Sion
Sion (héb. Szijjon, gör. Szión): Jeruzsálem DK-i dombjának etimológiailag megnyugtatóan nem tisztázott Izr. előtti neve, amely talán a ®Gichon forrásának védelmére szolgáló erőd lejáratára is kiterjedt az ® Ofel alatt, amelyet Dávid meghódított (2Sám 5,7; 1Krón 11,5) és elnevezett Dávid városának. A tört.-i művekben ritkán találkozunk az elnevezéssel (az említetteken kívül csak: 1Kir 8,1; 2Krón 5,2); de a próf.-k írásaiban (Ez, Oz, Jón, Nah, Hab, Ag, Mal kivételével) és az énekekben (Zsolt, Siral) 150-szer előfordul, de természetesen nem egészen eredeti értelmében, hanem a Templom-hegyre és Isten lakóhelyére (Sion hegye: 19-szer), valamint egész Jeruzsálemre mint Jahve (= az Úr) városára (Iz 60,14), ill. az Isten városára (Zsolt 48,2 kk.) vonatkoztatva – ide tartanak a zarándokok (Jer 31,6) és énekek szólnak róla (Zsolt 137,3). A 87,2 ~ kapuit dicséri. Jeruzsálem lakossága megszemélyesítve Sion leánya (23-szor) v. olykor Sion szűz leánya (2Kir 19,21; Siral 2,13); de Izr. (Iz 46,13), Júda (Jer 14,19), Júda városai (Zsolt 69,36; Siral 5,11) és Júda törzse (Zsolt 78,68) is szerepelnek együtt ~nal, és így fogódzóul szolgálnak annak pontosabb meghatározásához, hogy voltaképpen mit is kell ~on értenünk. Miután az eredeti topográfiai értelem háttérbe szorult, a ~ név a fogság idején és a fogság utáni időben elsősorban Jeruzsálemet jelenti, mégpedig a végső időknek, az üdvösség idejének városaként, amelyről Jahve nem feledkezik meg megaláztatásában (Iz 49,14 kk.), ahol Jahve v. neve újra lakni fog (18,7; Jo 4,17; Zak 2,14; 8,3), ahonnan majd uralkodik és ahova a népek elzarándokolnak (Iz 2,3 kk.; Mik 4,1 kk.). – Az ÚSz-ben ~ csak alárendelt szerepet játszik: csupán néhányszor (5–7-szer) szerepel ÓSz-ből vett idézetekben (Mt 21,5; Jn 12,15; Róm 9,33; 11,26; 1Pét 2,6). Zsid 12,22: a keresztények – a Jézus vérén szerzett új szövetség részeseiként (vö. 12,24) – már elérték hegyét (párhuzamban a mennyei Jeruzsálemmel, az élő Isten városával). Jel 14,1: ~ hegye az a hely, ahol a 144 000 megjelölt körülveszi a Bárányt. Később a ~ – bár megtartotta vallási színezetét – ismét topográfiai fogalommá vált. Már Josephus Flavius úgy vélte, hogy Dávid erődöt emelt Jeruzsálem Ny-i dombján (ZsidHáb 5,4,1), tehát ezt tekintette az eredeti ~nak. Ez a helyhez kötés annál érthetőbb, mivel Kr. u. 70 után a DK-i domb pusztasággá vált, viszont a Ny-i dombon Heródes palotája fennmaradt: a Legio Fretensis laktanyája lett. A keresztények átvették ezt a hagyományt, és a DNy-i dombot nevezték ~nak, ahol megbízható hagyomány szerint az őskeresztény egyh. központja volt (® cenaculum), és Iz 2,3 beteljesedését („a Sionról jön a törvény”) látták benne. A 350 k. épült pompás bazilikának Sancta Sion lett a neve. Csak a 19. sz.-i ásatások során bizonyosodott be, hogy a keresztény ~ nem lehet azonos a Dávidéval. Ennek ellenére: míg a panaszfal nem vált a zsidók számára hozzáférhetővé, ez a ~ (Dávid sírja) volt a fő zarándokhelyük.
