Szent János második és harmadik levele
Szent János második és harmadik levele, 2Jn, 3Jn: deuterokanonikus úsz-i irat, az 5. és a 6. a ® Katolikus levelek csoportjában. – I. Keletkezésük. Küldőjük öregnek (presbiter) nevezi magát. Ezt a megtisztelő címet a katolikus hagyomány szerint János ap. magára vonatkoztatta, néhány 3. és 4. sz.-i szerző (Euszebiosz, Szt Jeromos) azonban egy más valakire, így a Papiasz-töredék presbiterére is lehet gondolni. Mindkét levél ugyanattól a szerzőtől való (vö. 2Jn 2 és 3Jn 13); 2Jn tartalma és formája szempontjából rokon 1Jn-lel (vö. pl. 2Jn 7 és 1Jn 4,1–3; 3Jn és Jn 19,35). A szerző tekintéllyel lép fel, hangvétele éppen olyan határozott, mint Jn-é és 1Jn-é. Az újabb kritika mindkét levelet elismeri „jánosi”-nak. Bár a szerzőséget nem lehet teljesen egyértelműen eldönteni, többen vallják azt a nézetet, hogy János ap. egyik tanítványa képviselte és adta tovább a „jánosi hagyományt”. Mivel régen az Egyh.-ban a kánoniság és a hitelesség szorosan összefüggött, némelyik keresztény felekezet egy időben kétségbe vonta a 2Jn és 3Jn kánoni voltát. Vsz. 3Jn a legkorábbi. – II. Tartalmuk. 1. A 2Jn a „kiválasztott úrnő”-höz, azaz egy kisázsiai keresztény közösséghez szól és a testvéri szeretetre (2Jn 4–6), a hitbeli hűségre és a tévtanok hirdetőitől való óvakodásra (2Jn 7–11) figyelmeztet. – 2. A 3Jn címzettje a szerző egyik bensőséges barátja, Gájusz. János ap. dicséri, amiért az úton lévő hithirdetőket vendégül látta, majd felszólítja, hogy a helyi közösség vezetőjével, Diotrefesszel továbbra is szegüljön szembe, mert nem kifogástalan a magatartása.
