Ír szetter

Teljes szövegű keresés

Ír szetter
(Irish Setter). Minden bizonnyal a legrégibb szetterféle; az angolok legősibb vadat álló kutyája. Mintegy 180-200 évvel ezelőtt alakították ki, feltehetőleg az » ír vízispániel, a vörös-fehér spániel és a » pointer keresztezéséből. Elképzelhető, hogy » angol szetterek, » gordon szetterek és springer spánielek (» Angol springer spániel) is részt vettek kialakításában. Legalábbis erre vall az a körülmény, hogy az ~ek többsége eredetileg vörös és fehér volt, és ez a színkombináció egyes tenyészetekben még ma is előfordul; a 19. sz. végén az egyik angol kutyakiállításon már a felvonultatott ~ek kétharmad része vörös volt, és ebből a beavatottak már sejthették: milyen színváltozatot kedvelnek majdan leginkább a tenyésztők.
Eredetileg vadászatra alakították ki, különösen vízi vadászatokon volt nélkülözhetetlen, mert még a jeges vízből is könnyedén kihozta a lelőtt vadat. Manapság inkább csak kedvtelésből tartják; könnyen kezelhető, tanítható, értelmes, kezes, barátságos, élénk, vidám természetű fajta.
Feje könnyű, hosszú, szép formájú, szeme sötétbarna, nem túl nagy. Füle lelóg, a fejéhez simul, eléggé hosszú, orrtükre sötét. Nyaka közepesen hosszú, izmos, elegáns ívelésű. Mellkasa eléggé mély, elöl keskeny, háta egyenes vonalú. Mellső végtagjai egyenesek, izmosak, párhuzamosak, hátulsó lábai csánkig hosszúak, a csánktól a talpáig rövidek. Szőrzete a fején, a mancsok elején, a lábak elülső felületén, valamint a fülek hegyén rövid, finom, teste többi részén mérsékelten hosszú, kissé hullámos, selymes. Farka alsó részén és lábai hátulsó részén zászlót alkot. Színe rozsdavörös, mahagónibarna, de a legkedveltebb a sötét égővörös. A kanok marmagassága 65-67, a szukáké 58-65 cm; testtömege 25-32 kg (l. 61. színes fénykép).
Harmonikus felépítésű ír szetter

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem