Emmánuel
Emmánuel, Immánuel (héb. ’velünk az Isten’): személynév. Iz 7,14: „Igen, a szűz fogan, fiút szül és ~nek nevezi el”; a hagyományos katolikus értelmezés közvetlenül a Megváltóra vonatkoztatja. Mindamellett az ~ születése jel Acház számára. Az almah szó ’házasságra érett, férjhez menendő lány’-t jelent, nem ’szűz’ jelentésű (Ter 24,43; Kiv 2,8; Zsolt 46,1; 68,26; Péld 30,19; Én 1,3; 6,8; 1Krón 15,20) a szó fiziológiai értelmében, legföljebb úgy is alkalmazható; a régi K-i nyelvekben fiziológiai értelemben véve nem is volt külön szó a szűzre; Ugaritban pl. Anat is „szűz” (btlt), jóllehet a saját bátyjával volt nemi kapcsolata. – Iz 8,8: az ~ egyértelműen az akkori Júdát szimbolizálja. Ezért az első helyen (7,14) közvetlenül Acház fiára vonatkoztathatjuk. Acház ellenségei fölkeltek, hogy megdöntsék Acház házát és helyébe új királyt (= királyi házat) válasszanak (Iz 7,6). Nemcsak a királynak, hanem a népnek sem volt már bizalma Dávid házában, hite az isteni ígéretekben (7,2.9). Acház a saját fiát föláldozta a Hinnom völgyében (2Kir 16,3). Egy másik fiú már megfogamzott anyja méhében, és nemsokára meg is fog születni. Ez lesz a jel, hogy Jahve az ellenség ármánykodása, s a király és a nép minden kishitűsége, hitetlenkedése ellenére megvalósítja üdvözítő tervét, mégpedig Dávid nemzetsége révén. A jelenbéli szorongatottság tehát a távoli jövő felé mutat, amikor is Dávid házából egy kései utód Jahve terve szerint elhozza a népnek a boldogságot, az eszkatologikus üdvösséget (vö. Iz 9,5–6; 11,1–9). Az ~re vonatkozó jövendölésben összefonódik a jelen és az idők vége, a dávidi és a messiási ország. Így az ~nek a Megváltóra, az almah ’lány’ szónak pedig Máriára vonatkoztatása a liturgiában végső fokon megalapozott, a kinyilatkoztatás tört.-i rendje szerint van.
