Tydeus
Tydeus, Τυδευς, attikai vázaképeken Tydys, a miről egyesek (péld. Kretschmer, Griechische Vasenischriften. 194) azt hiszik, hogy beczéző név. Egyike azoknak a hősöknek, a kik Polynicesszel Theabe ellen vonultak. Apollod. 1, 8, 5. 3, 6, 1. Atyja Oeneus, calydoni király, anyja Periboea, (mások szerint Gorge avagy Althaea), Hipponous leánya. Vadászat alkalmával gyilkosságba esett, de áldozatát a hagyomány különféle néven nevezi. Az egyik változat szerint atyjának testvérét Melast ölte meg, vagy Lycopeust vagy Alcathoust (vagy Thoast, vagy Alphareust, anyja testvérét, Schol. ad Stat. Theb. 1, 402). A másik változat szerint vérét vette Melas fiainak, a kik Oeneus ellen fellázadtak, vagy testvérének Oleniasnak (Melanippusnak, Toxeusnak, Schol. add Stat. i. h. és ad 280). Aztán üldözőbe vették az áldozat hozzátartozói és ő Argosba menekült Adrastushoz, a ki a kiontott vértől megtisztította és ruházatát egy jóslattal hozván összefüggésbe, benne látta megigért vejét, s így egyik leányát, Deipylét feleségül adta neki (l. Adrastus, 1). Ebből a házassági frigyből született Diomedes. Maga T. Adratusszal és Polynicesszel egyetemben elment Thebae falai alá, a hol egyrészt kitünt vitézsége által, másrészt azonban durva kegyetlensége révén homályt borított nevére. Egyszer egymagában 50 thebaei harczost ölt meg a kik lesbe csalták és nem kegyelmezett csupán vezéröknek Maeonnak, Haemon fiának, a kit futni engedett. Hom. Il. 4, 370 skk. Melanippust is megölte, de viszont maga is halálos sebet szenvedett. Hom. Il. 14, 115 skk. Schol. ad Aesch. sept. 578. Hyg fab. 69. Mikor aztán T. halálos sebében vergődött, eljött Pallas Athene és egy olyan szerrel, melyet külön e czélra kért volt Zeustól, halhatatlanná akarta tenni. Időközben azonban Amphiaraus, a ki T.-t gyűlölte, az immár halott Melanippusnak levágta a fejét és azt prédaképen átadta T.-nak, a ki a megholt ellenségének koponyáját kettéhasította és velejét megette. Ezáltal Amphiararus megakadályozta haragosának megdicsőülését, mert Athene visszarettent T. vadságától és a Zeustól kapott szert nem vette igénybe. Apollod. 1, 8, 5. 3, 6, 6. Így aztán T. meghalt és Maeon temette el. Paus. 9, 18, 2. A kannibalizmusra nézve, melyet T. elkövetett, a hagyomány nem egybehangzó. Némelyek szerint T. Melanippusnak nem is velejét ette meg, hanem húsából lakmározott (Schol. Pind. Nem. 10, 12), sőt még olyan hagyomány is van, mely szerint azt az embert, kinek agyvelejét T. megette, Echetusnak hívták, nem pedig Melanippusnak. Eustathius, p. 1273, 2. Annál a nagy népszerűségnél fogva, melynek a thebaei mondakör a művészet világában mindnekor örvendett, T. is nem egyszer szerepel a műemlékeken, kivált vázaképeken, és etruscus vésett és metszett köveken. A vázaképek rendesen azt a jelenetet variálják, mikor T. Adrastushoz menekül, az etruscus emlékek sorából pedig művészi értékénél fogva kimagaslik az a berlini karneol scarabeus, mely a vezérek tanácsát ábrázolja (Baumeister, 3, 1839. ábra). Az előtérben Amphiaraus, Adrastus és Polynices ülnek, valamennyi szomorúan és megtörten, a háttérben balra Parthenopaeus és jobbra T. (Tute), harczra készen, dárdásan, lehajtott fejjel, de elszántan. Az egész jeleneten a baljóslat nyomán támadt borongós hangulat vonul végig, ott lebeg a T. alakján is, a ki vesztét érzi, de a sereg harczias hangulatának engedni kénytelen, nehogy gyávaság gyanujába keveredjék. Egy másik scarabeus (ugyancsak Berlinben, Overbeck. Her. Gall. 5, 7) genreszerű helyzetben mutatja T.-t, a mint hátrahajolva lándzsaszilánkot húz ki a lábából (más magyarázat szerint birokverseny után tisztálkodik). Az irodalomban T.-szal foglalkoznak: Abeken, Ann. d. J. 11, 1839, 255–264. Jahn. Arch. Aufs. 138. Heydemann, Arch. Zeitung, 24, 1866, 130–135, 150 skk. L. M.
