antropomorfizmus
antropomorfizmus (a gör. antroposz ’ember’ és morphé ’alak’ szóból): az embert v. az ember érzésvilágát tükröző képzeteknek, fogalmaknak v. kifejezéseknek felhasználása Isten lényének és tulajdonságainak bemutatására, mintha Istennek emberi alakja volna és az érzésvilága is megfelelne az emberének. Az ~ok metaforikus kifejezések, így világosan el kell őket határolni az analógián alapuló megállapításoktól. Minden vallásban föllelhetők, az ember és az Isten lényéből következően. A Szt.-írásban, különösen az ÓSz-ben gyakoriak, jóllehet a későbbi időben (® Hetvenes fordítás) láthatóan kerülték őket. Ide tartozik, amikor Isten arcáról (Kiv 33,23), szájáról (MTörv 8,3), ajkáról (Jób 23,12), szeméről (1Sám 15,19), füléről (Zsolt 130,2), jobbjáról (ApCsel 2,33) stb. van szó. A Bibliában szerepelnek olyan Istennek tulajdonított cselekvések is, amelyek emberi testrészeket tételeznek föl. Ugyanígy vannak Istennek emberi érzései, szenvedélyei: örül (MTörv 28,63), megbánást érez (Ter 6,6), haragra gyullad (Kiv 15,7; Zsolt 78,50), úgy tesz, mint aki álomból ébredt (78,65) stb. – Az ~ok csak halványan tükröztetik azt, aminek a kifejezésére hivatottak, emiatt azonban nem sértik Isten fölségét (erre Aquinói Szt. Tamás is fölfigyelt, a Zsid 4,15-re való hivatkozással); a LXX készítőinek aggodalma, ami miatt kerülték az ~okat s inkább allegóriához folyamodtak, túlzott volt.
8. Az Antonia-vár makettje
