árnyék
árnyék (héb. sél, gör. szkiá): A tető (Ter 19,8), a sátor (Jón 4,5), a szikla (Iz 32,2), a hegy (Bír 9,36), de főleg a magasra növő növények (Jón 4,6: ricinusbokor, Jób 40,22: lótusz; Zsolt 80,9 kk.: szőlő; Bir 9,15: tüskebokor, Mk 4,32: mustár) és a fák adják az ~ot. A fák alatt keresnek védelmet az emberek a nap és a hőség ellen (vö. 1Kir 19,4; Jób 7,2), itt találkoznak a szerelmesek (Én 2,3). Amikor a fa az uralkodót és a hatalmakat jelképezi, akkor az ~ oltalomra, menedékre utal (Bír 9,15; Zsolt 8,9 kk.; Sir 14,27; Ez 17,23; 31,6.12.17; 1QH 6,15); ahogy olykor önmagában is oltalom az ~ (Szám 14,9), különösen, ha Istené (Zsolt 91,1; Oz 14,8); mint a felhő (Iz 4,5 kk.; 25,4), az Isten keze (49,2; 51,16), ill szárnya (Zsolt 17,8; 36,8; 57,2; 63,8) is ~ot ad, oltalmat nyújt; Jahve fölkentjének ~a szintén oltalom (Siral 4,20). Az ~ mozgása (vö. Bír 9,36; Préd 8,13), amelyet a ® napóráról lehet leolvasni (2Kir 20,9 kk.; Iz 38,8) a gyorsan elmúló, tovatűnő idő képzetét kelti fel (Sir 34,2: csak a balga kapkod az ~ után), úgyhogy az ember (Jób 14,2; Zsolt 109,23), az ember napjai (1Krón 29,15; Jób 8,9; Zsolt 102,12; 144,4; Préd 6,12), az élet (Bölcs 2,5), egyáltalán: a dolgok (5,9) ~hoz hasonlíthatók. – az ÚSz-ben a héb. salmavet (tkp. sötétség) népetimológiával szétbontva (sel és mavet ’halál’), ill. úgy él tovább, ahogy a LXX gör.-ül visszaadja (szkia tanaton ’halál árnyéka’) Lk 1,79: a halál ~ában és Mt 4,16: a halál országában és ~ában (vö. Iz 9,1). Kol 2,17: az ÓSz csak ~a a jövendőnek; a valóság Krisztus; ugyanígy Zsid 8,5; 10,1 is (hellén hatás). Ugyanakkor a beárnyékolás, az ~kal beborítás Lk 1,35 (angyali üdvözlet) és Mk 9,7 (Jézus színeváltozása) ahhoz a gondolathoz n (Kiv 40,35) az Isten van jelen mindenható erejével.
