Dux

Teljes szövegű keresés

Dux, a mióta Alexander Severus (Kr. u. 222–235) a helytartók katonai és közigazgatási hatalmát kettéosztotta, lett tulajdonképen a hadsereg parancsnokának neve. A hadvezérek és katonai parancsnokok addig más neveket viseltek. A köztársaság korában a két consul vezette a hadsereget, vagy ha olyanok voltak (Kr. e. 445–366), a tribuni militum potestate. Nagy veszély idején a consul dictatort nevezhetett ki, de gyakoribb eset, hogy ha a két consul elégtelen volt, az előző év consuljainak imperiuma meghosszabbíttatott. A két consul, ha együtt volt, naponként felváltotta egymást a hadvezérletben. A vezérkarhoz (cohors praetoria), mely a hadvezért a háborúba kisérte, tartoztak: a quaestor, ki a hadsereg pénzét kezelte s élemlezéséről gondoskodott; két-két legatus, kiket a consul előterjesztésére a senatus a volt hivatalnokok közül választott; a tulajdonképeni legioparancsnokok, minden legióban 6–6 tribuni militum, kik a parancsosztásban úgy váltakoztak, hogy mindegyik az évben kétszer két hónapra volt soron. Az altisztek (principales) között az elsők a 60 centurio, kik a rangban a szerint, a mint a hastati, principales vagy triarii élén állottak, továbbá, a mint a centuriones priores vagy centuriones posteriores közé tartoztak, következtek egymás után. A manipulusban jobb szárnyon álló centuriát a centurio prior vezette s alája volt rendelve a balszárnyon levő centuria a centurio posteriorral. Rangban legelül állott valamennyi között a hastati első manipulusának centuriója, a primipilus, ki a legio sasát őrizte s a haditanácsban résztvett. A centuriók ezen rangfokozata az elnevezésekkel együtt még a császárkorban is megvolt, a midőn a fegyvernemek közötti különbség régen eltünt. Minden centurio maga választhatta (optio) segédjét, kivel együtt a tábori munkálatokra felügyelt, a katonákat betanította s az őrségeket ellenőrizte. Továbbá volt mindegyiknek egy-egy signifere, ki a manipulus jelvényét vitte. Csak sok évi szolgálat után, melyet mint közkatona kezdett meg, lehetett valaki centurióvá s mint ilyen aztán több legióban szolgált, a mi a centuriók tekintélyét nagyban emelte, főleg mióta a tribunusok lovagrendű fiatal emberekből kerültek ki. Ezek hasznavehetetlensége idővel annyira szembetűnővé vált, hogy már Caesar a 2 tribunus helyébe a legatusok közül való képzett katonákat állított a legio élére. Augustus óta más mint legatus nem is vezeti a legiót, a 3. század óta pedig a praefectus legionis. A tribunusok azért nem szüntek meg, sőt még nagyobb számmal akadtak pályázók, mert a senatorok és lovagok fiai ezen méltósággal kezdték meg katonai pályájukat. Mivel az előbbiek a toga virilis felvételével a tunicán a széles biborszegélyt viselhették, tribuni laticlavii néven különböztették meg magukat az utóbbiaktól (angusticlavii) – A legio lovasságának a praefectus equitum volt a parancsnoka, ki alatt 30 decurio állott. – A szövetséges csapatokat praefectusok vezényelték s úgy hivták később a segédcsapatok (auxilia) parancsnokait is. K. BÁ.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages