Téli hadműveletek a Donnál

Teljes szövegű keresés

Téli hadműveletek a Donnál (1943): azon 1943.jan.12-febr.8. között folytatott védelmi és elhárító harctev., amelyet a 2.magyar hadsereg a sz. Voronyezsi és a Brjanszki Front ellen vívott. A számottevő pc. és pc.elhárító fegyverekkel nem rendelkező, vontatóeszköz hiányában mozgásképtelen tüzérségü, részben felváltás alatti 2.m.hds., a n. hadvezetés közvetlen irányítása alatt álló tartalékkal (Cramer-hadtest) az arcvonal mögött huzamosabb ideig nem tudta feltartóztatni a súlypontokon technikai és személyi fölényben lévő sz. csapatok tád-ait. A sz. seregtestek az osztrogozsszkrosszosi hadművelet során 1943.jan.12-én az urivi hídfőnél, 14-én a scsucsjei hídfőnél törtek át, s benyomultak a 2.m.hds-től D-re védekező 8.ol. hds. edig még megmaradt Don menti állásaiba is. 14-én délután a két áttörésnél érintett 7. és 12.k. ho. súlyos veszteségeket szenvedve 10–20-km-re távolodott el eredeti védővonalától, a sz. csapatok átkaroló hadmozdulatai következtében a 10. és 13.k.ho. két betörés közé eső állásai tarthatatlanná váltak. A 2.hds.pság. több ízben kérte a Cramer-hdt. bevetését, de ez csak részben történt meg. A 168.n.gy.ho-át 13-án délután bocsátották rendelkezésre, a másik két seregtest ellentád-át 16-ára ígérte a felettes n. pság Jan.16-án a Cramer-hdt. scsucsjei áttörés elreteszelésére indított ellentád-a nem vezetett eredményre, a 2.hds. középső szakaszán elhelyezkedő IV.hdt. 13. és 10.k.ho-a, ill. a 168.n.gy.ho. a bekerítés elől Osztrogozsszkba szorult vissza. Rosszos sz. kézre kerülésével szintén a bekerítés fenyegette a m. arcvonal D-i szárnyán védekező VII.hdt. 19. és 23.k.ho-át, vmint a tőlük D-re lévő 8.ol. hds. Alpini hdt-ét is. A 2.hds.pság a felsőbb pcs. ellenében, de a n. B Hadseregcsoport pság egyes vezetői, ill. a n. összekötő törzs pk. tanácsára jan.17-én hajnalban engedélyezte a Don menti állásaiban még kitartó VII.hdt-beli seregtestek visszavonulását. Az 1.m.pc.ho. részeinek sikeres elhárító harcai, ill. Alekszejevka és Ilinka jan.18-21. közötti birtoklása lehetővé tették, hogy a részben rendezetlenül visszavonuló, több ízben bekerítésből kitörő IV. és VII.hdt-beli m. csapatok hátra kerüljenek. A 2.hds. megmaradt alakulatai, az Osztrogozsszkban körülzártak kivételével, mindenütt az Oszkol folyó völgye felé vonultak vissza. Jan.20-án Osztrogozsszk védői is kitörtek, s a 26.n.gy.ho. fedezete alatt hátrajuthattak. – Jan.22-én Hitler engedélyével a B Hdscs. pság a 2.m.hds-t kivonta az arcvonalból, és Belgorod körzetében gyülekeztette újjászervezése céljából. 24-én a 2.hds. maradványai kiváltak az arcvonalból. A hátravonást febr.8-ig a harcképes m. csapatrészeket összefogó, Vargyassi Gyula vőrgy. vezette harccsoport és a Cramer-hdt. biztosította (visszavonulás a Dontól). – A jan.24-én megkezdődött másik sz. offenzíva, a voronyezskasztornojei hadművelet célja az urivi áttörés nyomán keletkezett hézagon benyomulva a III.m.hdt., s attól É-ra a 2. n.hds. átkarolása és megsemmisítése volt. A hds. zömétől elszakított, jan.15-től a 2.n.hds. alárendeltségébe került III.m.hdt. jan.26-ig tartotta állásait, lehetővé téve ezzel a voronyezsi n. erők visszavonulását. Febr.2-től a Sztarij Oszkol felé kitörő n.ho-k után, több csoportot alkotva jutott ki a sz. csapatok Olim völgyében képzett bekerítéséből. – A hiányos fe.zettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező m. csapatok erőn felüli helytállást tanúsítottak a ~-k alatt. Megakadályozták, hogy a sz.hds. egy lényegesen nagyobb méretű katlancsatába kényszerítse bele és megsemmisítse a Don menti arcvonalat védő m., n. és ol. seregtesteket. SzP, 1147.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem