Isten fia
Isten fia: Az ókori K-en nem tartozott a ritkaságok közé, hogy egy ember ~nak mondta magát; ezt azok a személynevek is tanúsítják, amelyek valamelyik istenség nevéből keletkeztek, mint Benhadad = Hadad (isten) fia; Bar-Rekub = Rekub fia; Abiel (1Sám 9,1) = Isten az atyám; Abibaal = Baal az atyám; Abija (8,2; 2Krón 13,20) = Jahve az atyám. A szemiták az istenfiúságot fiúvá fogadásként értelmezték: a név az istenség atyai oltalmába vetett bizalmat volt hívatva kifejezni (vö. Szám 21,29: ® Kamos fiai = a moábiták v. Mal 2,11: „idegen isten leánya”). Elsősorban a ® királyt tartották ~nak. Egyiptomban testileg értelmezték az istenfiúságot: a királyt Ré nemzette, a legfőbb isten. A sumérok, a babilóniaiak, az arabok egy v. több isten fogadott fiának tekintették a királyt. Ezen túlmenően: Egyiptomban, Babilóniában és Arábiában a királyt egyszersmind istenként tisztelték, Asszíriában azonban nem. Az úsz-i időben a róm. császár vette át e K-i kultuszt: először a K-i tartományokban, később az egész birodalomban úgy kellett tisztelni, mint az istenség fiát (vö. divi filius) és mint isteni szabadítót. – Az ÓSz-ben ismételten találkozunk az ® Isten fiai címmel. Az uralmon lévő királyt Jahve szintén fiának mondta (2Sám 7,14; 1Krón 22,10; Zsolt 2,7; vö. 89,27), mert maga választotta ki (1Krón 28,6), elsőszülöttévé fogadta (Zsolt 89,27), trónra lépése napján fiának nyilvánította (2,7) és helyetteséül jelölte ki a földön (2Krón 9,8), hogy uralkodjék helyette (1Krón 29,23). Isteni bölcsességet tulajdonítanak neki (2Sám 14,20; 1Kir 3,12.28), sőt egy udvari poéta odáig ment, hogy a királyt ® Elohim névvel tüntette ki a neki adatott isteni hatalom (Zsolt 45,7) alapján. De azért Izr.-ben a királyt soha nem illette meg Istennek kijáró tisztelet, és különleges kultusza sem volt. Néhány helyen Jahve Izr. népét nevezi fiainak (MTörv 14,1; Iz 1,2) v. elsőszülöttének (Kiv 4,22; Jer 31,9; SalZsolt 18,4); egy helyen Izr. „az élő Isten fiai”-ként szerepel (Oz 2,1); később Izr. fiai az ~i (vö. Bölcs 9,7; 18,13) v. azok, akik igazak Izr.-ben (vö. 2,15–18; Sir 4,10). – A zsidóság a királyzsoltárokat (Zsolt 2; 45; 72; 110, de főleg 2) messiási jövendölésnek tekintette, de a Messiást sose nevezték ~nak, ahogy azt némelyek tévesen gondolják. (Néhány helyen előfordul, hogy Jahve fiának nevezi a Messiást, de e helyek hitelessége bizonytalan: 4Ezd 7,28; 13,32.37; 14,9, v. újabb keletű hely: Hénoch 105,2). Inkább óvakodtak tőle, hogy az ~ kifejezést a Messiásra vonatkoztassák, mert a sokistenhit képzete kapcsolódott hozzá. Az ÓSz arám fordítói még azt is megtették, hogy azokon a bibliai helyeken, ahol Jahve Izr.-t v. Izr. királyát fiának nevezi, körülírást alkalmaztak, v. más módon „enyhítettek” a kifejezésen. Tehát nem állítható, hogy az ~ Jézus idejében gyakori messiási cím volt, jóllehet az ÚSz helyenként így alkalmazza. Egyébként a zsidóság a Messiásnak nem tulajdonított sem isteni természetet, sem előzetes létet (praeexistentia) Hénoch kivételével (úgy látszik, mintha Hénoch elfogadta volna a Messiással azonosított Emberfia előzetes létét: 46,1; vö. 48,2.7; 62,7; 69,26). A rabbik olykor tanították, hogy a Messiás neve öröktől él Istennél, de ezzel csak azt akarták kifejezni, hogy Isten öröktől fogva tudta, ki lesz az eljövendő Messiás. – Az ÚSz-ben ® Jézus Krisztus.
