Manassze

Teljes szövegű keresés

Manassze: az ÓSz-ben több személynek és Izrael fiai egy törzsének a neve. – 1. József és Asznát legidősebb fia (Ter 41,51). Jákob fiává fogadta, ezzel elvesztette elsőszülöttsége jogait (48,1–21); ® Efraim. A népetimológia az ’elfelejt’ értelmű nasah szóval hozza összefüggésbe („Isten elfelejtette velem balsorsomat és atyámnak egész házát”). Ez a magyarázat megállja a helyét. – 2. Júda 12. királya (ur. Kr. e. 687–642), Hiszkija és Hefci-Bah fia (2Kir 21,1–17; 2Krón 33,1–20). 12 éves korában lett király, így többen is hatásuk alá tudták vonni, elsősorban olyanok, akik rossz szemmel nézték Hiszkija intézkedéseit; ~ teljesen más utakon járt, mint apja. Eltűrte, sőt támogatta a helyi szentélyeket, Baalnak, Astarténak és az ég seregének kultuszát (Jer 7,18; 8,2; 44,19), még Jahve Templomában is. Vsz. a fiát is föláldozta ® Molochnak. Akik szembehelyezkedtek vele, azokat kiirtotta (Izajás mártírhalála?). E téren és más vonatkozásban (viselet) is az asszír hatás jutott érvényre. ~ adót fizetett Azarhaddonnak. Egyiptom csak Kr. e. 663 után kezdte az asszír hatalmat visszaszorítani. A 2Krón 33,11 szerint ~t megláncolva Bábelbe vitték. A. Pohl ezt az eseményt a bábeli Samaszsumukinnak bátyja, Asszurbanipál elleni lázadásával hozza összefüggésbe; e lázadáshoz több Ny-ázsiai ország csatlakozott, úgyhogy ~ is gyanúba keveredett. Szabadulása Asszurbanipál azon kívánalmával magyarázható, hogy Júdából megbízható csatlós állam legyen Egyiptom ellenében. Talán ebbe az eseménysorba illeszthetők be ~ erődépítési munkálatai is (2Krón 33,14). ~nak fia, Ámon lett az utóda. Újabban felszínre került egy pecséten a fölirat: Manasszénak, a király fiának, de hogy Júda királyára vonatkozik-e, az bizonytalan. – Különös, hogy ~t nem Asszúrba, hanem Bábelbe vitték. A 33,12 kk. 18 kk. szerint ~ akkor Jahvéhoz folyamodott, és szabadon bocsátották; a krónikás még ismerte imádsága szövegét; sőt fönn is maradt egy apokrif „Manassze imája”. Ez a legtöbb gör. kéziratban azok közt az ódák között szerepel, amelyeket, miként a zsoltárokat, rendszeresen énekeltek a kultuszban; lat. fordítása függelékként a legtöbb Vg-kiadásba belekerült. A Krón szerzője által ismert imádság szövege nem ugyanaz, mint a ránk maradt imádságé, amely jóval későbbi eredetű, gör.-ül keletkezett és nem szerepel benne ~ szabadon bocsátása. Tób 14,10 (Cod B) említi ~ megtérését. Ezd 10,30.33: más ~ nevű személyek. – 3. ~ törzse ® Jákob áldásában nem szerepel (Ter 49 csak Józsefet ismer), ® Mózes áldásában (MTörv 33,13–17) Efraimmal együtt szerepel, József neve alatt. A népszámláláskor a törzs a Szám 1,35 szerint 32 200, a 26,28–34 szerint 52 700 fegyverforgató férfiből állt. Nemzetségek a törzsön belül: Machir, Gileád, Jecer, Helek, Azriel, Sekem (® Szichem), Semida és Hefer (26,28–37); a 32,39–42 szerint: Machir, Gileád, Jair és Nobach, a MTörv 3,13–15 szerint: Jair és Machir. Szám 32,33 és MTörv 3,13–15: a törzs fele a Jordántól K-re telepedett le, az amorita Szichon birodalmában és Og országában (® Básán). 3,13: Argob egész vidékét ellepték; 1Krón 5,23–26: egészen a Libanonig fölhúzódtak (vö. 7,14–19); ugyanakkor a Jordántól Ny-ra is szerepeltet a krónikás nemzetségeket ~ törzséből (5,24: Aszriel, 7,18 kk.: Abiezer és Sekem). 5,23–26: ~ törzsének ez a része átvette az őslakók vallását; az asszír király (Pul, III. Tiglat-Pilleszer) elhurcolta őket Halachba, a Hábor mellé, ® Gozán folyója mentére; a krónikás úgy tudta, hogy még az ő korában is ott éltek. Józs 17,16: a törzs másik fele előrenyomult a Jordántól Ny-ra eső vidéken, itt Efraim törzsével (17,14–18: József háza) elfoglaltak egy területet (Bír 1,27), ennek határait a Józs 17,7–10 írja le. Újabb nézet szerint eredetileg ~ egész törzse a Jordántól Ny-ra telepedett le, később azonban bizonyos csoportok leszakadtak, és új területet kerestek maguknak a Jordántól K-re (Gileád); a vándorlás iránya tehát a deuteronomikus hagyománytól eltérően Ny–K volt, nem pedig K–Ny. Ezt a nézetet a 17,14 kk. is támogatni látszik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages