Εισαγγελια

Teljes szövegű keresés

Εισαγγελια. Különös vádforma Athenaeben, mely rendkívűli, közveszélyes bűntények esetén volt használatos. A vádirat formáján és a beadásának módján kívül (melyre nézve nincsenek részletes értesítéseink) kivált abban különbözött a többi nyilvános vádaktól (γραϕη, l. o.), hogy a vele kapcsolatos bűnpör a vádlóra nézve semmi koczkáztatással sem járt; sem παραστασις-t sem πρυτανεια-t nem fizetett; sőt egészen 330 tájáig még a szavazatok egyötödrészének meg nem nyerése esetében sem kellett a szokásos 1000 drachma birságot fizetnie (Hyperides Lycophron elleni beszéde idején még nem, 1. 10. col. 5.). Sommásabb lefolyású is volt, mint a többi vádformák. Három fajtája fordul elő, de ezek közt az utolsó a legfontosabb. 1) A diaeteták elleni ει (l. Διαιτητης). 2) Az ει. χαχωσεως (l. καχωσις), mely az archon illetékességéhez tartozott, olyanok ellen, kik szülőiket, feleségüket vagy örökös lányokat (επιχληροι) és árvákat bántalmaztak vagy rövidítettek meg. 3) A tanácsnál vagy a népnél beadható ει. Ez eredetileg csak olyan súlyos, nyilvánvaló és halasztást nem tűrő bűntények ellen volt szokásban, melyek megtorlásáról külön törvények nem gondoskodtak. Euclides archon ideje táján (403 körül) aztán egy νομος ειςαγγελτιχοχ-t alkottak, melyben bizonyos esetekre szabták az ει. alkalmazását; ez a törvény Hyperides Euxenippus ellen való beszédének fölfedezése óta (1847) nagyjából ismeretes előttünk, s azok ellen rendel ει.-t, kik 1) a democratia megbuktatására összeesküdtek, 2) elárulták hazájukat vagy valamely szövetséges várost, vagy 3) mint megvesztegetett szónokok és államférfiak a nép érdeke ellen való indítványt tettek. Hyper. pro Eux. 22. col. skk. Azonban a valóságban sokkal több esetben látjuk használatban az ει.-t, s talán ez volt az oka, hogy később meg is szorították a vádló biztosságát (l. f.). Az ει.-t vagy a tanácshoz (vagy ritkábban) a népgyűléshez lehetett beadni. A népgyűlések közül minden prytania első (χυρια) gyűlése volt az ει. benyujtására szánva. A nép meghallgatta a vádlót és a védekezőt, s először a fölött döntött, elfogadja-e az ει-t, vagy sem. Ha nem fogadta el, akkor a tanácshoz tette át az ügyet azzal a megbizással, hogy tegyen benne indítványt (προβουλευμα) egy következő népgyűlésnek. Innen kezdve az eljárás épen olyan volt mint a tanácsnál beadott ει. esetében; azért most ez utóbbi esetről szólunk. Ha a tanácshoz érkezett ει. (s ez lehetett a rendes eset), akkor a tanács először a vád elfogadására nézve határozott, s ha elfogadta, rögtön fogságra vetette a vádlottat (vagy három kezest kivánt tőle; de hazaárulás és alkotmány elleni összeesküvés esetén kezes nem volt állítható). Aztán két nap alatt végigtárgyalta az ügyet. Az első napon a büntetés kérdésében. Ha elégnek tartotta azt az (500 drachmáig terjedő) birságot, melynek kivetésére maga is jogosítva volt (l. Ετιβολη alatt), akkor ezzel sujtotta a vádlottat. Ha nem, akkor kettőt tehetett: a) Átadhatta a népgyűlésnek az ügyet, mely (a thesmotheták kezdeményezésére? Arist. Πολ. Αϑ. 59. 2; homályos hely, v. ö. Pollux 8, 87) először a felett határozott, elfogadja-e a vádat, vagy sem, s ha elfogadta, indítványtétellel bízta meg a tanácsot, mint a közvetetlenül a népgyűlés előtt beadott ει. esetében (l. f. A probuleuma kérdése sem látszik még végleg megoldottnak. A tanács megbizását az ει. mind a két esetében Suidas [Demosth.] 25, 767 és kivált CIA II 65 alapján tartják szükségesnek a tudósok). Innen kezdve az eljárás egyforma volt, akár a tanácshoz akár a néphez érkezett volt az ει. A tanács προβουλευμα-ja ugyanis ismét kétféle lehetett. Vagy azt indítványozta, hogy maga egy következő népgyűlés döntsön az ügyben vagy azt, hogy tegye át a nép a heliaea elé az ügyet. Ha a népgyűlés magának tartotta fenn a döntést, akkor ehhez a νομος επ ανδρι (magánosokra vonatkozó szavazó-törvény) értelmében 6000 szavazó polgár jelenléte volt szükséges, kik a vád és védelem meghallgatása után titkosan szavaztak. Ha pedig a népgyűlés a heliaeára bízta az ügyet, az 5. században még többnyire kijelölte a törvényt, a mely szerint a vádlottnak bünhődnie kellett, úgy, hogy a heliaea nem a büntetés, hanem csak a bünösség kérdésében döntött; a 4. században aztán a büntetésre nézve a νομος ειςαγγελτιχος intézkedései voltak irányadók. b) De maga a tanács is egyenesen a heliaea elé terjeszthette az 500 drachma pénzbirságnál nagyobb büntetést érdemlő ügyeket, s ez volt a rendes eset. Pörvezető tisztviselők a thesmotheták voltak, s a pör egészen úgy folyt le, mint bármely más nyilvános bűnpör. A törvényszék, akár a tanács akár a népgyűlés tette át hozzá az ügyet, 1000 biróból állott (Demetrius Phalereus óta 1500-ból). A büntetés a νους ειςαγγελτιχος-ban elősorolt bűntények esetén mindig halál és a honi földben való eltemetés megtiltása volt, de különben is többnyire halálra szólott. – Tudnivaló még, hogy általánosabb értelemben az ειςαγγελια és ειςαγγειν szavakat mindenféle feljelentésre alkalmazták, kivált az ú. n. μηνυσις-re, melyet azonban még sem szabad az ει.-val összetévesztei. A υμνυςις egyszerű feladás (denunciatio), s főkép abban különbözik az ει.-tól, hogy a feladó nem szerepelt benne mint vádló, sőt mivel μηνυσις-t rabszolga is tehetett, gyakran joga sem volt a szereplésre. Példák az ει.-ra: Lysias 22 és 30. Lycurgus in Leocratem, Hyperides pro Lycophr. és pro Euxenipp. czímű beszédek. – Irodalom: Hager, quaestionum Hyperidearum cap. duo (Lipsiae, 1870). Bohm. De ει. ad comitia Atheniensium delatis (Halae, 1874). Fränkel, Att. Geschworenengerichte 71 skk. Gilbert, Staatsalterthümer, 2. kiad. 1, 339 skk. Busolt, Staats u. Rechtsalterth. 2. kiad. 287 skk. Nálunk: Krcsméry Károly, értekezés az ει.-ról, Budapest, 1894. Dr. Gyomlay Gyula, az atticai köztisztviselők ellenőrzéséről stb. Budapest, 1883. 39–44. l. (több kérdés még vitás). GY. GY.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem