MERT
MERT, kötszó. Élünk vele, midőn valaminek okát akarjuk adni. A mondat, melyet vezet, meg is előzheti, követheti is a viszonymondatot, pl. mert jól viselted magadat, dicséretet érdemelsz. Nem mehetek útra, mert sok dolgom van. Szoros viszonyban áll vele a kérdő miért egyik értelme, és a határozatlan okadó azért. „Fordoljatok meg en leányim és menjetek el, mert immár vénséggel megfogyatkoztam.“ (Bécsi codex). „Te mert kegyes vagy, irgalmazjh nekünk.“ (Ugyanott). A régieknél eléjön ,hogy’ értelemben is. „A mészáros hogy látá mert kárt vallott volna.“ (Pesti Gábor meséi). Szalai Á. gyüjtötte egyik levélben (1549-ből) két helyen is merten „Merten ő rontotta és vesztette itt az hatalmas császár földéth, merten az frigynek szerzée (szerzője) nem en voltam.“ – Véleményünk szerént a mert öszvetett szó a mi és ert alkotó részekből, a mi t. i. tárgyhatározó névmás, az ert pedig határozó, melynek gyöke azon er, mely keletkezést, támadást, létezést jelent az ered, eredmény, eredet származékokban, a t pedig en-vel is hosszabbítva határozóképző, mint szerint (v. szerént) képesint, alkalmasint, megint stb. határzókban. E szerént mert, régiesen: merten, am. valamitől eredve v. eredten, valamely okból származva, azon okra nézve; és mi-ért egyik értelemben szinte am. mi-ert? hol a mi kérdő névmás, és az egész szó am. mi eredetnél fogva? azért am. az-ert, azon eredetnél fogva. Világos dolog t. i. hogy mindenekben alapfogalom az illető okozatnak eredete. Különbözik tőle azon ért, mely valaminek árát, becsét értékét jelenti, melynek törzse ér, (valet, pretium habet,) pl. ez a ház sokat ér; ez a rosz pénz semmit sem ér. Megfelel neki emebben a vastag hangu ár, s rokon hozzá a latin pretium, merx, a német Werth, Preis. Ha tehát azt akarjuk kérdezni, mi oknál fogva adtad el házadat, szabatosan így szólunk: miert (öszvehúzva mért) adtad el? Ha pedig azt akarnók kérdezni: mily áron v. árért adnád el házadat, így kellene kérdenünk: miért adnád el? azaz mennyiért, mily árért. mily értékért? A köz szokás már mindkettőt egyaránt ejti, mert így szólunk: azért nem adom lovamat, amit igérsz, am. azon árért; és: azért adom el lovamat, mert nem használhatom, am. azon okból, mert stb. noha az okkérdő miért és okadó azért szabatosan miert, s azert volna; valamint a határozott okadó mert nem mért; ellenben a becsre vonatkozó mindig hoszszu: mi-ért, az-ért, pénz-ért, stb. Mind a rövid ert, mind a hoszszú ért alakjára nézve egy osztályba való az ily régies alakokkal: járatt, hullatt, menett, jövett, ragozva járattam, járattad, járatta, menettem, menetted, menette stb. A becset, árt, értéket jelentő ért is máskép érett; honnan: érettem, éretted, érette stb. pl. nem adnék egy fakohát érte, v. érette. Az előbbiek nyomán tehát midőn azt akarjuk mondani: miatt, v. végett, akkor szabatosan az okadó rövid ert v. erett állna helyén, pl. ertem v. erettem szenvedsz, am. én vagyok oka, hogy szenvedsz. Hanem a szokás már oly általános, hogy az utóbb mondottakat sem lehet másképen mint megnyujtva használnunk.
