Stoikusok

Teljes szövegű keresés

Stoikusok, στωικοι, vagy más néven εκ της στοας ϕιλοσοϕοι, a görög philosophia hellenistikus korának, az ú. n. iskolás bölcseletnek legkiválóbb s legnagyobb hatású művelői. Alapítójuk a citiumi Zeno, ki Athenaeben Cratest a cynikust, a megarai iskolából Stilpót, Plato tanítványai közül Xenocratest és Polemót hallgatta, s végre a Kr. e. negyedik évszázad utolsó tizedében maga nyitott iskolát a tarka oszlopcsarnokban, a στοα ποικιλη-ben, melyről aztán iskoláját is elnevezték. Utóda az assusi Cleanthes, ezé pedig Chrysippus, az iskola legfőbb irodalmi képviselője. A stoa másfél évszázadon keresztül soha nem volt jeles tanítványok híjján; a tarsusi Antipater az első kor berekesztője. Második korszakában a stoicismus Plato és a peripatetikusok tanításaihoz közeledett s a rhodusi Panaetiusszal Romában is meghonosodott. Végre a császárok korában elvesztette tudományos értékét, de mint gyakorlati moralphilosophia a haldokló erkölcsök s emberi érzések ébrentartására, a vallásos gondolkodás megmentésére mindent megtett, mit e mostoha viszonyok közt megtehetett. E szakban Seneca, Epicteus, Marcus Aurelius képviselik. A stoicismus kezdő korában ép oly teljes és zárt tudományos rendszer, mint a többi iskoláé, de e rendszeren belül egyes alkotórészei közt hiányzik a szoros, szerves összefüggés. A stoa is három nagy fejezetre osztja tudományát, logika-, physika- és ethikára, de különös súlyt mégis az ethikára vet. Ez ethika tanítása szerint az élet czélja a boldogság, a boldogság eszköze az erény; tehát erényre tanítani, ebben áll a philosophiájának lényege; ám az erény merőben gyakorlati értelemben van véve s egy a helyes cselekvéssel. Csak a mennyiben Socrates tanítása szerint erény és tudás azonos, ennyiben van a physika és logika alapvető tanulmányaira szüksége. A bölcs eszménye a stoikus tanítás középpontja, a tökéletes bölcs az, ki e világ folyásától teljesen független, akaratban és cselekvésben nem rabja a παϑος-nak, a szenvedélynek. A bölcs is érzi az ösztönöket, de nem engedi, hogy szenvedélyekké magasodjanak, mert a mit az ösztönök nyújthatnak, az nem jó s nem rossz, hanem αδιαϕορον, mint a cynikusok is tanították. A bölcs erénye tehát az ösztönök leküzdésében s a helyes belátás uralomra juttatásában áll. A belátás anyaga a természet (ϕυσις), mely azonos az értelemmel (λογος), vagyis a ki a szenvedélyek rabja, az természet s értelem ellen cselekszik, a bölcs pedig e két fogalom parancsai, útmutatásai, törvényei szerint. A világot intéző törvénynynel szemben való engedelmesség végső elemzésben a stoa bölcsessége. E szigorú erkölcsi követelésben nem ismert alkut az iskola. Az ő osztályozása szerint az emberek vagy jók (σπουδαιοι) vagy rosszak (ϕαυλοι), a jók egyként jók, a rosszak egyként rosszak. A cselekedetek is vagy helyesek (κατορϑωματα) vagy bűnösek (αμαρτηματα); egyetlen jó az erény, egyetlen rossz a bűn, a mi nem erény s nem bűn, az αδιαϕορον. Természetes, hogy ez a doctrina csak nem visszataszító merevségre vezetett, és a középértékek teljes kirekesztésével egyúttal mindvégig doctrinának is maradt, mely nem számolt az emberi gyarlósággal s ennélfogva a való életbe átültetve vagy csorbát szenvedett vagy végzetes összeütközéseket idézett elő. A bölcs a stoa tanítása szerint αυταρκης, beéri önmagával s ezzel az egyéni élet a legvégletesebben van hangsúlyozva; másfelől az egyetemes világtörvény uralma alatt áll más bölcsekkel egyetemben s ezzel tagjává válik a legegyetemesebb s legátfogóbb közösségnek. Itt is szélsőségek találkoznak, s a mi az egyéni lét s e világpolgárság közt van, az a stoikusra nézve szintén αδιαϕορον, a haza, nemzet, politikai pártok stb. közössége. A stoikus physika erősen materialistikus szinezetű, de épen nem eredeti. Hirdetik, hogy minden, a mi van, pusztán test; két αρχη-t azaz principiumot mégis elösmernek, a mozgatott anyag (πασχον, passivum) és a mozgató erő (ποιουν, activum) dualismusát; Heraclitus λογος-a és Anaxagoras νους-a mozgatják a stoa világát is. De sőt az egységes életerő, mely azonos az istennel és saját észszerű törvényei szerint alakul át a világgá, szintén a heraclitusi tűz. A tűz az ősanyag, mint Thalesnél a víz, melyből minden lett, s az ősszellem, mely mindent áthat, mi önmagából lett; a λογοσ οπερματικος, a nemző ősértelem. A tűz nemzette a levegőt, a vizet és földet s most a tűz és levegő a mozgató elemek, a víz és föld a passiv elemek. De a tűz a világfolyás rendjén újra föl fogja szívni a többi elemet s az εκπυρωσις, a világégés catastrophája az ősállapotba fogja terelni a mindenséget. Ez a gondolat az εκπυρωσις periodikus ismétlődésével szintén teljesen megvolt a praesocratikus philosophiában. Az istenségnek (a tűznek) e végzetes működése a ειμαρμενη, de mivel működésében czélszerűség is van, ennyiben προνοια, előrelátás, gondviselés; ebből önként következik, hogy mivel egyazon istenség cselekedete mindkettő, a végzetszerű működés is csak tökéletest és czélirányost hozhat létre. A physikával szoros kapcsolatban áll anthropologiájuk is, melynek tanítása szerint a durva emberi testrészeket egy tüzes égi szellem (igneus vigor et caelestis origo, Veg. a. 6, 730) élteti s e szellem hozza létre bennünk az összes physiologiai jelenségeket, a nyelvet, képzeletet, vágyakat (hinc metuunt cupiuntque dolent etc. i. h. 733). Ismerettanuk is a cynismus hatása alatt áll, az érzékek fölfogásának tulajdonít minden ismeretet; nagy súlyt vet a mindenekkel közös fogalmakra (κοιναι εννοιαι), vagyis azokra, melyek minden emberben bármily viszonyok közt elemi szükségszerűséggel támadnak. A tudományos igazság criteriumának is csak azt fogadták el, a mi közvetlenül meggyőző, vagyis ilyen közös fogalmakon épül vagy világos és kétséget nem tűrő megfigyeléseken. A s.-ra vonatkozó rengeteg irodalomból idézzük a következőket: Tiedemann, System der stoischen Philosophie, Leipzig, 1776. Ravaisson, Essai sur le Stoicisme, Paris, 1856. Weggredt, Die Philosophie der Stoa nach ihrem Wesen und ihren Schicksalen, Leipzig, 1883. Ogererau, Essai sur le système philosophique des Stoiciens, Paris, 1885. Heinze, Stoicorum de affectibus doctrina, Berlin, 1861. Ludw. Stein, Die Psychologie der Stoa, Berlin, 1886–88. Hirzel, De logica Stoicorum, Berlin, 1879. S. K.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem