Olajfák hegye

Teljes szövegű keresés

Olajfák hegye: hegylánc. Jeruzsálemtől É-ra kezdődik, ahol egy kis darabon a vízválasztó szerepét is betölti a Földközi-tenger és a Jordán-árok között. Először csak alig-alig változó magasságban húzódik, majd egy meredek lejtő után, amely a nyeregig vezet, a Jeruzsálemből Jerikóba vivő úton át folytatódva végül a Botrány hegyében (742 m) végződik, Szilvan falu fölött, ahonnan a Vadi en-Nar völgyfenékig ereszkedik alá. Jeruzsálemet védi az É-i és K-i szél ellen (vö. Zsolt 125,2), ugyanakkor a tenger felől felhőt hozó szelet feltartóztatja, és a Jordántól Ny-ra ki is csapja az esőt, így a szt. város, amelyet a ® Kidron választ el az ~től, megkapja a szükséges csapadékot. A hegyláncnak az a szakasza, „amely Jeruzsálemmel szemben áll, keletre” (Zak 14,4), a tkp.-i ~, az ÓSz-ben Harhazzetim néven szerepel, de az ÚSz legtöbbször ~ként említi; lat. megfelelője: mons olivarum. Az ÓSz-ben 2Sám 15,30–16,14 leírja Dávid menekülését az ~n át; felfelé haladva felért „a hegytetőre, ahol az Istent szokták imádni” (15,32), majd miután a hegytetőn túljutott (16,1), elérte ® Bachurimot (16,5). Az ~n Salamon kultikus helyeket létesített feleségei idegen isteneinek tiszteletére (1Kir 11,7; vö. 2Kir 23,13); 23,13: Jozija király az ~től D-re eső magaslati helyeket – a vallási megújulás jegyében – „tisztátalanná tette” (= megszüntette). Ez 11,23: „Az Úr dicsősége fölemelkedett, elhagyta a várost és azon a hegyen állt meg, amely a várostól keletre van”; 43,1 kk.: az Úr dicsősége K felől vonul be újra a Templomba. A Zak 14,4 leírta teofániában a végső időben az Úr lába az ~re hág, az ~ középen kettéválik, úgyhogy egy igen mély völgy keletkezik. Ez a részlet hozzájárult ahhoz, hogy ® Jozafát völgyét a Kidronnal azonosították. – Az ~n égették el a vörös tehenet (vö. Szám 19,1–10), miután a Templom-térről a Keleti kapun és a Kidronon át felvezették. Tüzet gyújtva az ~ről adták hírül minden hónapnak a kezdetét. – Az ÚSz 12-szer említi az ~t. Lk 21,37: Jézus éjszakára kiment az ~re (vö. Jn 8,1), „szokása szerint” (Lk 22,39). Virágvasárnap az ~n át vonult be Jeruzsálembe (Mk 11,1; ® Betánia, ® Betfagé). 13,1 kk.: Jézus az ~n, a Templommal szemben beszélt a végső időről. 14,26: az utolsó vacsora után Jézus tanítványaival kiment az ~re; Jn 18,1: „a Kidron patakon túlra”, ahol „volt egy kert” (® Getszemáni). Az ApCsel 1,12 alapján feltehető, hogy Lukács evangélista szerint az ~ volt a mennybemenetel színhelye, amely „Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra” van (2000 könyök, kb. 880 m). A visszajövetelre vonatkozó ígéret (1,11) Zak 14,4-re emlékeztet, és arra is rávilágít, miért gondolt Lukács is az ~re. – Szent helyek. Szt Ilona és Nagy Konstantin egy már előbb is tiszteletben tartott barlang fölé bazilikát emeltetett; nem annyira a mennybemenetel emlékére, mint inkább a tanító Jézus tiszteletére. 378 előtt a mennybemenetelnek külön emlékhelyet létesítettek az említett bazilikától É-ra, valamivel magasabban. A könnyen megközelíthető, nevezetes helyhez az idők folyamán több olyan esemény kötődött, amelynek valójában nincs hozzá köze. Már 330 k. az ún. bordeaux-i zarándok a Színeváltozás hegyének mondja. Szt Jeromos szembeszegül azzal a nézettel, amely szerint az ~ volt a Hegyi beszéd színhelye. A gör. keresztények a mai napig az ~vel próbálják azonosítani azt a galileai hegyet, ahova Jézus a tanítványokat rendelte (Mt 28,16). Minthogy a Lk 10,38–42 Betániához kötődik, az ev.-ban közvetlen utána következő rész (11,1–4) eseményei (a Miatyánkra tanítás) is az ~hez kapcsolódtak a hagyományban. Napjainkban a francia karmelita apácák Pater Noster-temploma őrzi ezt a hagyományt. A bizánci időben ide települt kolostorok a perzsa betörés (614-től) idején sokat szenvedtek, az arab uralom idején pedig teljesen elpusztultak. Jeruzsálem siratása (19,41–44; vö. 19,37: „közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez”) emlékére emelték a ferencesek a Dominus flevit-kápolnát az ásatások során felszínre került ® osszuárium fölé.

140. Az olajfák hegye

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages