Izrael fiai Egyiptomban
Izrael fiai Egyiptomban: 1. A Bibliában József tört.-e (Ter 37; 39–48; 50) beszámol róla, hogy ® József, aki Egyiptomban magas méltóságra emelkedett, egy nagy éhínség idején Egyiptomba hívta apját és bátyjait, összesen 70 személyt (46,27; Kiv 1,4–5), és ott a fáraó hozzájárulásával átengedte nekik Gósen földjét (Ter 46,34; 47,4 kk. 27; 50,9), amelyet a 47,11 (vö. Kiv 12,37) Ramszesz vidékeként említ. Itt Jákob családja birtokokat kapott és elszaporodott (1,7–12.20). – 2. Az egyiptológiai adatok tanúsága: – a) A Nílus torkolatának vidéke a tört. folyamán mindig vonzotta az ázsiai beduinokat. A sírban, amelyet Horemheb (ur. Kr. e. 1334–1306) akkor építtetett Szakkarában, amikor még hadvezér volt, látható egy szír csoport, amely „nem tudván, hogyan maradhatna életben” bebocsátást kért Egyiptomba „atyáitok atyáinak ősidőktől követett szokásával megegyezően”. A fáraó kijelölt nekik egy területet, amelyet nem volt szabad elhagyniuk. Neferti említi a királyi fal építését, amellyel lehetetlenné akarták tenni, hogy az ázsiaiak szokásuk szerint behúzódjanak Egyiptomba, és ott itassák állataikat. III. Hnumhotep sírkamrájában látható egy szemita sejk karavánja, aki a hieroglif fölirat szerint ’egy idegen ország fejedelme’ (® hikszoszok) volt; ez II. Szeszosztrisz (ur. Kr. e. 1897–1878) 6. évében megkísérelte, hogy illatszerek ellenében bebocsátást nyerjen Egyiptomba (vö. Ter 43,11.25). – b) A tört. folyamán különféle szemiták magas tisztségeket viseltek. Szakkarában 1898 : megtalálták egy bizonyos Nehemen tőrét (a név szemita eredetre vall); ez az ember a hikszoszok egyik fejedelmének volt a minisztere. A tőrre egy másik szemita sírjában bukkantak rá, akit Abdnak hívtak, és akit I. Pepi (6. dinasztia) anyjának, Iput királynénak a sírtemplomában temettek el. Az I. Carnavon-táblán a hikszoszok korának végén Felső-Egyiptom ura, Kamózisz arról panaszkodott, hogy országát meg kell osztania egy núbiaival és egy ázsiaival. Az amarnai korszakból (III. Amenhotep, ur. Kr. e. 1402–1364 és IV. Amenhotep, ur. Kr. e. 1364–1347) ismeretes Janchamu, aki az egyiptomi udvarnál az Ázsiával kapcsolatos ügyeket intézte, és így igen nagy volt a felelőssége a palesztinai és szíriai politikában. Az I. Harris-papirusz szerint egy Jarszu nevű szír, aki az Egyiptomba bevándorolt számos ázsiai család egyikéhez tartozott, a 19. dinasztia korának végén (Kr. e. 12. sz.) tudta, hogyan használja fel „a nyugtalanságnak és a szükségnek” a múlt bőségére következő éveit arra, hogy megszerezze magának az uralmat. De ez nem volt akadálya annak, hogy néhány évvel később III. Ramszesz (ur. Kr. e. 1184–1153) szolgálatába ne fogadjon sok szemitát. Ezzel II. Ramszesz példáját követte, aki intézményt hozott létre ázsiai fejedelmek fiainak állami tisztségviselőkké való kiképzésére. Ezek rendszerint egyiptomi nevet kaptak. – 3. Forráskritika. – a) József tört.-ére jellemző a helyi színezet, amely teljes összhangban áll azzal a környezettel, amelyben a tört. hőse föllép. Az erősen központosított Egyiptom a fáraó uralma alatt állt, aki széleskörűen kiépített hivatalnoki rendszer élén kormányzott; a hivatalnokok a vezér alá tartoztak, aki hatalmát a fáraótól kapta (vö. 41,41 kk.). József egyiptomi nevet kapott a fáraótól, és hozzáadták az egyik pap lányát (® Asznát); On ősidők óta Egyiptom legjelentősebb szt. helyei közé tartozott (41,45). Az udvari szokás előírta, hogy a fáraót 3. személyben szólítsák meg (41,33). Az esküt a fáraó életére tették (42,17), és az álomnak nagy jelentőséget tulajdonítottak (40). Az álomfejtésnek szentelt legrégibb kv. vsz. a középső birodalom (Kr. e. 2100–1730) korából való. A megművelt terület részint nagybirtokokra (1–4 ha) oszlott, amelyek a templomokhoz tartoztak, részint kisbirtokokra, amelyek a papok és tisztségviselők kezén voltak, akik megműveltethették földjüket (47,20. kk.). E földek termésének egy részét be kellett szolgáltatni, de a templomi birtokokra bizonyára más rendelkezések voltak érvényben (41,34; 47,26). A gabonát állami magtárakban tárolták (41,35.48 kk.). – Az egyiptomiaknak a halál utáni életre vonatkozó fölfogása oda vezetett, hogy egyre tökéletesebb ® mumifikálással igyekeztek halottaik tetemét megóvni a föloszlástól, és szarkofágba, ill. koporsóba helyezték (50,2 kk. 26). – b) Sok részlet arra mutat, hogy József tört.-ének Egyiptoma a Kr. e. 10–9. sz. Egyiptoma, vagyis olyan idő, amikor Izr. fiai már rég Kánaánban éltek. József egyiptomi nevének (Cofnát-Paneach) olyan az alakja, amely éppen a 20. dinasztia (Kr. e. 1200–1085) idejének a végén bukkant föl és a 22. dinasztia (Kr. e. 950–730) korában vált általánossá. Ugyanez áll ® Potifár nevére is. A fáraó csak a 18. dinasztiával lett királyi cím. Az Asznát név viszont már előbb is használatos volt. A Nílus deltája, ahol Jákob letelepedhetett, csak II. Ramszeszről kaphatta a Ramszesz vidéke nevet (47,11); a fáraó rezidenciáját illetően vö. Kiv 2,5; Ter 45,10; 46,31; 47,1.5.7. Végül Kánaánnak a héberek földjeként való körülírása, ez az egyiptomiaknak semmit nem mondó földrajzi megjelölés arra enged következtetni, hogy József tört.-ének szerzője már nem ismerte a héber szó eredeti, nem népre vonatkozó jelentését, hanem egyszerűen Izr. fiaival azonosította a ® hébereket. – c) Nem lehetetlen, hogy József tört.-ébe más hagyományok is beleépültek. Az elbocsátás epizódjának (39,7–20) kimutatható a párja a 2 fivérről szóló egyiptomi elbeszélésben; a seheli fölirat egy 7 esztendeig tartó ® éhínségről tudósít. A 47,13–27 Egyiptom – Izr. fiai előtt ismeretlen – gazdasági rendszerét, amelyben (legalábbis a 20. dinasztia idején) az egyéni földbirtok ritkaságszámba ment, éhínség következményének mondja; ez ® etiológiának minősül. A 110 év, amelyet József megélt (50,22) pontosan megfelel az egyiptomiak által eszményinek tartott életkornak. – d) A József tört.-ét őrző kétféle hagyomány közti eltérések arra mutatnak, hogy Izr. törzseinek tört.-e rányomta bélyegét az anyagra. Az elohista hagyományban Ruben, a jahvista hagyományban Júda az, aki tanácsolja fivéreinek, hogy ne öljék meg Józsefet, és aki vállalja a kezességet Benjaminért. Még nyilvánvalóbb ez a törzstört.-i háttér a 48,1–20 esetében, ahol arról van szó, hogy Jákob gyermekeivé fogadta József Egyiptomban született 2 fiát, Manasszét és Efraimot (48,5), de a kisebbet (Efraimot) részesítette előnyben (48,13 kk.). Hogy ennek politikai háttere volt, azt az is valószínűsíti, hogy Manassze személynév, Efraim azonban minden valószínűség szerint földrajzi név, amely Kánaán hegyvidékének legtermékenyebb központi részére utalt (vö. Józs 17,15). Izr. ott letelepedett törzsei erről kapták a nevüket. Ezen túlmenően: úgy látszik, mintha József 2 fiának adoptálása József eredetileg együvé tartozó utódai (Ter 49,22–26; Józs 17,14 kk. 16–18) szétválásának (Efraim és Manassze) felelne meg. A Bír 5,14 azt tanúsítja, hogy ez a kettéválás a Kr. e. 10. sz.-ban már tört.-i tény volt; de a 2 külön csoportnak Efraim és Machir volt a neve; ez utóbbit később háttérbe szorította a Manassze név. Az elbeszélésben József szerepe összhangban van azzal a kedvezéssel, amelyet háza a Ter 49,22–26; MTörv 33,13–17; Józs 17,14–18 szerint kezdettől élvezett. A József és Benjamin (ez utóbbi szintén földrajzi fogalom: a törzs tömbjétől D-re eső nemzetségek) tört.-éről szóló rész a tört.-i helyzetet tükrözi; Benjamin palesztinai származására a Ter 35,16–20 utal. Ez nem jelenti azt, hogy Benjamin kezdetben József alcsoportja volt. A 46,8–26 tartalmazta lista (Jákob családja) eredetileg nem kapcsolódott Izr. Egyiptomban való letelepedéséhez; ezt tanúsítja Er és Onan neve (46,12; a 38,7.10 szerint már halottak), továbbá Józsefnek és fiainak említése (46,19 kk.; már Egyiptomban voltak), Benjaminnak és fiainak szerepeltetése (46,21; a 42,15 szerint még egészen fiatal). Nem lehetetlen, hogy Júda és Naftali (Efraimhoz hasonlóan) eredetileg földrajzi nevek voltak (Júda hegyvidéke: Józs 11,21; 20,7; 21,11; 20,7: Naftali hegye). Az Isszachár nevet azok az izr. törzsek kaphatták, amelyek a kánaáni városállamok fejedelmeinek szolgálatába szegődtek (Ter 49,14 kk.). ® Áser. – 4. Az Egyiptomból való kivonulás helye az ókori K tört.-ében. A Pentateuchusban József tört.-e az izr. ősök Egyiptomba költözésére kíván magyarázatot adni. Hogy a tényeknek ilyen módon való tárgyalása tört.-ileg lehetséges, az a föntebb elmondottakból következik. A hosszú évekig tartó Egyiptomban élést, amely az egyiptomi elemekkel egyfajta keveredést is magával hozott, Izr. fiai egész sorának egyiptomi neve is tanúsítja (Pinchász, Mózes, Putiel, Hofni, de vsz. Asszír, Hur és Áron is). A Jákob, Lévi és József név ugyanígy Izr.-en kívül is elterjedt, Izsák szintén (Ábrahám, Gád, Dán stb. neve is beleillik az adott környezetbe). Formájuk révén ezek a nevek eltérnek az ősi akkád és kánaáni nevektől, és azokra a szemita törzsekre jellemzők, amelyek a Kr. e. 2000 k.-i évsz.-okban a Szír–arab-pusztákról behúzódtak a „termékeny félhold”-ra. Szíriába és Kánaánba is nyomultak be újabb népcsoportok, s ezek közül némelyek tovább vonultak Egyiptomig (hikszoszok). Nyelvi érvek alapján M. Noth és R. de Vaux úgy vélik, hogy a nem sokkal később föllépő arámokkal is lehet számolni; eszerint jogos volna a protoarámok föltételezése. Ezekből a protoarámokból az évek folyamán különféle csoportok lehúzódtak Egyiptomba, ahol különösen a hikszoszok uralma idején szívesen is fogadták őket. Ezeken a nomádokon kívül, ill. utánuk még teljesen más népcsoportok is érkeztek Egyiptomba, ti. az etnikailag eltérő eredetű hapiruk (® héberek). E csoportok nagy része végül más elemekkel együtt kivándorló karavánná tömörült, és Kánaánba települt, ahol a tört.-i Izr. létrejött (® Józsue). Amit az ÓSz családfa (genealógia) formájában családtört.-ként előad, az a valóságban nagyon bonyolult módon zajlott le. Csak így értelmezhetők az ősatyák családfáiban a különféle etnikai utalások. – 1Kir 6,1: az Egyiptomból való kivonulás és Salamon Templomának építése között 480 év telt el; Kiv 12,40 (maszoréta szöveg, szír fordítás és Vg): Izr. fiai 430 évet töltöttek Egyiptomban. Ha a Templom építését Kr. e. 960-ra tesszük, akkor Kr. e. 1870-et kell az Egyiptomba költözés évének tekinteni; ez azt jelenti, hogy Izr. fiai még a hikszoszok előtt levonultak Egyiptomba. A LXX (a szamariai és az ólat. fordítással), amelyet a Gal 3,17, Josephus Flavius és sok rabbinista írás is követ, a Kiv 12,40-et úgy olvassa, mintha a 430 évbe az a 215 év is beletartozna, amelyet az ősatyák Kánaánban töltöttek (Ter 12,4; 21,5; 25,26; 47,9). De ezek a szövegek nem eredetiek. Az a tény, hogy az Egyiptomban töltött idő épp a kétszerese a Kánaánban töltöttnek, a szóban forgó szám (430) mesterséges voltára utal. A 15,13 szerint 400 évig éltek Izr. fiai Egyiptomban (vö. ApCsel 7,6; Josephus Flavius). Ezzel ellentétben áll, hogy a genealógiai adatok (vö. Ter 15,16) rövidebb egyiptomi tartózkodást tételeznek föl. A 46,12 szerint Kehát ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Jákobbal Egyiptomba költözött; az ő fia, Amram volt Mózes apja (Kiv 6,18.20). Ezzel egybevág az, hogy Mózes anyja, Jochebed Lévinek volt a lánya (Szám 26,59), Mózes kortársai, Misael és Elcafán (Lev 10,4) a Kiv 6,18.22 szerint Kehát unokái voltak; József unokáját, Machirt, akinek gyermekei József térdén születtek (Ter 50,23), a Szám 32,40 és Józs 17,1 még életerős harcosként szerepelteti; Áron felesége Eliseba (Kiv 6,23) az 5. nemzedékhez tartozott Júda után (Ter 46,12; Rut 4,18 kk.), Áchán a 4. nemzedékhez (Józs 7,1); ugyanez áll Manassze családfájában Celofchad 5 lányára (Szám 26,33; 27,1). N. H. Tur-Sinai megkísérelte ezeket az ellentmondásokat föloldani. H. H. Rowley, aki Jákobnak és fiainak Kánaán földjére vonulását – elsősorban a Ter 34 alapján – az amarnai kor (Kr. e. 1400–1350) elejére tette (az ® amarnai levelekben Szichem a hapiruknak jelentős központja), úgy vélte, hogy József is ebben az időszakban költözött Egyiptomba, s itt IV. Amenhotep idejében magas rangra emelkedett, és így ki tudta eszközölni a törzsbelieknek, elsősorban a levitáknak (az Egyiptomban született Mózes egy levitának volt a fia), de talán Simeon fiainak is (vö. 42,24.36) a vendégjogot; a többi törzs Kánaánban maradt. Az időrendi adatok egyenetlenségei onnan eredhetnek, hogy az Izr. elődeinek tekinthető nemzetségek Egyiptomba bevándorlása, ill. azoknak a csoportoknak ottani találkozása, amelyekből később Izr. kialakult, hosszú ideig tartó folyamat volt, amely föltehetően a hikszoszok idejében kezdődött el és az amarnai korban még nem zárult le. ® kivonulás Egyiptomból.
89. Izrael fiai asszír fogságban. Az asszír katona mögött a várfalra elevenen kiszögezett foglyok
