bábeli torony
bábeli torony: A Ter 11,1–9: leírt történet a jahvista őstört. befejező része. Az elbeszélésben meg kell különböztetnünk a tört.-et és a vallási tartalmat 1. A történet. A helyszín Sineár, amin a babilóniai síkságot kell érteni. A szereplők K-ről (vsz. utalás a 2,8-ra: „Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten”) vándorolnak ide. Miután letelepedtek, fölfedezték a téglaégetést, és kötőanyagul aszfaltot használva építkezni kezdtek (11,3: az építkezésnek ez a palesztinai fogalmak szerint teljesen ismeretlen módja, amely Mezopotámiában meglehetősen elterjedt volt, a művelődéstört. iránt érdeklődő Jahvistát különösképpen foglalkoztathatta). Elhatározták, hogy várost építenek, a város közepébe pedig tornyot, amely az égig ér. Ez nem egyéb, mint a sumer-babilóniai városépítés leírása. A sumer-babilóniai városépítésben nem különült el a vallási és a társadalmi-politikai jelleg: minden várost jellemzett a zikkurat (a zakaru ’magasra épít’ igéből), ez a fokozatosan, lépcsőzetesen keskenyedő s látszólag a végtelenbe nyúló templomtorony, amelynek a csúcsát szentély koronázta, s amelyhez egy nagyobb templomépület, sőt épületcsoport csatlakozott. Az ÓSz-ben vsz. Jákob létrája is összefüggésbe hozható a mezopotámiai tornyokkal (28,12). – Régészetileg több mint 30 ilyen torony létét sikerült bizonyítani a Mari, Tell Brak és Horszábád, valamint Eridu és Szuza közé eső térségben, tehát kb. 1000 km hosszú távon, egymástól elszórtan. Pecséthengerek, amulettek és reliefek is igazolják a régészeti kutatások eredményeit. Urban a 3. dinasztia (Kr. e. 21. sz.) első királyát, Ur-Nammut épp zikkurat építésekor ábrázolja egy sztélé. Ennek alapterülete 60×48 m volt, Asszur egyik zikkuratjáé pedig 60×60 m; Barszippa templomtornyának 60×55 m az alapterülete, mai magassága 47 m. A bibliai elbeszélésben a torony inkább csak a kulissza szerepét tölti be, így nem kell okvetlenül egy valamelyik templomtoronnyal azonosítani. Vsz., hogy a szerzőnek Bábel városa lebegett a szeme előtt: nevét (bab ili = ’Isten kapuja’) tudatosan a héb. balal = ’összekever, összezavar’ szóból eredeztette. A bábeli templomtoronyról, amely az E-temen-an-ki ’ház, amely alapja az égnek és a földnek’ nevet viselte, nehéz képet alkotni; az újbabiloni időben Nabopolasszar és II. Nebukadnezar idején teljesen átépítették, majd miután Xerxész lerombolta és Nagy Sándor lebontatta, széthordták a téglarablók. Alapterülete 91×91 m volt, s magassága is 91 m lehetett. Hérodotosz szerint 8 emelete volt, de ebbe vsz. az alap is beleszámított. Az eredetileg (a Kr. e. 4. évezredben) csak néhány m magas torony valójában nem volt egyéb, mint egy téglából épített magas terasz, amely a szentélyt védte az áradás ellen. Kezdettől arra törekedtek, hogy az istenség fölségét hangsúlyozzák: a 3. évezredtől az építményt a lépcsők továbbépítésével magasabbra emelték, ünnepélyesebbé tették. 2. A vallási tartalom. A bibliai elbeszélés a Jahvében való hit nevében mond ítéletet a babilóniai művelődésről. Az elbeszélés említi Bábel nevét és a nyelvek sokféleségét, de valójában nem ez a tárgya az elbeszélésnek. A világváros élete, ahol központi kérdés a hatalmas építkezés, s ahol föltehetően féltek az emberek attól, hogy szétszóródjanak; a kozmopolita városban hallható sokféle nyelv; az emberi hatalom, amely nagyszabású építkezésekben és birodalmak létrehozásában nyilvánult meg; ugyanakkor azok a változások, amelyeknek a városok és az építmények ki voltak téve, valamint a háborúk, amelyek során birodalmak keletkeztek és mentek veszendőbe; a templomtorony, amely az eget érte, mégis a befejezetlenség látszatát keltette – ez mind foglalkoztatta a dávidi és salamoni királyság idején élő teológusokat: az Istentől való eltávolodást látták benne, és úgy értelmezték, mint az emberiség újabb eltévelyedését, a vízözön után és ellenére. Az emberi gőggel s az általa előidézett zűrzavarral szemben áll Jahve mindenhatósága és üdvözítő akarata. Ezt akarták Izr. elé idézni. Félő volt ui., hogy Dávid és Salamon uralma idején, a virágzás korában Izr. is veszélybe kerül: inkább a maga erejében bízik, semmint Isten szabadító hatalmában. Ezért ítéli el a Jahvista szerző az emberi üzelmeket és emeli ki azt a nyugalmat és biztonságot, amit a Jahvéban való hit nyújt. A ~ról szóló elbeszéléshez Ábrahám meghívásának tört.-e (12,1 kk.) szolgál ellentétül: Isten engedi ugyan, hogy az ember rátaláljon, de ez nem úgy megy végbe, hogy az ember fölemelkedik Istenhez, hanem úgy, hogy Isten hajol le az emberhez. Ábrahámban a gőg és a bűn következtében meghasonlott és szétszóródott emberiség újra eggyé válik.
