búcsúbeszéd
búcsúbeszéd: az ókorban kedvelt irodalmi műfaj; jeles személyek visszaemlékezése, hogyan nyúlt bele Isten a saját életükbe v. a nép életébe (a szöveg témája), hogy a bajban segítséget nyújtson. Ezzel mintegy kijelölik az utat a haláluk utáni időre (gyakran jövendölve is), példás életre buzdítanak, olykor a saját életük példájára hivatkozva, útmutatást adnak utódaiknak és követőiknek, végül áldással, imával és jókívánsággal búcsút vesznek. A ~ az ÓSz-ben is, az ÚSz-ben is gyakori, a legtöbb mégis az apokrif iratokban található; a nagy klasszikusok is kedvelték. Mivel a „legszabadabb” irodalmi műfajok egyike, alapformáját csak a különféle ~ek egybevetése révén lehet kielemezni. – Az ÓSz-ben ~ pl. Ter: 47,29–50,14 (Jákob), MTörv: 31–33 (Mózes éneke és áldása), Józs: 23,1–24,28 (Józsue), 1Sám: 12 (Sámuel), 1Kir: 2,1–9 (Dávid; vö. 1Krón 28,1–29,20) v. a későbbi kv.-ek közül Tób 14,3–11; 1Mak 2,49–70; 2Mak 6,30; 7,1–41). O. Eissfeldt szerint ezek az ósz-i ~ek műfajilag a politikai beszédek közé sorolhatók (vö. 1Sám 12), A. Bentzen viszont (jogosan) a vallásos beszédek (prédikációk) műfajába sorolja őket, amelyekre a próf.-k jövendöléseinek, figyelmeztetéseinek, sőt eredetileg talán még a bölcsességi irodalomnak is volt hatása. – A zsidó apokrif iratokban a ~ különösen kedvelt műfaj. Leginkább a Mózes 5 kv.-éhez kapcsolódó iratokban lehet velük találkozni. Ezek az apokrif ~ek egyfelől rokonok az ÓSz-ben olvasható ~ekkel, másfelől előre mutatnak az úsz-i ~ek felé; legalábbis azok, amelyekben haláluk előtt állók összefoglalják az életüket, hogy ezzel tanítsanak. – Az ÚSz-ben található ~ek nagyon különbözők. A szinoptikusoknál megtaláljuk Jézus szenvedése előtti ~eit (Lk 22,21–38; vö. Jn 13–17; ApCsel 1,2 kk.), az ApCsel-ben Pál ~ét, amelyet az efezusi presbitereknek mondott (20,17–38). 1Tim (4,1 kk.), 2Tim (3,1 kk.) és 2Pét 3 ~et tartalmaz; ezek intelmeket magukba foglaló levelek. Jn-nál több ~ is található: Jézusnak szenvedése előtti kettős ~e (ezt a lábmosás vezeti be és a főpapi ima zárja le: 13–17), Jézusnak a mennybemenetel előtt mondott ~e (20,19–23) és az a ~, amelyben Jézus Péterre bízta az Egyh.-at (21,15–23). – Az úsz-i ~ek különböznek mind az ósz-i, mind az apokrif ~ektől. Az egyezésen kívül a séma és a feldolgozott téma is mutat eltérést: a) terjedelmük tekintetében (vö. 1–2 Tim és Mt 28,18–20); b) a konkrét helyzet vonatkozásában, amely létrejöttüket is meghatározta (vö. 1–2Tim, 2Pét, Jn 13–17); c) a beszélő személyt illetően (Jézus v. az ap.-ok) stb. Az úsz-i ~ek a visszatekintés során nem az Istennek Izr.-lel kötött szövetségére emlékeztetnek, hanem arra, hogy az elmenni készülő élete mit jelent az övéi számára, és mi az a maradandó tanítás, amelyet meg kell őrizniük. Ugyanakkor a próf.-i elem ezekben is fontos szerepet játszik (Péter tagadásának, Júdás árulásának, a Szentlélek elküldésének, az üldöztetéseknek és az Egyh.-ra váró megpróbáltatásoknak a megjövendölése). Ahol az úsz-i ~ek a jövőt említik (nemegyszer eszkatologikus színezettel), apokaliptikus stílusuk emlékeztet az apokrif ~ekére anélkül, hogy a jövőt illető látomásokban a múltat taglalnák; ehelyett az ap.-ok ~eiben súlyt kapnak a kívülről várható veszedelmek (Jn 15; ApCsel 20,29: üldöztetés), de még inkább a belső bajok (20; 1Tim; 2Tim; 2Pét: tévtanítók, eltévelyedések), amelyek az ap.-ok halála után a fiatal egyh.-akat fenyegetni fogják. A Jn-ban található ~eket ezek az apokaliptikus vonások kevésbé jellemzik (13–17; ® főpapi ima).
