Farokjelzések.
Farokjelzések.
A kifejező farokmozgások a legtöbb emlős fajra jellemzőek. A nagymacskák sajátos farokmozgásai jelenthetnek fenyegetést, pl. a támadás előrejelzését; a nőstény tigris farkának mozgatásával figyelmezteti, irányítja tapasztalatlan kölykeit vadászat közben. A szkunk és a skorpió úgy fenyegeti ellenségét, hogy farka az égnek áll, ill. meglengeti. A szarvasok és az antilopok veszély esetén felemelik felborzolt farkukat, s ezáltal felvillantják a farok fehér szőrzettel borított belső oldalát.
A farkasok és a kutyák minden lényeges hangulatukat, szándékukat farokmozgásukkal világosan jelzik; bizonyos távolságról ezek a mozgások a kutya legjobban látható jelzései. A táplálkozó kutya farka pl. mozdulatlan, hátra és lefelé lóg; ha támadni készül, farkát magasra csapja, ha menekül, a testéhez szorítja. A félénk, ijedősebb egyed hátulsó lábai közé csapja a farkát. Ha csontot cipel, farkát kissé felemeli, ha kölykét hordozza a szájában, akkor egyenesen áll. A párzásra kész szuka éles szögben oldalra fordítja "zászlóját". A kutya egészségi állapotáról ugyancsak sokat elárul farka mozgása. Az a kutya, amelyik a farkát a vízszintesnél alacsonyabban tartja, ált. nem egészséges; esetleg fáradt, gyenge v. valamilyen okból rosszkedvű. (Kivételt képeznek - természetesen - a lelógó farkú ebek.)
Zsákmánykeresés közben - amit a kutya főként szaglás útján végez - különleges farokmozgás észlelhető; farkát mereven fölfelé tartja, és rövid, gyors mozdulatokkal csóválja. A farokcsóválás a legkifejezőbb és legtöbbet használt jelzés: az üdvözlés és köszöntés, az öröm és a hála, a barátságosság és a kellemes várakozás félreérthetetlen jele. A kutya az embernek - különösen, ha gazdájáról van szó - sokkal többet csóválja a farkát, mint faj-társainak; más kutyák számára is jóval többet csóválja a farkát, mint a farkas hasonló helyzetekben. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a farok tövének izomzata a kutyánál sokkal erősebb, mint a farkasnál.
