MŰVELŐDÉSPOLITIKAI PROGRAMOK
MŰVELŐDÉSPOLITIKAI PROGRAMOK
A 17. század egyik jellegzetes sajátossága, hogy az államhatalom képviselői felismerik az országos művelődés új jelentőségét, érzékelik társadalmi szükségleteit, és eredményesen kezdik kiépíteni irányításának új módjait. Erdélyben a követelményeket részben a század nyugat-európai társadalmi és tudományos forradalmai határozták meg az államhatalmak új feladataival együtt, részben azonban a fejedelemség helyzete szabta meg. Mindezeket még akkor is kölcsönösen figyelembe kellett venni, ha nagyon is különböző célok vezették itt a fél évszázad folyamán egymást váltó hatalmakat.
Amikor Apáczai Csere János Hollandiából a karteziánus művelődéspolitika programjával hazajött, Erdélyben a puritanizmust eredendően demokratikus iskolafejlesztő elveivel és a művelődés világi irányításának ügyével 922együtt már sorozatos vereségek érték. A fejedelmi tekintély és a református egyházi hierarchia ellen egyaránt fellépő nagybeteg Apáczait a gyulafehérvári főiskoláról a kolozsvári kollégiumba helyezték, 1659-ben eltemették. A váradi karteziánus grémium tagjait – Nagyarit, Kovásznait, Nagybányait és Szikra István esperest – elbocsátották állásából, Enyedi Sámuelt viták kereszttüzébe fogták. 1661 áprilisában a marosvásárhelyi zsinat Kemény János fejedelem támogatásával betiltotta a presbiteriánus irányzatot. Mégis az elmúlt évtized szellemi küzdelmei s kiváló művek sora, mindenekelőtt a Magyar Encyclopaedia már sokrétűen kibontották az új művelődés egyetemes alapelvét: a fejlődés a helyesen használt értelem. Erdély társadalmának egy jelentős rétege pedig ebben a programban ismerte fel az ország legsajátabb érdekeit. Apáczai tanítványai sikerrel mentették át a kartezianizmus művelődéspolitikai elveit, hogy Apafi három évtizedes uralkodása alatt már a gyakorlati megvalósítás nehéz munkáját végezhessék.
„Az egész világban állam, nemzet, kormányhatalom tartósan nem virágozhatik s feladatinak meg nem felelhet a szabad tudományok gyakorlása nélkül, melyek az ifjúság tehetségét az egyházi és a polgári életre jótékonyan képezik…”* – foglalta össze Apafi Mihály az uralkodók műveltségpártoló feladatának lényegét az Erdélyi Fejedelemség sajátos viszonyaira alkalmazva. Gyermekkorában az angliai puritánus törekvések egyik korai propagátora, majd Harsányi Jakab, váradi tanár nevelte. Udvari papjai mindvégig puritánok, s részben a kartezianizmus úttörői lesznek. Olvasmányai a racionális tudomány és a célszerű uralkodás, az uralkodói abszolutizmus kézikönyvei: Bacon, Machiavelli, Descartes, Coccejus, Lipsius, Grotius. Legfontosabb uralkodói feladatának az iskolák és a tudományos intézmények megőrzését és továbbfejlesztését tekintette. A Kolozsvárra menekült gyulafehérvári főiskola tanárait és diákjait 1662-ben Enyedre telepítette, és gazdag adományokkal segítve megvetette a Bethlen Gábor Kollégium alapjait. Ösztönzésére 1665 májusában az országgyűlésen a rendek intézményesen járultak hozzá az enyedi főiskola fenntartásához, ugyanakkor utasította a reformátusokat, hogy mindenütt állítsanak fel falusi iskolákat.
Apafi Mihály, Elöljáró beszéd. Fridericus Wendelinus, A keresztény isteni tudományról. Kolozsvár 1674.
Jellemző iskolapolitikájára, hogy román tipográfia mellett román iskola alapítására adott „parancsolatot”. Törvény szögezte le: „külföldi tanulásra kiki szabadon mehet, sőt a külföldi tanulmányi utak tilalma a hazában is perpetuum emlékezetben se legyen”* (1669).
OL, Agy. EOE 15. 27.
1672-ben, amikor a támogatásával már korábban püspökké választott Kovásznai Péter szélesebb körű értelmiségi tábor igényeit is megfogalmazva javasolta: „igen szükségesnek látnám … ha azon erővel, mellyel immár 923három Collégiumot tartunk, egy académiát erigálnánk”,* Apafi felkarolta a tervet, és megkezdte kiépíteni az erdélyi Akadémia alapjait. A három kollégiumot (az enyedit, a kolozsvárit és a menekült sárospatakit befogadó marosvásárhelyit) egységes vezetés és ellenőrzés alá helyezte, az egykori váradi nyomdát és a kincstár gyulafehérvári nyomdáját összevonva az enyedi és a kolozsvári kollégiumi kurátorok felügyelete alá rendelte. Megkezdte az Akadémia céljait szolgáló botanikus kert megteremtésének előkészületeit is. Könyvtárépítő igyekezete pedig arra vall, hogy tudatosan törekedett egy, a tudományok minden irányú ágazatát felölelő, Mátyás Corvinájának hagyományát is folytató, de korszerű összetételű országos Bibliotheca felállítására. Vezérelve volt a fejedelemnek, hogy „nemcsak Hazánk tudós Fiait; hanem a szomszéd Országnak is sok értelmes embereit, nékik hivatalt adván, és tisztességes fizetés rendelvén”,* maga köré gyűjtse.
HEREPEJ J., Az akadémia szükségességének gondolata Erdélyben (HEREPEI, Adattár II. 638–639).
Apafi M., i. m.
Apafi a toleráns valláspolitika gazdag erdélyi hagyományaira támaszkodhatott. Kora azonban új feladatok elé állította. A gazdasági-társadalmi fejlődés a négy bevett vallás anyagi viszonyaiban szemmel látható arányeltolódásokra vezetett. Növekedett a görögkeleti egyház társadalmi jelentősége. A protestáns egyházon belül pedig az ortodoxia és a reformirányzatok – a puritanizmus, majd pedig a coccejánizmus és a pietizmus – köntösében mutatkoznak meg a különböző csoportok mentalitásbeli és társadalmi ellentétei.
Apafi hosszú uralkodása idején nincs rá példa, hogy bármelyik felekezetet is korlátozta vagy betiltotta volna. Egyetlen erőskezű intézkedése az egyház oktatási feladatainak elhanyagolása miatt történt: az anyanyelvi igehirdetést megtagadó Brankovics Száva püspököt a román alsópapság kérésével egyetértve tette le. Uralkodása idején teljes biztonságot élvezve éltek az unitárius lengyel menekültek, akiket még Barcsai fogadott be. A gyarapodó anabaptista közösségek számottevő műveltségformáló tényezővé váltak uralma alatt. Alapelve volt, hogy egyik vallás ne sértse a másik érdekeit: toleráns valláspolitikája révén kezd fejlődésnek indulni a külső segítséggel támogatott katolikus egyház, kap új erőre az előző fél évszázadban pozíciókat vesztett unitarianizmus, és lendül virágzásnak a szászok evangélikus egyháza.
92416. ábra. A nagyenyedi kollégium diákjainak megoszlása származási hely szerint
Személyes vallásossága a tudomány és a hit kérdéseit már kettéválasztó irányzat képviselőjének mutatja. A református egyház belső szervezeti és teológiai vitáiba nem egyéni vallási hajlamait követve szólt bele, államelméleti elvek és az uralkodó felelősségéről vallott korszerű meggyőződés vezette. Államfői tekintéllyel marasztalja el az ortodoxokat, védelmébe veszi a coccejánusokat, és kijelenti a tanítás szellemének szabadságát, széles kaput nyitva ezzel a karteziánus eszmék terjedése előtt. A karteziánusok szabadon 925taníthatnak, akinek „nem tetszik, írhat ellene”.* Az állami élet fontos posztjaira nem családjuk előkelő volta miatt, hanem képzettségük szerint emelve embereket, a különböző vallásfelekezetek iskoláitól azt várta, hogy tanult emberekkel ékesítsék a hazát. Toleráns valláspolitikája nem öncélú. A kézdiszentléleki plébános, Szebelédi Bertalan erdélyi vikáriusi megválasztását úgy erősíti meg, hogy kötelezi: „Ecclesiajokban lévő fogyatkozásokat helyben állítani, parochialis házakat, azokhoz tartozó épületeket restauráltatni.”*
R. VÁRKONYI A., Erdélyi változások. Bp. 1984. 289.
1678. június 10. VESZELY K., Erdélyi egyháztörténeti adatok. Kolozsvár 1860. 355–356.
Talán Erdély egyetlen fejedelme sem nyújtott a református egyházi értelmiségnek olyan bőséges anyagi és erkölcsi támaszt, mint Apafi Mihály. Viszont az egyházi értelmiségtől az állam érdekeinek feltétlen szolgálatát követelte. Fejedelmi védelem nélkül aligha hihető, hogy az udvar és a hadsereg prédikátorai bántatlanul ostorozhatták volna minden elképzelést felülmúló indulattal a magánérdekeiket hajszoló urakat, a kapzsiságot, a tehetetlenséget, s hirdethették az országos érdeket szolgáló új programot: jobbítsák meg magukat, egyéni érdekeiket rendeljék alá a közügynek.
A közhatalom mindvégig messzemenően igénybe veszi az egyházak segítségét, hogy egyensúlyba hozza Erdély megbillent társadalmi viszonyait. Műveltségalakító igénnyel szól bele az egyéni életbe. Fejedelmi rendeletek tiltják az ivást, táncot, muzsikát, országgyűlési végzések a káromkodást és dorbézolást. A puritánok szigora és az abszolút uralkodó felekezeti különbséget, vallási korlátot nem ismerő szelleme hatja át például az 1672. évi rendeletet: „Isten engesztelésére az országostól ez hazának négy recepta religion lévő híveinek extraordinarius cultust és országos böjtöt tartanak.”* A parancsot megszegőt, ha parasztember, kalodázással, ha nemes, tizenkét forinttal büntetik. Az „utolsó romlásra jutott maroknyi édes nemzetünk” javát hangsúlyozó rendelkezés nem csupán bizonyos célszerű takarékosságot szolgál, hanem közvéleményformáló erővel közvetíti a fejedelmi ideológiát.
EOE 15. 278.
Apafi, miként Bethlen Gábor, az Erdélyi Fejedelemséget az önálló magyar államiság átmentőjének tekintette. Bár Gyulafehérvárat nem tudta többet állandó uralkodói központtá fejleszteni, udvarát az európai példákon nevelődő magyar kultúra központjává szándékozott tenni, társadalmat formáló, viselkedési normákat kialakító szokásrendet igyekezett meghonosítani környezetében. Az állami élet nyelve a magyar, a diplomáciáé a latin és egyre inkább a francia. Hazai viselet mellett hódított a lengyel és a francia divat. A radnóti fejedelmi palotát többek között az európai uralkodók kiállított ajándékai díszítették.
Az udvari élet rendjét szigorú fegyelem és az uralkodókat illető szertartások szabályozták. Megkövetelte Apafi Mihály, hogy a külföld híreit az udvar tájékoztatására rendszeresen „novellákban” foglalják össze, innen a következő 926lépés, ha lett volna rá elegendő idő, országos újság megalapításához vezet. Nagy gondot fordított a külföld tájékoztatására. Bizonyos mértékig élt az uralkodó nyomtatást ellenőrző jogával, beleszólt a történetírásba, és figyelemmel kísérte a tanítás rendjét. A művelődés helye a társadalmi értékrendszerben érezhetően változott Apafi három évtizedes uralkodása alatt. Irodalmi alkotások sokasága állított emléket elveinek. A puritán hagyományt már a karteziánus világnézet keretei között átmentő Tolnai F. István, a holland és angol egyetemeken végzett orvos és teológus verse teljes összetettségében ábrázolja a politikus és a műveltséget ösztönző államfő alakját (1673).
Pápai Páriz Ferenc pedig II. Apafi Mihály fejedelemmé választása alkalmából egyenesen mint a klasszikus értelemben vett abszolutista uralkodót állítja fia elé példaképül. Jellemző, hogy a puritán hagyományokon felnőtt karteziánus értelmiség milyen elképzeléseinek reményeit vetíti Apafira. Védi a szegényeket, szereti az őt viszontszerető nemzetet, békét és nyugalmat biztosít az országnak, bölcsességgel kormányoz:
Nemcsak kicsik közt van hatalmad,
Mert az erőt jelent,
Hogy a halandókhoz szelíd vagy:
Közügy vagy, és a rend.*
Mert az erőt jelent,
Hogy a halandókhoz szelíd vagy:
Közügy vagy, és a rend.*
Pápai Páriz Ferenc, A választók kórusa Apafi Mihályhoz (Pápai Páriz, Békességet. 343).
1690 után, amikor Erdély elvesztvén önálló államiságát, s a belső rend a letűnt korszak emléke lett, az új, a Habsburg-dinasztia uralmának művelődéspolitikai programja hiába hordozott részleteiben sok korszerű elemet. Mivel nem tudta meggyőzően kifejezni a köz érdekeit, hatékonyságban meg se közelítette Apafi művelődéspolitikáját. A birodalom kereteibe vont Erdélyben főleg 1690–1703 között teret hódító központi művelődéspolitikát a dinasztia, az udvari arisztokrácia és a magyar főrendiség érdekeire épülő államhatalmi elvek szabták ki. A bécsi udvar, miként a királyságban, Erdélyben is megpróbálta a művelődés ügyét a katolikus egyház kezébe helyezni, de oly módon, hogy az egyházat teljes apparátusával és kulturális tőkéjével együtt az államérdek szolgálatába állítsa. Az egyvallású ország megvalósítását szolgáló művelődéspolitika, amelynek alapelveit Kollonich Lipót és köre dolgozta ki, nem vette figyelembe Erdély gazdag hagyományokra épülő és korszerű irányú művelődési kultúráját. Erdély közelebb került Bécshez, de Európától elszigetelődött, a császárváros vonzotta a főnemeseket, de az udvar politikája a legkülönbözőbb rétegekben váltott ki heves ellenkezést. Egyaránt elzárkóztak előle a városok és falvak református tömegei és az unióval anyagi-társadalmi előnyökhöz jutó papjaiktól a tehetősebb román rétegek. Az erdélyi katolikus püspök, aki Rómával ezentúl csak Bécsen át érintkezhetett, nemcsak az egyház szuverenitását védte az államhatalommal szemben, hanem a helyi 927hagyományokat s a magyarság érdekeit is. Az új dinasztikus művelődéspolitika a szászok érdekeit sem tudta biztosítani. A jezsuiták ugyan a kormányzat anyagi és erkölcsi támogatását élvezve váltak az egykori fejedelemség művelődési nagyhatalmává, iskolarendszerük gyorsan teret hódított, nevelési módszereik vonzották a fő- és köznemesi családok fiait, de az egykori fejedelemség műveltségi arculatának átformálásával nem tudtak megbirkózni. Sőt, amikor 1705-ben II. Rákóczi Ferenc mint Erdély új választott ura készült az országba, hogy a nagy elődök fejedelmi székébe iktattassa magát, a kolozsvári jezsuiták már ennek az új államhatalomnak az ideológiáját fogalmazzák meg.
II. Rákóczi Ferenc fejedelemségének nyolc esztendeje alatt kormányzókörének tagjai a Bethlen Gábor hagyományait folytató Apafi Mihály művelődéspolitikai elveit igyekeztek tovább építeni. Toleráns valláspolitika, az iskolák anyagi és hatalmi támogatása, az oktatás szabadsága, világias szelleme az állandó harcok közepette azonban csak tendenciákban hordozhatta a hathatós állami művelődéspolitikát. Az előző évtizedben bevezetett latin és német nyelvvel szemben ismét a magyar lett a kormányzati nyelv, a lakosság anyanyelvi műveltségének szabad fejlődését pedig a legkülönbözőbb felekezetek szabad iskolaalapítási joga biztosította volna. A fejedelmi udvar belső rendjét és európai szokáshoz igazodó pompáját Rákóczi rövid erdélyi tartózkodása csupán alkalmilag elevenítette fel, de az 1707-ben Kolozsvárott megalapított Nemes Ifjak Társasága, az ország szolgálatára államférfiakat és főtiszteket nevelő közösség már a hosszú távra építkező művelődéspolitika elveit testesítette meg.
