Apostolok Cselekedetei
Apostolok Cselekedetei, ApCsel: protokanonikus úsz-i történeti könyv. – I. Elnevezése. Az ~ elnevezés Kr. u. 180: tűnik fel, és a kv.-et az ókori gör. praxeisz-irodalommal kapcsolja össze, mely híres személyiségek hőstetteit adta elő olykor aprólékos részletességgel. A cím nem pontosan fedi a kv. tartalmát, mert az ap.-ok nem hősök, hanem Krisztus és a Szentlélek eszközei (4,10; 9,15; 16,6), emellett azt sejteti, hogy az ap.-ok tört.-ét kapja az olvasó, pedig az 1,13 névsorán kívül csak Zebedeus fiait említi. A két főszereplő Péter és Pál ap., de ők is eltűnnek szem elől anélkül, hogy életük végéről megtudnánk valamit. – II. Keletkezése. Az ókeresztény hagyomány (Muratori-töredék, Ireneusz, Alexandriai Kelemen) egyhangúlag Lukácsot, az orvost és Pál kísérőjét mondja az ~ szerzőjének. Ezt a Lk és az ~ szókincsének, stílusának és teol.-jának olyan fokú összhangja is bizonyítja, amely csak azonos szerző esetében lehetséges. Az összhang ui. az ún. „mi” részek esetében is (16,10–17; 20,5–21,18; 27,1–28,16) megvan. Általános a vélemény, hogy az útleírásokhoz Lukács írásos feljegyzéseket használt, s ugyanígy egy antióchiai zsidó forrásból merítette Péter és István beszédeit is. – A Lk-hoz 180 k. készült antimarkionita előszó szerint az ~ röviddel Pál halála után Achájában készült. Az ApCsel 28,30 és 2Tim 4,16 alapján először Euszebiosz jutott arra a következtetésre, hogy Pál ap. első róm. fogsága után készült. Más katolikus exegéták még korábbra teszik a keletkezés idejét, mert a kv. nem tudósít Pál első perének végéről sem. Ma inkább az a vélemény, hogy az ~ Kr. u. 80–85 között készülhetett. – II. Tartalma. A Lk-ot folytatva az ~ azt mutatja be, hogy miként terjedt az ev. A Szentlélek erejéből Jeruzsálemtől kezdve Júdeán és Szamarián át Rómáig. Az üdvösség egyetemes örömhíre elszakad a zsidókereszténységtől és megkezdi hódító útját a pogányok között. Az ~ fő tárgya tehát Jézus működésének második szakasza, amelyet már a megdicsőült Úr hajt végre. Először Péter, majd a pogányok ap.-a, Pál áll előtérben (1,12–15,35; 15,36–28,31). Mindketten 10 alkalommal beszélnek a kv.-ben. – III. Műfaja. Az egész kv.-höz írt bevezetés (Lk 1,1–4) szerint a szerző tört.-i forrásokat dolgozott fel. Mégsem lehet egyszerűen tört.-i műnek tekinteni, mert forrásanyaga nem teljes, s mert a szerző tudatosan válogatott: csak azokat a tört.-eket szőtte bele, amelyek céljának megfeleltek. Nem tört.-író akart lenni, hanem ® evangélista. Mint ilyen a róm. állam polgárait térítette, s hitvédelmi szempontokat is érvényesítve azt írta le az összegyűjtött hagyományból, ill. forrásokból kiemelt részletek alapján, hogy a különféle akadályok (a hitetlen zsidóktól elszenvedett üldözések, a zsidókeresztények kezdeti idegenkedése a pogányoktól, följelentések a róm. hatóságoknál, börtön, kihallgatás, hajótörés) ellenére, sőt azoknak köszönhetően milyen feltartóztathatatlanul terjedt az ev. A beszédek, amelyek a kv.-nek majdnem a harmadát teszik ki, s amelyeknek megfogalmazásán erősen látszik az ~ szerzőjének keze nyoma, a teljes mű célját szolgálják. Megértésükhöz elengedhetetlen az ósz-i háttér ismerete, de ugyanígy a gör.–róm. tört.-írás sajátosságaival is számolni kell. A leírt beszédek nem olyan „hitelesek”, mintha gyorsírással jegyezték volna le őket, de emiatt nem kell arra gondolni, hogy a feldolgozott hagyomány nem valódi. Így a Péter-beszédek az eredeti krisztológiai kérdésfeltevést és a zsidók körében végzett hithirdetést tanúsítják, Pál beszédei viszont, amelyeket a pogányok előtt tartott, az ap.-i időkben szokásos beszédek egy típusának felelnek meg (vö. ApCsel 17,22–31 és 1Tesz 1,9 kk.); areopáguszi beszéd. – IV. Történelmi értéke. Az ~ ősegyh.-ra vonatkozó adatainak hitelességét megalapozottan senki nem vonja kétségbe. A lényeges adatokat Pál levelei is megerősítik. A kv. második fele több tört.-i adatot közöl, mint az első. Sok adat profán forrásokból is igazolást nyert.
