ÚJ LÍRA, ÚJ ÍZLÉS
ÚJ LÍRA, ÚJ ÍZLÉS
Egyén és közösség többnyire költői művekben rögzítette mindazt, amit ebben az 1711-gyel lezáruló több mint fél évszázadban átélt, és úgy érezte vagy úgy értette, hogy megőrzésre érdemes.
Erdélyben, miként a korban másutt is mindenütt, hatalmas tömegű szöveg adja tudtul rímbe szedve – talán a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért – a gazdasági tanácsokat, az időjárási kilátásokat, az egészségügyi tudnivalók, a helyes viselkedési szabályok sokaságát. Az élet állomásainak, a kézfogóknak, lakodalmaknak, temetéseknek, névnapoknak, keresztelőknek emlékét őrző versezetekkel együtt ezek többnyire az iskolai tananyagként begyakorlott önkifejezési formákról, mintsem különösebb művészi értékről tájékoztatnak. A nagyobb közösségi események és sorsfordító élmények versbe szedett elbeszélései a tűzvészek, hadjárások, rabságok versezetei – ugyancsak inkább a kor tömegméretűnek számító közösségi közlésformájaként érdemesülnek figyelemre, bár fogalomkincsük a hajdani költészet sok értékét őrzi és örökíti tovább, soraikban pedig nemegyszer megcsillannak meglepő képek, művészi képzettársítások.
Az élmény személyes hitelével, művészi erővel áthatott művek a közösségi költészet áramában csiszolódtak időálló alkotásokká. Szerzőik közül kevésnek a nevét ismerjük. Az írók, többnyire pedig a lejegyzők diákok, papok, tanárok, katonák, főnemest éppen úgy találunk köztük, mint polgárt, kisnemest, mezővárosi származékot vagy jobbágyfiat. Nemcsak született erdélyiek, vannak, akik éppen csak megfordulnak a fejedelemségben, mások viszont a tartósabban menedékre talált magyarországiak. Erdély befogad és csiszol tovább magyarországi alkotást, és előfordul, hogy Európa valamelyik egyetemi városa vagy Bécs ihleti meg Erdély világjáró fiát. Ezért is nehéz páratlanul gazdag és szinte parttalanul áradó költészetében megtalálni az erdélyiség sajátos és egyetemes jegyeit.
A világiasodás már rányomja a bélyegét a harcos reformáció olyan jellegzetes alkotásaira is, mint Czeglédi István Dágon ledűlése (Kolozsvár 9661670) című művének versbetétei: a pogány szokások továbbélésének előszámlálása, a vihart űző harangozás népi babonaként való elítélése, a Dies Irae gyönyörű, látomásos szövege olyan fogalmakkal együtt, mint a „szellemi szabadság”, már arról tanúskodik, hogy a hit, a szokás, a politika kérdései szétfeszítik a felekezeti kereteket.
Az európaisággal átitatott erdélyi öntudat talán legszemléletesebben az Erdélyben éppen a legválságosabb években megforduló Nógrádi Mátyás Idvesség kapuja címmel kiadott (Kolozsvár 1672), politikai mondanivalókkal átszőtt zsoltármagyarázatában olvasható: „Kincses Kolozsvárnak Bécsben nagy ő híre, / Elhatott Anglusra, Gallusra szép neve”* A korabeli erdélyi társadalom gyorsan formálja verssé a politikai eseményeket. Átfogóbb igénnyel a szélsőséges politikai pályát futó székelyhídi nemes, Paskó Kristóf írja meg 1662-ben az 1658–1661-i évek történetét: A nemes és régentén híres Erdély országának keserves és szomorú pusztításáról írt siralom (Szeben 1663) főleg Várad ostromát, hősies védelmét írja le érzékletesen. Az író Szamosközy közléseit is felhasználja, verselése Tinódi hagyományait folytatja, de valószínűleg forgatta Zrínyi eposzát is. („Másnap hogy szárnyára a szép fényes hajnal égre felemelkedék / Rettenetes lövés a pogány táborra a várból kiadaték.”)* Az erőteljes törökellenes hang, a hivatkozás az európai országok elmaradt segítségére, a Habsburg-császár felelősségére és a beszédbetétek hangja félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a história az 1663–1664-es törökellenes háború aktuális politikai eszméit hordozza. A korszak záró verses históriája Dálnoki Veres Gerzsonnak a Rákóczi-szabadságharcot inkább történetileg, mint művészileg hitelesen bemutató krónikája.
Nógrádi Mátyás, Idvesség kapuja. Kolozsvár 1672.
RMKT X. Bp. 1981. 179.
Ali pasa 1661. évi székelyföldi büntető hadjáratát Horvát István verse őrzi, az 1694. évi tatár betörést a Csík Ország pusztulásáról szóló ének. A kurucok 1704. évi nagy vereségéről a lírai feszültségű Holdvilági és feketehalmi harcról című ének ad hű beszámolót. A gazdag termés egyik szép darabjának, A kolozsvári veszedelemről való históriának szerzőjét Felvinczi Györgyben sejtik. A belső pártharcokat a politikai táborok egymást gúnyoló versei tükrözik, az önkritikát egy-egy kiemelkedő személyiség körül kialakult verscsokor önostorozó sorai. Elítélik II. Rákóczi György hadjáratát, de a róla szóló nagyszámú verses emlékben erős a másik szólam is: a fejedelem a török ellen harcolva esett el, Erdélyt érdekei a keresztény Európához kötik.
Egyik legszebb emlékünk az az újonnan felfedezett versezet, amely II. Rákóczi Györgynek és Kemény Jánosnak, a „két jó fejedelem”-nek állít közös emléket. Az antik példázatokban bővelkedő vers a Jó Pásztorral azonosítja a két fejedelmet. Gondolati tengelyét az országegyesítő, egységet teremtő politika alkotja, hiszen „Pártolkodás miatt vesze el szép Buda”. A belső egyenetlenség, „az emésztő métely” gyilkol:
967Két fejedelmeket hamar meghöletek,
Rákóczi György egyik kit ti elvesztetek,
Kemény János másik kit megh emésztetek,
Es két ártatlan vér kiált ellenetek.*
Rákóczi György egyik kit ti elvesztetek,
Kemény János másik kit megh emésztetek,
Es két ártatlan vér kiált ellenetek.*
Az ELTE Középkori Magyar Történeti Tanszékén az Erdélyi Fejedelemség és a királyi Magyarország című szemináriumi munka keretében a Csáky-levéltárból feltárta HORN Ildikó még mint egyetemi hallgató.
A magyarországi költészetre nyitott erdélyi szellemre legjellemzőbb talán a Zrínyi-recepció, de a magyar politika iránti érzékenységet tükrözik a magyarországi vallásüldözések, politikai perek és mozgalmak verses lecsapódásai is.
Az új politikai utakat kereső Erdély két nagyobb szabású költői alkotás katalizátora volt. Az egyik a ma már csak 500 soros töredékében ismert, valószínűleg 1670 tájékán Báthori Zsófia környezetében keletkezett, a barokk heroikus szellemét sugárzó Rákóczi-eposz. A másik magyarországi költő műve, de Erdély politikusának, Kemény Jánosnak állít emléket. Gyöngyösi István: Porábul megéledett Phoenix. Avagy… Kemény János erdélyi fejedelemnek emlékezete (Lőcse 1693) című munkája, amint az újabb kutatás kimutatta, az erdélyi történetírás és politikai levelezés hiteles dokumentumaira épül, és Keményt minden felelősség alól felmentő aktuálpolitikai célzat hatja át. A két ország együtt gondolkodásának, közös mentalitásának szép emléke a Magyarország, Erdély, hallj új hírt! című éneken kívül a kéziratos énekgyűjtemények gazdag anyaga. Az eleven, életerős közösségi alkotókészség legszebb dokumentumai a balladák. A Kerekes Izsák balladája, a Rákóczi László balladája nemcsak a megélt történelem eseménytöredékeit viszik tovább motívumkincseikben, hanem új események keretéül is szolgálnak. A Váradon 1664-ben elesett Rákóczi László balladája később Thököly, majd a bécsújhelyi rabvasra kerülő II. Rákóczi Ferenc sorsát elbeszélő variánsokban él tovább.
Az erdélyi költészet egyik fontos gondolati tengelyét, a nemzeti eszmét már erősen áthatja a szociális tartalom. A társadalomról, a politikai változásoknak kiszolgáltatott egyszerű emberek, gyerekek, nők, parasztok, polgárok szenvedéseiről sehol annyi részvétet keltő érzést, de információt sem találunk, mint ezekben a kardra hánytak rettenetét, a városok sorsát, rabok siralmát zengő énekekben. Az életöröm, a jókedv, a humor szólamai ugyancsak erősek. Az apokaliptikus megpróbáltatások idején, a puritán egyházi tilalmak árnyékában sem csendesülnek meg. Sőt, a had verte, pestis pusztította évtizedekben a szerelem, a bánat, a szeretet, általában az egyéni érzelmek talán még gazdagabb húrokon zengenek.
A feszes ritmusú táncversek közül legismertebb az erdélyi hajdútánc, a hazatalálás, a szülőföldszeretet, a tobzódó jókedv dicsérete. Az Égő lángban 968forog szívem higgyed éretted… kezdetű, 1660-ban Szebenben szerzett versben az érzékiségnek új hangja szólal meg. A Teleki-énekeskönyvben ránk maradt Hajnal vitorláján, aranyszínű szárnyán című vers a boldog szerelem apoteózisa. A Szentsey György daloskönyvében maradt fenn a csábító szerelem művészi szépségű éneke: Hallod-e ifjú, jöszte egy szóra. A Sokan szólnak most énreám nagy ártatlanul… kezdetű ének a szerelmesek boldogságára törő rosszakarók szidalma, de érthető a jó ügyet rontó gáncsoskodókra is, és így politikai tartalmat is hordoz.
Politika és szerelem különösen a rabénekekben, a búcsúzkodó dalokban, az elszakadás vagy a megcsalattatás fájdalmait megszólaltató énekekben fonódik össze. A kedvesétől messze került szerelmes sóvárgását kifejező, az Ifjúság mint sólyommadár kezdetű vers a jobb időket várók vágyódásának is hangot ad. Szerelmi csapda vagy börtön foglya a tőrbe esett ember? Nehéz eldönteni, amint ezt a megcsalt szerelmes énekeként számon tartott, de versfőiben a Wesselényi-mozgalom miatt kivégzett Bónis Ferenc nevét közlő, és a Teleki-énekeskönyvben ránk maradt vers tanúsítja. A Vásárhelyi-, a Szentsey-daloskönyvben és más korabeli erdélyi énekgyűjteményekben ránk maradt, jórészt ezekben az évtizedekben keletkezett vagy énekelt bujdosó- és búcsúzó énekek nagy megjelenítő erővel fejezik ki a kor emberének általános élményét, a hontalanságot és az üldöztetést: Gonddal teljes üdő, Siralmas esztendő, … Az gerlice madár ki társától elvált.
A korabeli erdélyi verskultúra szívesen építkezett Balassi Bálint költészetének és más műköltői alkotásoknak szétsugárzódott és folklorizálódott hagyományából. Motívumkincse páratlanul gazdag. Őrzi a hagyományos képzeteket, a zsoltárok, a Biblia fogalomkincsét, a középkor szerelmet jelképező gerlice- és pacsirtamotívumait. Hordozza a reneszánsz virágokban, égitestek neveiben, antik istenekben tobzódó, a szerencse forgandóságával játszó képeit. Sőt, felnevelője a barokk stílus súlyos jegyeinek is: zúgó szelek kergetik a füstöt és az árnyékot, röpítik a pirosló hajnal aranyos hajóit, viharok rázzák az erdélyi havasok kőszikláit. A változó idők költészete ez, végletes politikai fordulatok idején, addig meg nem nevezett érzéseké, nagy reményeké és sötét kétségbeeséseké. Gondolatrendszerében azonban az új, a heliocentrikus világkép, a természet törvényeire rácsodálkozó, a manufaktúrakorszak küszöbére érkezett világ csak néhány halovány, de annál érzékletesebb képzettársításban jelentkezik.
A műköltészet új lírai hangján a főúri-nemesi verskultúra hagyományos eszméin áttörő költő, Petrőczi Kata Szidónia szólal meg. Költészetében szervesen egybeépül új irodalmi ízlés, új műfaj és új mondanivaló.
Thököly generálisának lánya, Magyarországon született, Lengyelországban nevelkedett, és Erdélyben talált rá egyéni hangjára. A politika minden húrján játszó, végül Rákóczit szolgáló generális, a csélcsap Pekry Lőrinc felesége lett.
969Bujdosást, rabságot szenvedett, fulladozott világvégi vidéki elszigeteltségben, és megismerte a fényes udvari életet. Igényes barokk stílust Esterházy Pál felvidéki költőkörében tanult. De az egyéni sorsában megélt és megszenvedett korkérdésekre a magyarországi főúri-nemesi udvari szellem nem adott választ. A barokk mentalitás Petrőczi Katát nem elégítette ki. A főúri életformát a valóságtól elidegenedettnek, álomnak érezte.
Világnak szépsége, kincse s ékessége lehet-é vigasztalóm?
Úri méltóságba, nyugodalmát abba szívemnek nem találom,
Mert minden vigasság, tréfaszó, mulatság énelőttem csak álom.*
Úri méltóságba, nyugodalmát abba szívemnek nem találom,
Mert minden vigasság, tréfaszó, mulatság énelőttem csak álom.*
S. SÁRDI M., Petrőczy Kata Szidónia költészete. Bp. 1976. 111.
Szellemét, érzelemvilágát az erdélyi pietizmus formálta, fantáziáját a virágos reneszánsz, motívumai röpítették új képi világok felé, kifejezőkészsége a zsoltárok nyelvét a fejedelemségbeli és az erdélyi népnyelvet egybeötvöző nyelven csiszolódott. Új lírai hangot ütött meg. Egyéni tragédiájától jutott el a közösségért érzett felelősségig. Az eddig hangot nem kapottat, a szerelmes, de megcsalt feleség érzelemvilágát szólaltatja meg. Az erdélyi szász polgárság közvetítésével megismert pietizmusnak már a kilencvenes évek második felében eljutott eredeti forrásához is. Végigjárta a hitbeli kételkedés poklait, és rövid, időleges megnyugvás után eljutott tűrőképességének határáig. Élete végén magas érzelmi hőfokon vállalja a kiszolgáltatott közösség, az ország ügyét.
Petrőczi Kata az első műköltő, aki – valószínűleg még női mivoltából származó műveltségi sajátossága folyományaként – már nem az antik mitológia nehéz palástjában lép elő. Nyugtalan életének, érzésvilágának realisztikus ábrázolásával eljut az országot foglalkoztató gondok lélektanilag hiteles kifejezéséhez. Lehetséges, hogy átszűrődött költészetébe a népi költészet – verseinek nótajelzései között virágénekek és magyar, német, szlovák egyházi énekek vannak. Költészete híd – bár még törékeny és keskeny, de művészileg eredeti – a kor két nagy költői áramlata, a műköltészet és a népi gyökerekből táplálkozó politikai énekköltészet között.
1711 után a magyar költészet termését jelentős részben a kéziratos énekeskönyvek, kéziratos gyűjtemények őrizték. Erdély, talán az irodalmi élet viszonylagos fejletlensége miatt is, valóságos rezervátuma lett a kéziratos versgyűjteményeknek. A 17. század erdélyi és magyarországi lírai emlékeit olyan gyűjtemények mentették át, mint a Bocskor János csíkszentléleki székely vitéz összeírásában ránk maradt Bocskor-kódex, a székelyudvarhelyi Váradi Szabó György kézirata (1699–1703), az 1672-ből származó Vásárhelyi-daloskönyv, az 1655–1660-as évek anyagát tartalmazó Teleki-énekeskönyv, a kolozsvári unitárius énekgyűjtemény, a Felvinczi-kódex – hogy csak 970néhányat említsünk a felsorolhatatlanul nagy számú erdélyi énekgyűjteményből. 1711-gyel a történetiének-költészet társadalom alatti életének hosszú korszaka következik. Összességében a közösség élteti, mint a népdalokat és népballadákat, a többségében ma ismeretlen szerzők műveit a közösség alakította és csiszolta, végleges formájukat a közösség adta meg. Így élt tovább búvópatak módján évszázadokon át. A politikai líra dallamait a néphagyomány őrizte meg. A nemesi és a népi kultúrát még eleven átáramlás kapcsolta össze. Valószínű, hogy azért alakult ez így, mert a parasztság nagy tömegei átélték az országos politikai eseményeket, személyes élményként, nagy érzelmi azonosulással vagy megrázkódtatással. A kor politikai költészete javarészt népi motívumokból építkezett, könnyen fogadta tehát vissza, tette magáévá a nép, töltötte meg hagyományőrző elemekkel, telítette a társadalmi program motívumaival, vagy fordította szűkebb, személyes világának nyelvére, miként azt a magyar és a román népdalkincs bizonyítja. Az erdélyi magyar vers és dallamkincs a magyarországival áramlott egybe és viszont.
Erdély évszázadok óta az európai dallamvándorlás keresztútjain fekszik. A 17–18. század fordulójának dallamvilágát a zenetudomány a 19., 20. századi népdalgyűjtés, a 17. századi kéziratos énekanyag és egyházi dallamkincs összevetése alapján rekonstruálta. Ismerünk egy 17. századi egyházi dallamot, ennek kibővített változata az Ez a kislány akkor sír kezdetű népi dallam. Mindkettő eredetije pedig egy 16. századi francia sanzon. A Magas kősziklának szövegét a Vásárhelyi daloskönyv tartotta fenn, dallamát a 20. században Zobor vidéki kis falvak öregasszonyainak énekéből rekonstruálták. A Siralmas volt nekem világra születni szövegét a Szentsei-daloskönyvbe jegyezték le, dallamát az udvarhelyi Siklód öregasszonyai énekelték. A nemesi műveltségbe illeszkedő Vietórisz-kódex 1680 körül rögzített dallama – Sokan szólnak most énreám nagy ártatlanul – 1969-ben is élt. A Rákóczi-nóta egyik változatát táncdallamként a Csíki-, 1634–1670 között készült Kájoni-kódexben, a másikat a Vietórisz-kódexben jegyezték fel „oláh tánc” címen. Dallama egyházi szöveggel ma is él.
A népi dallamvilág különböző eseményeihez, alkalomhoz kötött vagy nem kötött dallamai a régi típusba sorolhatók. A 17–18. század fordulóján tűnik fel az új magyar dallamtípushoz vezető verbunkoszene előzménye. Amint Bartók megállapította, a verbunkos kialakulásának fejlődésmenete a következő: a rutén kolomejkadallam, a magyar kanásznóta, s ebből alakult ki a Tyukodi-nótára jellemző verbunkosdallam. A 17. század végének világa indította útjukra a betyárballadákat. A balladák motívumkincse több történeti elemet épített magába (Rákóczi László balladája, Kerekes Izsák balladája). A keresztútállani járó nagy hegyi tolvajnak adott leány balladája a Habsburg-államrendszerbe tartozó országokban terjedt el. A román Pintea-balladák variánsai a Rákóczi-szabadságharc emlékét őrzik. A politikai versek egyes részei, motívumai átépültek a betyárballadákba.
971Az erdélyi fejedelemség utolsó fél évszázadának művelődési értékeit a korszerű irodalom szintjén Mikes Kelemen nyújtotta át az utókornak. A székely köznemes a Nemes Ifjak Társaságának neveltje, testőreként kísérte el Rákóczit. A Törökországi leveleket Rodostóban írta 1717–1758 között, de az 1700-as évek állami önállóságáért küzdő Erdély és Magyarország társadalmának élményei hatják át: a szülőföld élete, az országért érzett felelősség, a haza iránti szeretet. Az „Édes Néném!” megszólítással kezdődő, kereken 270 fiktív levélben Mikes gáláns regényt játszott el önmagának. A bujdosóélet reménytelenségét arany humorban oldotta fel. Ízlése Franciaországban csiszolódott, látásmódját a bujdosás érlelte be, de mindkettőt hazai sajátosságok, az erdélyi mentalitás és a 17. század közepétől lassan utat törő új műveltségeszmény alakította ki. Írásai esszék, anekdoták, életképek, s témái nagyrészt az 1700-as évek elején kaptak megfogalmazást: a nemzet pallérozatlansága, leánynevelés, Rákóczi példája, a sorscsapások alatt össze nem roppanó, önmagát megőrző emberség. Nyelve a székely köznép mindennapi beszéde, a zsoltárok, a Biblia, a katonaénekek nyelve. A prózáját átszövő szólásmondásokra az 1600-as, 1700-as évek gazdag levelezési anyagában minduntalan rálapozhatunk. Mikes művében hozta meg legértékesebb irodalmi gyümölcsét Apafi fejedelemségének és Rákóczi államának művelődéspolitikája, amit ő maga is többször megfogalmazott: „Kédnek pedig azt javallom, hogy fijának olyan tudományokat adasson, amelyekkel használhasson országának.”*
Mikes Kelemen, Törökországi levelek. Szombathely 1794. 165.
