Jeruzsálem

Teljes szövegű keresés

Jeruzsálem: az ÓSz szent városa. – I. Neve, fekvése. Mai arab neve el-Kudzs ’a szent’ (vö. Iz 52,1). Első ízben a 12. dinasztia korából fönnmaradt ún. egyiptomi átokszövegek említik, talán wsmm formában. A név a kánaáni urusalim átírása, amelyet már az ® amarnai levelek említenek (Kr. e. 14. sz.). A maszoréta szövegben Jerusalem formában szerepel, de egy Qere perpetuum a Jerusalajim kiejtést kívánja meg. Ez a kiejtés mindenképp későbbi, hiszen még az ÚSz sem ismeri, a Kr. u. 66–70 közti pénzérméken azonban találkozhatunk vele; Szancherib prizmáján (Kr. e. 7. sz.) így hangzik a név: Urusalimu; a LXX protokanonikus kv.-ei és a Jel Jerusalem formában tartalmazzák; az ÓSz deuterokanonikus kv.-ei és az ÚSz többi kv.-ei (a Jel kivételével) a gör. Jeruszolüma változatot is alkalmazzák (Lk, Pál), sőt csak azzal élnek (Mt, Mk, Jn, Mt 23,37 és Mk 11,1 kk. kivételével). Jelentése vsz. ’Isten békéjének városa’ (uru v. jeru a. m. ’alapítás’). – ~ egy mészkődombon fekszik (kb. 760 m-rel a Földközi-tenger és 1145 m-re a Holt-tenger szintje fölött), amely csak É-on függ össze a hegységgel, a többi oldalon mélyen bevágódó völgyek határolják: K-en a ® Kidron-völgy, Ny-on és D-en a ®Hinnom-völgy, amely Jób kútjánál (az ÓSz-ben a Rogel-forrásnál) találkozik a Kidron-völgyével; az utóbbi a Holt-tengerig nyúlik. A fennsíkot kettészeli a ma már csaknem teljesen feltöltődött El wad, amelyet a nép Jézus korában a Sajtkészítők völgyének nevezett (Josephus Flavius: Tyropaion). A dombhátnak mindkét részét keresztbe futó bevágások tagolják, így a város egész területe erősen osztott. A K-i dombhát É-i részén található a Hárám es-Serif, az Ed-Dahurahnak nevezett D-i rész nyitott és ma ismét sűrűn lakott terület. A D-re eső rész kiszélesedő nyúlványa az ÓSz-ben Ofel néven szerepel. A Ny-i dombhát É-i részén áll a Szentsír-templom, D-en, az ún. keresztény Sionon keresik az őskeresztény központot (® cenaculum). Az ásatások arról tanúskodnak, hogy a Dávid előtti és a dávidi ~ (Dávid városa; Sion) az Ed-Dahurahon feküdt. Ezek az eredmények ellene mondanak annak a hagyománynak, amely a régi ~et a DNy-i dombhoz kötötte. A DK-i domb lábánál, a Kidron-völgyében van a város egyetlen forrása, amely az Ósz-ben ® Gichon néven szerepel. Innen egy sziklába vágott föld alatti folyosó vezet föl ~be, így a forrás vizét ostrom idején is elérhették ~ lakói. A kánaáni ~ falai nem fönt húzódtak a dombon, hanem lejjebb a lejtő oldalában, így a város részben a lejtő oldalán terült el. Ez a fal a középső bronzkortól (Kr. e. 1800 k.) a királyság idejéig állt fönn; később (Kr. e. 7. sz.) egy új falat építettek, amely még mélyebben húzódott. – A város Salamon uralma idején a DK-i dombról tovább terjedt É-ra a királyi palota és főleg a ® jeruzsálemi templom megépülésével. A Templom az É felé húzódó K-i domb legmagasabb pontján áll, ahol egykor Arauna szérűje volt. A szt. szikla a sziklatemplomban mutatja az égőáldozat oltárának v. (némelyek szerint) a salamoni templom szentek szentjének helyét. – A Dávid, Salamon és az utánuk elkövetkező királyok által épített, ún. 1. fal Josephus Flavius szerint a DK-i és a DNy-i dombot övezte. De Josephus Flavius abból a régészeti kutatások során helytelennek bizonyult feltevésből indult ki, hogy a jebuziták vára a DNy-i dombon állt. Azt, hogy a DNy-i dombot már Dávid előtt is lakták, G. Dalman és J. Simons is elfogadja. Velük szemben Germer-Durand azt a nézetet képviseli, hogy a DNy-i dombot csak Nagy Heródes vette körül fallal. Részletes vizsgálataik eredményeképpen R. de Vaux és K. M. Kenyon arra a következtetésre jutnak, hogy a DNy-i dombnak legalábbis a D-i részét csak a Kr. u. 1. sz.-ban feltehetően Heródes Agrippa király vette körül fallal. C. N. Johns kiásott egy faldarabot Heródes palotájában, amelyről azt állítja, hogy a Makkabeusok korából származik. L.-H. Vincent, J. Simons és mások véleményét (ti. hogy a DNy-i domb lakott volt, és fal vette körül) a legújabb ásatások eredményei nem igazolták. – A királyok idején, talán már a Kr. e. 9. sz.-ban a Templomtól Ny-ra új városrész keletkezett (2Kir 22,14). Vincent szerint Arauna területe és a DNy-i domb beolvadása után ez a városrész jelentette ~ 3. megnagyobbítását; Hiszkija király fallal vette körül a várost (2Krón 32,2–5). Josephus Flaviusnál ez szerepel a 2. falként. A 19. sz. 2. felében ismételten megvizsgálták az orosz Alexander-zarándokház falait, 1893: feltárták a német protestánsok Megváltó-templomának alapjait, és megállapították, hogy – Jn 19,20-szal és a Zsid 13,12-vel összhangban – az a terület, ahol a Golgota állt (ma: Anasztaszisz temploma), kívül esett ezen a 2. városfalon. A Murisztán-negyedben 1961-től végzett vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy ez a terület a biztosan körülfalazott városrészen kívül feküdt. – R. de Vaux és K. M. Kenyon ásatásai alapján fel kellett tételezni, hogy ~ falainak újraépítésekor Nehemiás nem követte mindig az elpusztult régi fal vonalát; az Ed-Dahurahon visszakerült a fal a domb felső szélére, tehát a város területe kisebb lett. – Kr. u. 41–44: I. Heródes Agrippa jelentősen megnövelte a várost egy hatalmas, de befejezetlenül maradt falat építve, amely a ~től É-ra eső területet vette körül (Josephus Flaviusnál ez az ún. 3. fal). E. Robinson úgy vélte, hogy ez a fal kb. 450 m-re húzódott az óváros mai É-i falától É-ra. Az E. L. Sukenik és S. A. Mayer által végzett ásatások óta (1925–27; 1940; 1962-től), amelyek során ebben a magasságban több jelentős maradvány került felszínre, sokan csatlakoztak E. Robinson feltevéséhez. Vincent szerint azonban a 3. fal egybeesik a mai É-i fallal; ez a nézet Hamiltonnak 1937-től ezen a falon végzett vizsgálataira épül. – A Sukenik és Mayer által talált falrészekben Vincent annak a falnak a maradványait látja, amelyet Bar Kohba emelt (Kr. u. 132) a mindenfelől sietve összehordott anyagból a várható róm. támadásra való tekintettel. Ám a legújabban végzett igen alapos rétegtani vizsgálatok során kiderült, hogy teljes egészükben az 1. zsidó felkelés idejéből (Kr. u. 66–70) valók. E. W. Hamrick zsidó védőmű részének gondolja, a Cestius visszavonulása utáni időből. – II. Történelme. Az a sok cserépedény, amit 1909–11: Parker az Ed-Dahurahon feltárt sírokban talált, néhány falmaradvány és az árkok, amelyeket a bronzkor elején a Gichontól pontosan É-ra vágtak, azt tanúsítják, hogy már Kr. e. 3000 k. volt itt település. Három oldalról még völgyek vették körül a várost, tehát É-on, az egyetlen gyenge ponton védekeztek ezekkel az árkokkal. – Kr. e. 2000 k. amoriták törtek be Kánaánba, Egyiptomot azzal fenyegették, hogy elveszíti egyeduralmát e terület fölött. ~ is azok közé a városok közé tartozott, amelyeknek elvesztésétől félt a fáraó a Kr. e. 20. sz. végén (egyiptomi átokszöveg). Az Olajfák hegyén néhány sír arra mutat, hogy ez a népesség nomád volt. Egy kb. 1200 tárgyból álló gazdag sírlelet (Kr. e. 1750–1300), amely az Olajfák hegye lejtőjén, a „Dominus flevit” közelében került felszínre, a középső és a kései bronzkori város kevert lakosságának anyagi műveltségét tanúsítja; ebből az időből való a Gichon vizéhez vezető, sziklába vágott csatorna is. – Az amarnai levelekből kiviláglik, hogy a Kr. e. 14. sz.-ban egy hurrita nevű király (Abdi-Hepa) uralkodott ~ben, amely városállam volt. Más, név szerint ismert kánaáni királyok voltak: ® Melkizedek (Ter 14,18) és Adoni-Cedek (Józs 10,3; Bír 1,5 kk). ® Sálem. – Dávid koráig ~ kánaáni kézen maradt. Miután Dávid meghódította, székhelyévé és birodalma vallási központjává tette a várost (2Sám 5). Salamon jelentősen megnagyobbította ~et (® Milló, templom, palota). Vsz. egy sírrendszer is neki tulajdonítható az El-Dahurahon (Dávid sírja, melyet a hagyomány helytelenül a DNy-i dombon keresett), valamint egy öntözőberendezés is, amelyet a Gichon táplált (vö. Préd 2,5 kk.). – Bár az ország 2 részre szakadt, ~et Salamon halála után is tovább bővítették. Nem sokkal Kr. e. 800 után Joás (Izr. királya) 200 m hosszan lebontotta ~ falait (2Kir 14,13; 2Krón 25,23), de Uzija helyreállította, sőt új kapukkal meg is erősítette (26,9.15). Ezt az építő munkát Jotam is folytatta (27,3). Asszír támadással számolva Hiszkija új falat emelt, és a Gichon vizének bevezetésére szolgáló csatornák helyébe (mivel a falon kívül, a felszínhez közel húzódtak, és ezért könnyen megsemmisíthetők voltak) megépítette az Ed-Dahurahba vájt alagutat, hogy a forrás a városon belül egy medencébe kerüljön, a Tyropaion-völgyben (2Kir 20,20; 2Krón 32,3 kk., 30; Iz 22,9–11; Sir 48,17). Így ~ vízellátását az ostromlók többé nem veszélyeztethették. Manassze utódai jelentős mértékben megjobbították a K-i falat (2Krón 33,14). Kr. e. 598: Nebukadnezár ostrom alá fogta és Kr. e. 597: bevette a várost, Jojakim királyt pedig elfogta. Mivel Jojakim utóda, Cidkija is lázongó volt, Nebukadnezár lerombolta a várost és a Templomot (Kr. e. 587–586?; vö. 2Kir 25,1–21; 2Krón 36,17–21). – Mindezek ellenére ~ maradt a fogság idején is az elhurcoltak és azok vallási központja (Iz 40–50; Zsolt 137 stb.), akik Palesztinában maradtak és rendszeresen elzarándokoltak a Templom romjaihoz (Jer 41,4 kk.). A fogság után, Nehemiás és Ezdrás idejében ~ megújult és a Templom is újjáépült, jóllehet a szamariaiak akadályozták a munkát. Kr. e. 445: Nehemiás felhatalmazása birtokában 52 nap alatt felépítette a falakat (Neh 6,15). – Az újjáépítésről szóló beszámoló (2,12–3,32) számos topográfiai adatot tartalmaz, amelyeket ugyan nem lehet helyhez kötni, mégis érzékeltetik a város méreteit. 10 kapu, amelyeknek több-kevesebb biztonsággal a helyüket is meg lehet határozni: Völgy-kapu (2,13.15; 3,13; 2Krón 26,9), vsz. ezt nevezi később Josephus Flavius Esszénus-kapunak; tőle kb. 500 m-re volt a Szemét-kapu; Cserép-kapu (Jer 19,2); Forráskapu; a Keleti-kapu vsz. azonos a mai Aranykapuval (ApCsel 3,2: Szép-kapu); a Juh-kapu a város É-i falában volt, közelében a Beteszda-fürdő (Jn 5,2); szintén az É-i falban nyílt a Benjamin- (Jer 37,13; 38,8; Zak 14,10), az Efraim- (2Kir 14,13; 2Krón 25,23; Jer 31,38; Zak 14,10) és a Sarok-kapu. A kapukon kívül a beszámoló a tornyokat is említi: a Hananel-tornyot, amely egy kissé délre állhatott a mai Antónia-vártól; a Kemence-tornyot (a mai Citadella elődjét); továbbá a Szegletet (ezt az Ofelen keresik), egy víztárolót a Tyropaion-völgyben, a Dávid városából levezető lépcsőt (Neh 3,15; az Ed-Dahurah D-i pontján újra felfedezték), Dávid árkait, a kaszárnyát, az arzenált, a főpap palotáját stb. – Nagy Sándor a hellén birodalom részévé tette ~et. Halála után a Lagidák tartottak rá igényt, míg a város Kr. e. 198: a Szeleukida III. Antiokhosznak meg nem nyitotta kapuit. III. Antiokhosz követte a perzsák és a Lagidák példáját: elismerte a zsidók teokráciáját, megerősítette kiváltságaikat. IV. Antiokhosz uralmának elején a hellenizmussal rokonszenvező férfiak megkísérelték, hogy az új fejedelem segítségével, aki a birodalom egységesítését tekintette élete céljának, hellenizálják a várost; csakhamar felépült a ® gimnázium, amely nélkül hellén várost el sem lehetett képzelni. Kr. e. 169: Antiokhosz kifosztotta a Templomot, majd Zeusznak szenteltette. Hogy ~et szemmel tarthassák, a szírek várat építettek (Akra), amely Josephus Flavius szerint, akinek a véleményét sokan átvették, az Ed-Dahurahon állt, de L.-H. Vincent és F.-M. Abel a DNy-i domb ÉK-i magaslatához kapcsolja. Bár Makkabeus Júdás olyan hatalmat képviselt, hogy Kr. e. 164: visszaállította a Jahve-kultuszt (1Mak 4,26–59), Akra továbbra is a szírek kezén maradt, míg a helyőrség Kr. e. 141: meg nem adta magát Makkabeus Simonnak (12,36; 13,21 kk.; 49–52; 14,27). Alexandrosz Janneusz (ur. Kr. e. 103–76) v. Alexandra (ur. Kr. e. 76–67) idején Akra a Hasmoneusok székhelye volt. (A Hasmoneusok elődei Simon óta a Hananel-toronyban székeltek, amelyet a gör.-ök Barisznak neveztek.) – A II. Johannesz Hürkánosz és II. Arisztobulosz közti testvérháború ürügyén Kr. e. 63: Pompeius róm. hadvezér ostrom alá vette ~et, elfoglalta II. Arisztobulosz híveitől a Templomot és ismét visszahelyezte (Kr. e. 63–40) Hürkánoszt főpapi hivatalába. Erre Caesar Kr. e. 47: kinevezte az idumeai Antipatert helytartóvá (prokurator), majd Kr. e. 40: Antipater fiát, Nagy Heródest Rómában megtette királynak. Heródesnek róm. segítséggel Kr. e. 37: sikerült II. Arisztobulosz fia, Antigonusz kezéből ~et kiragadnia. Kr. e. 20 v. 19: Heródes elkezdte a Templom újjáépítését; az óriási munka több mint 80 esztendő múltán, Kr. u. 63: ért véget. A Templom épületkomplexusának ÉNy-i sarkán a Barisz-tornyot Heródes hatalmas várrá építtette át, és Antonius triumvir tiszteletére Arx Antoniának nevezték. A DNy-i dombon épült Heródes palotája 3 nagy toronnyal (ez lett a későbbi Citadella a Jaffa-kapunál). A Hasmoneusok egykori székhelyétől (Akra) K-re oszlopcsarnokkal körülvett piacot (agora) létesített Heródes, és Xüsztosznak nevezte el; innen híd vezetett a Tyropaion-völgyön át a Templom-térre. Kr. u. 70: a zsidó felkelést leverve Titus bevette ~et; a Templom leégett. Palesztina ezzel császári tartomány lett, a Cezáreában székelő teljhatalmú megbízott (legatus) kormányozta, aki egy légió katonával rendelkezett. Amikor Hadrianus császár elrendelte ~ róm. kolóniává alakítását, Kr. u. 132: újabb felkelés tört ki. Ezt leverték és Hadrianus ~nek új nevet adott: Aelia Capitolina. A Templom-téren, ahol azelőtt Jahve Temploma állt, felépítette magának a Jupiter Capitolinus-templomot. A zsidóknak halálbüntetés terhe alatt tilos volt ebbe az új városba belépni. – ® Antonia, ® Beteszda, ® cenaculum, ® főtanács, ® Getszemáni, ® Golgota, ® jeruzsálemi templom, ® Ofel, ® praetorium,® Siloe tava, ® Sion, ®szent sír. – III. Üdvösségtört.-i szerepe. A) Kiválasztottsága. Amikor Dávid elfoglalta, ~ annak a királyi háznak a kezére került, amelyiknek Jahve örök uralmat ígért (2Sám 7,8–16). Zsolt 2,6–9; 110,1 kk.: ~ annak a fejedelemnek a székhelye, aki az egész világot átfogó birodalmában Jahve oltalmával kormányozza a népeket (vö. 132,17 kk.). A ® láda odavitelével ~ Izr. vallási központja lett (2Sám 6; 1Krón 15; Zsolt 24,7–10; 132), Jahve hajléka (Kiv 15,13.17); vsz. erre utal már a MTörv 33,12 is. Ez a kiváltság azért jutott ~nek osztályrészül, mert Isten Silót – Benjamin hűtlensége miatt – elvetette (Zsolt 78,60 kk.; 67 kk.). A kiváltságos helyzet egyre inkább beivódott a vezető réteg tudatába. A deuteronomikus teológusok abból, hogy Jahve ~et választotta ki „neve hajlékául” (MTörv 12,5.21; 14,24; 1Kir 9,3; 11,36 stb.), arra következtettek, hogy a máshol emelt szentélyek törv.-telenek (MTörv 12,2–14; 2Kir 23,7 kk.; vö. Zsolt 87,2). Minden törzs köteles volt elzarándokolni ~be (122,4), az Isten városába (87,3), ahol Jahve sátra állt (76,3; 84). – B) Hűtlensége, bűnhődése. ~ méltatlan lett a kiválasztottságra. Ámosz próf. mélyen meg volt róla győződve, hogy ~ Jahve lakóhelye (Ám 1,2), de nem habozott a várost hűtlensége miatt pusztulással fenyegetni (2,5). A város hűtlenségét tanúsítva Izajás próf. azt hirdette, hogy Isten megtisztítja a várost (Iz 1,21–25), ítéletet tart fölötte (3,1–15; 28,14–22; vö. Mik 1,9.12; 3,10–12), háborúval sújtja és elpusztítja (Iz 3,25–4,1; 32,14), gőgös asszonyait megfosztja ékességeiktől és szőrzsákba öltözteti őket (3,16–24). De mert ~ Isten városa, ellenség nem semmisítheti meg (10,22 kk.; 32 kk.; 29,8; 31,4 kk.). A tisztulást hozó szenvedés után az új szegletkőre épülő ~ben Jahve felhőként borul majd a ® maradék fölé (28,16; 4,5), és ~ lakói, akiknek neve be lesz írva az életre (vö. Zsolt 133,3), mind szt.-ek lesznek (Iz 4,3), s ~et az Igazság városának, hűségesnek (1,26) fogják hívni. A királyság visszakapja régi fényét (Mik 4,8) és ~ lesz az egész emberiség szellemi fővárosa (Iz 2,1–5 = Mik 4,1–3; Zsolt 87). Jeremiás próf. idején sem uralkodtak jobb állapotok ~ben, mint Izajás próf. korában (Jer 2,28 [LXX]; 5,1 kk.; 22,13–19; Ez 8; 11; 22), így fenyegető jövendölés fenyegető jövendölést ért (Jer 1,15; 24,3 kk.; 6; 13,20–27; stb. vö. Ez 23; Szof 1,4.12; 3,1–5), de ehhez mindig hozzákapcsolódott a megújulásra vonatkozó ígéret: a megtisztult várost, amelynek Az Úr a mi igazságunk lesz a neve, Dávid méltó utóda fogja kormányozni (Jer 33,15 kk.), a láda is feleslegessé válik, mert ~ maga lesz Jahve királyi széke (vö. Szof 3,14–17), és a népek mind e név köré gyűlnek (Jer 3,17; 14,21). Az a leírás, amelyet Ez 40–48 ad az új ~ről, ahol majd a száműzetés idején megtisztult Izr. lakik, elszakad a tört.-i valóságtól: a városon a Templom fog uralkodni, amelyből víz tör elő, ez csodálatos termékenységet ad az országnak (47,1–12). A Templom mellett Ez nem tűr meg sem palotát, sem sírboltot (43,7 kk.), sőt ~ többé királyi székhely sem lesz; a múltbeli szomorú tapasztalatok után a királyság Ezekiel próf. számára szóba sem jöhet; csak egy fejedelmet szerepeltet (44,3; 45,7–12; 46,2). Az új ~nek ez lesz a neve Az Úr ott van (48,35). – C) A várakozás ideje. 1. Evilági értelemben. A számkivetés után Deutero-Izajás az idők szavának hirdetője (Iz 40,2.9; 51,17), az örömhírt hozó hírnök (41,27; 52,7). Jahve parancsot ad ~ újjáépítésére (44,26.28; 49,17; 52,9; vö. Zak 1,16 kk.), mert nem tudja városát elfelejteni (Iz 49,14 kk.); új Édenné akarja tenni (51,3). Ha addig elhagyatott volt és elnéptelenedett (51,18 kk.), most sűrűn lakott (49,18–23; 51,1 kk.; vö. Zak 2,8 kk.). Mint a menyasszonynak, a legszebb ruháját kell magára öltenie (Iz 52,1; 49,18) és drágaköveknek kell ékesíteniük (54,11 kk.; vö. Tób 13,16 kk.). Az alapja az igazságosság (Iz 54,14). Az újjáépítés során adódott nehézségek miatt elcsüggedt népet Ag 2,6–9 kitartásra ösztönzi: a népek mind ~be jönnek. Zak 2,14 kk.; 8,20 szerint már közel az idő, hogy ~ az emberiség vallási központjává váljék. – 2. Transzcendens értelemben. – a) Ezekiel próf. – mint egy új Mózes – egy magas hegyen látta az eszményi ~et (Ez 40,2; vö. Kiv 25,39; 26,30; 27,8), de az ígért dicsőség nem érkezett el. Feltehetően az emiatti csalódás szolgált kiindulásul a nem emberkéz által épített, hanem Istentől létesített ~ kereséséhez (Iz 65,18; vö. 62,5: fölépítőd; 62,7: „míg Jeruzsálemet föl nem építi”; Zsolt 147,2: „Az Úr újjáépíti Jeruzsálemet”). Ez a gondolat az apokrif apokaliptikus irodalomban vált általánossá, ahol az elérkező új ~ már létezik is az égben, s az új ® eón kezdetekor fog alászállni a földre, hogy lakóhelye legyen a választottaknak (Hénoch [etióp] 53,6; 90,28–32). Főleg Kr. u. 70: ~ pusztulása járult hozzá nagymértékben a gondolat megérlelődéséhez (Bár [szír] 4,2–6; 32,2–6; 4Ezd 7,26; 10,27.54 kk.; 13,6.36 stb.; vö. Gal 4,26; Zsid 12,22; Jel 21,2–22). Ezzel a nem földi feltételekhez kötött elgondolással Izajás apokalipszise is összevethető, ahol Jahve egy büntetésként felfogott világkatasztrófa után (Iz 24,21–23) ünnepi vendégséget rendez a megkímélt ~nek; ezen minden fájdalom elcsitul, a halált pedig végérvényesen száműzik (25,6–10; vö. Lk 14,15; Mt 8,11). – b) A csalódásból született meg a várakozás és a remény gondolata is: Isten nem várt módon belenyúl a tört.-be (Iz 66,6 kk.; 62,1), hogy ~et megújítsa, benépesítse és az emberiség vallási központjává tegye (60; 62). Ekkor feleslegessé válik a nap és a hold, mert maga Jahve lesz az örökké tartó világosság (60,19 kk.; Jel 22,5). – c) Abban a meggyőződésben, hogy amikor Bábel elpusztította ~et, ez nem az új időnek volt a jele, Ez 38; Jo 2,20; 4; Zak 12,14 azt hirdette, hogy a népek kilátásba helyezett felvonulása É felől (Jer 1,14–15; 4,5 kk.; 6; vö. Ez 38,17; Jo 2,20) az idők végén fog bekövetkezni. Akkor, a legnagyobb nyomorúság idején Jahve belenyúl a tört.-be, és ~ben menekvést ad mindenkinek, aki segítségül hívja (3,5). ~ben élő víz fakad (4,18; Zak 14,8) és Jahve, aki a ® Sionon lakik (Jo 4,21), lesz az egyetlen Isten (Zak 14,9). – d) Az a régi gondolat, hogy ~ királyi székhely, még nem halt ki – ezt 9,9 kk. tanúsítja. Csakhogy most már a várt király nem dicsőségre törekvő hódító, hanem a béke szelíd fejedelme, aki száműzi birodalmából a fegyvereket és a hadi felszereléseket. Mt 21,4 kk. és Jn 12,15 szerint ez a fejedelem a Názáreti Jézusban érkezett el. – e) A ~mel kapcsolatos gondolatok, elképzelések fejlődési folyamata során egyre inkább különváltak a transzcendens és az egészen földi ~re vonatkozó képzetek (különösen az a) és c) pontbeliek). Végül a kétféle remény összekapcsolódott, egységbe olvadt. Ezt átvette a Jel: az ezeréves ország (Jel 20,1–6; ® kiliazmus) és az Egyh. kibontakozása után Góg és Magóg ~re támad (20,7–10). Ez lesz a jele a kozmosz újjáteremtésének és a mennyei ~ (= a) alászállásának (21,1 kk.). – D) A beteljesedés ideje. Az ÚSz-ben az a szilárd meggyőződés tükröződik, hogy a Názáreti Jézus személyében kezdetét vette ~ megváltása (Lk 2,38: redemptio Israel [Vg]; vö. Iz 52,9), elérkezett a kegyelmi látogatás órája (Lk 19,44; vö. 1,68). A tört.-nek ezt a fordulópontját csillag feltűnése jelzi, amelynek nyomán néhány mágus ~be érkezik (Mt 2,1 kk.). ~ben kell az emberiség megváltásának végbemennie (16,21; 20,17; Lk 9,31; 13,33; 18,31). Bár a város egy ideig elismerte Jézust régóta várt királyának (Mt 21,1–11), mégis mindvégig tartózkodó magatartást tanúsított Jézussal szemben (22,1–14; 23,37; Lk 13,34; 19,41 kk.), és végül elvetette. A büntetést Jézus megjövendölte (Mt 22,7; 23,38; Mk 13,2; Lk 13,35; 19,43 kk.; 21,6), és nem maradhatott el. Még keresztútján is figyelmeztette Jézus ~ leányait, hogy saját magukat és gyermekeiket sirassák (23,28–31). Kérdés: a ragyogó ígéretek, amelyeket Jahve Izr.-nek adott, hogyan hozhatók összhangba a vigasztalan valósággal. Az ÚSz válaszai: a) ~ valóban kiindulópontja volt a világ kereszténnyé válásának (24,47; ApCsel 1,8). Itt jött létre pünkösd ünnepén az ósz-i ígéretek beteljesedéseként az Egyh. (1,4; 2). Bár ~ elvetette Krisztust, az irgalmas Isten hű maradt adott szavához (Róm 11,29). Mt 23,39 előre néz: ~ majd elismeri Jézust Jahve küldöttének (Lk 13,35: ua. a szöveg – a megváltozott kontextus [szövegkörnyezet] folytán – vonatkozhat a virágvasárnapi fogadtatásra is). 21,20–24 alapján feltehető, hogy a pogányok idejének elmúltával ~et helyreállítják. Ez a Róm 11,25–32 fő mondanivalója is. A Jel 20,8 szintén megengedi a feltevést, hogy az ezeréves időszakban, amely az üdvösség teljességét megelőzi, a földi ~ lesz Krisztus világot átfogó országának a székhelye. A 11,8 erős szavai, amelyek vsz. (ha a keresztrefeszítésre utalás zsidóellenes glossza, akkor kétségtelenül) Rómára vonatkoznak, nem hozhatók fel ellenérvül. – b) A Gal 4,26 többet lát ~ben mint az üdvösség egy múltbéli rendjének a jelét és visszanyúl (vö. Fil 3,20) a mennyei ~re vonatkozó elképzeléshez; Pál a Krisztus által alapított Egyh.-ban látja megvalósulva a mennyei ~et. Míg a földi ~re a pusztulás várt, a mennyei ~ arra van rendelve, hogy az ígéretek hordozója, az igazak örök otthona legyen – ez a Zsid fő mondanivalója, amely a mennyei ~et a földi ~ képében írja le (vö. 11,10.16; 12,22; 13,14). Philónak hasonló képzetei voltak a zsidóságról. Pál átvette a képet, és arra használta fel, hogy kifejezze: Krisztusban az eszkatológiai üdvösség már jelenvaló. Ugyanakkor a Jel 21,2–22 Isten örökké fennmaradó országának jelképévé tette meg. – c) Jn-nál, amelyet nagyobbrészt Jézus ~i működésének szentelt szerzője, a Templom (Jn 2,19) és a Siloe tava (9,7) Krisztust jelképezi. Jézus feltámadásával kezdődően Jézus az új ~ (2,19–22). 7,37 kk.: vsz., hogy Krisztus itt is az eszkatologikus ~mel azonosítja magát, amelyből élő víz forrásozik (Ez 47,1–11; Jo 4,18; Zak 14,8), és ahol Isten szétszéledt gyermekei újra egybegyűlnek (Jn 11,52; vö. pl. Iz 60,4.9).

91. Jeruzsálem alakulása Kr. e. 965-től Kr. u. 70-ig

94. Jeruzsálem a késői királykorban

95. A mai Jeruzsálem

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages