ENYÉM
ENYÉM, (am. en-é-m v. én-é-m, a tatrosi codexben állandóan csak n-nel [eném] és nem ny-vel fordúl elé); első személyü birtokos névmás, tt. ~et, tb. enyéim. Fölveszi a névragokat: enyémnek, enyémre, enyémről, enyémtől, enyémből, enyémbe stb. Fölveszi tetszés szerint a névelőt is: az enyém; de a régiek nem igen használták s takarékosságból inkább elhagyandó. Jelenti az egyes első személynek egy birtokát. Ha állitmányul (praedicatum) használtatik, a melléknevek szabályait követi, pl. ez a ház enyém. Ha pedig főnév helyett vétetik, a főnevek szabályai alá esik, pl. Nekem is van kardom, neked is, de enyémnek jobb éle van. T. i. egészen főnévűl is használtatik s jelenti az én tulajdonomat. Jobb egy enyém, mint száz másé. (Km.) Mint melléknév a főnév előtt nem állhat közvetlenül, hanem közvetve igenis, pl. nem mondhatom, ez az enyém ház, hanem, ez a ház enyém v. enyém ez a ház, azaz jelzőül (epitheton) nem használtatik, hanem csak mint mondomány- vagy állitmányul (praedicatum) vagy pedig mint főnév alanyúl (subjectum) is. Midőn az egyes első személynek birtokát nyilván akarjuk kifejezni, akkor enyém saját elemeire osztatik fel: én-é-m, s ebben a közepső é helyett maga a birtokul jelelt szó tétetvén, például erő, a többi marad úgy a mint van: én erő-m, (vagy névelővel is: az én erőm) így: én ház-am, én barát-om, én hajó-m, én könyv-em. Tudni kell, hogy itt elül az én csak nyomosbitásul, nyomatékul használtatik, úgy, hogy én könyvem azt teszi: enyém nem másé, én könyvemet vitték el = enyém a könyv nem másé, melyet elvittek; könyvemet vitték el pedig azt teszi: könyvem az, melyet elvittek, nem más vagyonom, pl. kalapom, lovam stb.
Érdekes tudni, mennyire üt öszve más nyelvekben is a magyaréval az első személyi birtokos névmás, t. i. törökül benim, mongolul minu, mandsur nyelven mini, zendül mama, hellenül εμος, εμη, εμον, latinul meus, mea, meum, szanszkritul mat, aszmat, francziául mon, mien, spanyolul, olaszul mio, németül mein, gothul meins, dánul, svédül min, angolul: my, mine, hollandul mijn, a szláv nyelvekben moi, moj, moy stb. stb.
Lehet-e más nyelvekben a mondottakat oly szép egyszerűn elemezni, mint a magyarban (én-é-m, hol mind a három elem a legtisztábban áll, s mind igen fontos nyelvtani szerepet visel, t. i. én önálló szó, é birtokot képvisel, pl. Pál-é, m első személy birtokraga), mások megitélésére bizzuk.
