontja. Nagy, románok lakta vidékek élnek ugyanis bármilyen tanintézet nélkül. Lehet ugyan, hogy az ortodox templomok mellett időnként és helyenként – a helyi pópák esetleges lelkiismeretessége szerint – folyt valamilyen nagyon elemi oktatás, de szervezett anyanyelvű iskola most is csak Lugoson és Karánsebesen működik. A korszak végén, 1657-ben alapít majd új anyanyelvű román iskolát Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony a fogarasi uradalomban „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”.*
MPEA 1910. 112 skk.
A román iskoláknak ez a száma rendkívül csekélynek tűnik, de csak a vajdaságok viszonyaival összehasonlítva értékelhető a valódi súlya szerint. Ott a 17. század első felében a kolostori és templomi oktatás, valamint a városi iskolák mellett egyetlen falusit tartanak számon. A román papság egy része pedig Erdélyben kifejezetten az anyanyelvű iskolák szervezése ellen tevékenykedik. Az 1640-től működő Ilie vladika, aki beiktatása feltételeként többek között Gyulafehérvárott román nyelvű iskola alapítását is vállalta, tudatosan kerüli el ígérete teljesítését.
Maga az iskolai szervezet a 17. század első felében két ponton változik a korábbiakhoz képest. Az egyik a leányiskolák bevezetése, a másik pedig főiskola csatlakoztatása a hazai képzés eddig gimnáziumi szinten lezárt szerkezetéhez. Erdélyre is vonatkozó határozataiban az 1646-i szatmárnémeti református zsinat dönt lányok számára szervezendő iskoláról. Nyilvánvaló jeleként azonban annak, hogy a nők továbbtanulása elképzelhetetlen, a határozat értelmében nekik kizárólag magyarul tanítják az olvasást és az írást. A zsinati határozat jelentősége óriási. Formálisan azért fontos, mert új iskolatípussal bővíti az erdélyi iskolarendszert. Tartalmilag pedig azért lényeges, mivel a társadalomnak a kultúrában eddig tökéletesen elhanyagolt tömege előtt nyitja meg a művelődés lehetőségét. Igen nagy változást eredményezhet ez a döntés a 16. századhoz képest, amikor főúri asszonyok is joggal tekintették nagy sikernek, ha írni megtanultak.
765Nem tudjuk egyébként, hogy a szatmárnémeti zsinat e határozata mennyivel növelte az írástudó asszonyok számát, mert nem készült semmilyen felmérés a lányiskolák szervezéséről. Valószínűleg nem is jött létre belátható időn belül nagyon sok. Maga a tény mégis sokatmondó, mert azt mutatja, hogy Erdély szellemi élete a kor egyik legmesszebbre ható művelődési eszménye előtt nyílt meg.
A főiskola alapítása viszont 1622-ben, amikor történt, már nem tekinthető kifejezetten korszerűnek. Erdély helyzete azonban ebben a tekintetben igen sajátos. Még az egységes Magyarország része volt, amikor ott az első, középkori egyetemek működtek, de ahogy az önálló fejlődés útján a 16. században megindult, már a királyi országrészben sem volt felsőfokú tanintézet. Uralkodói művelődés-, illetve iskolapolitika nem lévén, az esztergomi érsek, Pázmány Péter fogja 1636-ban megvetni az új egyetem alapjait. Erdélyben viszont maga a fejedelem, Bethlen Gábor intézkedik. Nem dolgozik ugyan egészen előzmények nélkül, mert Báthori István alatt rövid ideig működött már főiskola. Ezt a kezdeményezést azonban a háború elsodorta, mindent elölről kellett elkezdeni.
1622-ben mondatja ki az országgyűléssel „közönséges akadémia” felállítását. Égetően szükség van rá, mert „a tudós emberek hazánknak fő dolgaiban hasznosan szolgálhatnak”, de soraik az utóbbi idők zűrzavaraiban végzetesen megfogyatkoztak. Akadémiát hoznak létre, mert elpusztul az ország, ha a nevelésre „gondviselés nem lészen”.* E kor uralkodóinak művelődéspolitikai elveit fogalmaztatja meg a fejedelem fennkölt szavakkal. Az állam irányításában nélkülözhetetlen értelmiséget fogja képezni az új felsőfokú tanintézet. Először Kolozsvárott jelölik ki a helyét, az elpusztult Báthori-egyetem telkén, aztán mégis a fejedelmi székvárosba kerül. 1629-ben még nem készült el tökéletesen az épülete, de működése már megkezdődik. A fejedelem óriási adományokkal és ösztöndíjakkal alapozza meg anyagilag is a létét. Végrendeletében több falu és városjövedelmét hagyja az iskolára. Összes alkotása közül ez volt Bethlennek talán a legkedvesebb. Az erdélyi művelődés történetében pedig a legjelentősebb, mert a gyulafehérvári főiskola a tanulók hosszú sorának adta meg a szellemi és társadalmi emelkedés lehetőségét.
EOE 7. 96.
A „közönséges akadémia” teológiai, filozófiai és jogi tanszékekkel indult, de Bethlen tulajdonképpen rendes egyetemnek szánta. I. Rákóczi Györgyre várt volna a feladat, hogy orvostudományi katedra szervezésével és az itteni doktori fokozatok nemzetközi elfogadtatásával valódi universitas rangját szerezze meg neki. Erre azonban már nem került sor. A gyulafehérvári iskola megmaradt a Bethlen Gábor által szervezett keretekben. Apáczai Csere Jánosnak az akadémiát egyetemmé alakító terve 1658-ban már, a fejedelemség katasztrófája miatt, elkésett.
766Főiskola alapításának gondolata a szászok körében is felmerült. 1647-ben tárgyal róla a zsinat, 1653-ban pedig a náció gyűlése. Négy professzort hozatnának az új kollégiumba tanítani. Még az anyagi lehetőségeiket is számba veszik, a terv azonban mégsem valósul meg. Ha a fejedelmi iskolapolitika támogatja, talán sikerült volna a szász evangélikus főiskola megszervezése már a 17. században. Így azonban a legjobban tanulók továbbra is külföldön fejezik be a tanulmányaikat. Igaz, az erdélyi szászok óriási előnye, hogy iskolarendszerük pontosan illeszkedik a németországi evangélikus iskolázás szervezetéhez. Az itthoni gimnázium elvégzése után a tanulók zökkenőmentesen folytathatják tanulmányaikat a német egyetemeken.
A külföldi egyetemeket látogató erdélyiek között ilyen módon mindig is a szászok vannak többségben. Valamennyiük névsorát távolról sem ismerjük ugyan, mégis jellemző, hogy a 16–17. században a különböző egyetemekre beiratkozott és ma név szerint ismert, körülbelül négy és félezer erdélyinek több mint a fele, 55,5%-a az öt legnagyobb szász város lakóiból került ki. A többiek összesen 56 helységből származnak.
A külföldi egyetemek gyakori látogatása jellemző sajátság az egész magyarországi oktatásban. Nyilvánvalóan elsősorban szükségből alakult így a helyzet. Hazai egyetem hiányában itthon senki nem végezhetett teljes értékű tanulmányokat. E kényszer mögött azonban ott volt a magasabb művelődés igénye, hiszen történhetett volna az is, hogy a középkori egyetemek elsorvadásával és az ország három részre szakadásával Magyarország egyszerűen kihullik az európai művelődés köréből. A királyi Magyarországon nem állt a külföldi egyetemjárás mögött uralkodói művelődéspolitika. Erdélyben ezzel szemben a központi hatalom igen határozott támogatása áll a külföldre látogatók mögött. A század első felében Bethlen Gábor fejedelem intézkedései a legismertebbek. Részben ő maga segített sokakat az egyetemi képzettség eléréséhez, részben pedig diplomáciája támogatta őket. A távoli egyetemek rangos professzoraival tartott fenn közvetlen vagy közvetett kapcsolatokat, s ez segítette a fejedelemségből odaérkezőket. Mellette, éppen úgy, mint az uralkodása előtt vagy akár később is, Erdély előkelői, valamint a városok ugyancsak szorgalmazzák a diákok peregrinációját.
Így érthető, hogy az erdélyiek külföldi egyetemjárása és az uralkodói művelődéspolitika között nem alakult ki egyenes összefüggés. És – meglepő módon – mintha a politikai események sem befolyásolnák. A mintának tekinthető négy és félezres csoport összetételének alakulása mutatja ezt. Számuk ugyanis a 16. századi általános képhez viszonyítva már 1591-től megemelkedik, de még ekkor sem éri el az 1521–30-as létszámot. A csúcs majd az 1631-gyel kezdődő évtizedben következik: 304 ekkor az ismert személyek száma. Ez minden eddigi és ezután következő évtized adatánál magasabb. Az erdélyi egyetemjárók egészen a 18. század végéig nem érik el többé.
767Az egyetemjárás irányát tekintve a korábbiakhoz képest rögtön a századforduló után változás következik. Már Bocskai István is református volt, utódai is azok. Uralkodásuk alatt a katolikus egyetemek, így elsősorban az itáliaiak, kiesnek az erdélyiek útvonalából. Padova kerül majd vissza, ahol a 17. században is a legismertebb orvostudományi képzés folyik. A németországi egyetemek azonban az egész korszakban megtartják vonzerejüket. Nyilvánvalóan a szászoknak az egyetemjárók közötti folytonosan magas aránya okozza ezt az állandóságot. Lényegesen még a harmincéves háború viszonyai sem ingatják meg.
Mégis a harmincéves háború következménye viszont az 1620-as években bekövetkező változás. Ettől az időszaktól kezdve mind többen mennek Anglia és Hollandia egyetemeire. Így lesz Erdély a művelődésben haszonélvezője az európai nagy pusztulásnak. Mert a fejedelemségből érkező diákok Heidelbergnek az 1622-i összeomlás előtti nagy korszakát még elkapják, majd éppen akkor jutnak el Angliába és Hollandiába, amikor ez a két ország a legélénkebb szellemi pezsgés idejét éli. Némi túlzással még azt is mondhatnánk, hogy a tudományos forradalomnak Angliában volt erdélyi résztvevője. A londoni Gresham College-ban tanított mindenesetre 1646-ig Bánffyhunyadi János. Az angol tudományosság akkori központjában híres és elismert vegyész volt.
