emberi lélek
emberi lélek, szellem (héb. ruah, gör. pneuma, lat. spiritus): I. Az ÓSz-ben. 1. A héb. ruah szó eredetileg annyit jelentett, mint a gör. pneuma, a lat. spiritus, vagyis ’levegőmozgás’, ’lehelet’ v. ’szél’ értelmű volt. Legrégibb jelentése állítólag a ’szél’ volt, a ’lehelet’ értelem csak a Kr. e. 5. sz.-tól alakult ki, de ennek a föltevésnek ellene szól, hogy a ruah már a legrégibb szövegekben is éppúgy hordoz ’lehelet’ jelentést (Ter 45,27: az élet jeleként; vö. Mik 2,7: Vg) mint ’szél’ értelmet (pl. Ter 3,8; Kiv 10,13.19), és hogy a sokszor nagyon régi elképzelések nyomait őrző költői nyelvben a szél nem egyéb, mint Jahve haragjának kísérő jelensége, vagyis lehelet, lihegés (15,8; 2Sám 22,16; Zsolt 18,16; vö. Jn 3,8; Iz 30,28; Oz 13,15). A ruah legrégibb jelentése tehát a ’lehelet’ lehetett; a szelet egy hatalmas lény leheletének tekintették. – 2. Az ~ mint életerő. A lélegzés, a lehelet az élet jele, ezért az élet elvének tekinthető; a ruah az élet lehelete (Ter 6,17; 7,15.22; Zsolt 104,29 kk.; Ez 37,10–14 stb.) akár emberről van szó, akár állatról (Ter 7,22; Szám 16,22; 27,16; Iz 42,5; Jób 34,14 kk.; Zsolt 104,29 kk.; Préd 3,19). Így a ruah párhuzamban állhat a ’lehelet, lélegzet, fuvallat’ értelmű nesamah szóval (Jób 4,9; 27,3; 33,4; 34,14; Iz 42,5), valamint a nefes (® lélek) szóval (Jób 7,11; 12,10; Iz 26,8 kk.). Az éhes emberből már hiányzik az élet lehelete, de ha eszik és iszik, visszatér bele a ruah (Bír 15,19; 1Sám 30,12; vö. Siral 1,11.16.19). Az élet lehelete tehát életerő; akiben nincs ruah, az élettelen és tehetetlen (Jer 10,14; 51,17; Hab 2,19). – Az élet az élet leheletének megkapásával kezdődik (Préd 11,5; Ez 37,8–10), amely ókori K-i felfogás szerint magának az istenségnek a lehelete; amikor Jahve az embernek orrába (arcába) leheli, akkor élőlény lesz (Ter 2,7; vö. Jób 27,3; 34,14 kk.; Zsolt 104,29 kk.; Iz 42,5; Ez 37,1–14). Ezért Jahve „minden testnek éltető szelleme” (Szám 16,22; 27,16), és az ember addig él, amíg az orrában van az Isten lehelete (Jób 27,3). Ha Jahve visszaszívja, akkor az ember visszatér a porba (34,14 kk.; Zsolt 104,29 kk.; 146,4), meg kell halnia (vö. 143,7). A halál után a test a porba tér vissza, amelyből vétetett, az élet lehelete pedig Istenhez, aki adta, az emberbe lehelte (Préd 12,7; vö. Jób 34,14 kk.; Zsolt 104,29 kk.). – 3. Az érzelmek és gondolatok központja. Az erős felindulások kihatnak a légzőszervekre; a bátorságát vesztett v. ámuló emberben nincs többé ruah (Józs 2,11; 5,1; 1Kir 10,5), csak akkor száll élet bele, ha összeszedi a bátorságát (Ter 45,27). A mélabúsnak nehéz a ruahja (vö. 1Sám 1,15); az elkeseredettnek a ruahját tölti el keserűség (vö. Ter 26,35; Sir 7,11) v. a nefesét (1Sám 1,10); aki haragra gerjed, az ’rövid lélegzetű’, fulladozik (vö. Mik 2,7) v. ’kifogy a nefesből’ (Szám 21,4); a türelmesnek ’hosszú a ruahja’ (Préd 7,8) v. ’hosszú orrú’ (Péld 14,29; 16,32); az alázatos ’kicsi a ruahjában’ (29,23), e gőgös ’nagy a ruahjában’ (16,18); a szomorúság ’leveri a ruahot’ (vö. 17,22: Vg). – Minthogy a lélegzetvétel szorosan összefügg a felindulással, a ruahot éppúgy az érzelmek, gondolatok és akarati elhatározások központjának tekintették, mint a ® szívet (pl. Kiv 35,21; Péld 16,1–2; Zsolt 34,19; 51,12; 77,7; Iz 19,3; 57,15; Jer 51,11; Ez 11,19; 36,26) v. a nefest (Jób 12,10; Iz 26,9). Ezért a ruah szó szerint fordítható ugyan, de nem a szó Ny-i filozófiai értelmében. – 4. Lélek és lelkek. Nem kevésbé helytelen az a nézet, hogy az ÓSz-ben a ruahra vonatkozó elképzelések egy eredeti animizmusnak v. polidémonizmusnak a nyomai; az összes olyan kifejezésben, amelyek a ruah mozgására utalnak, nyilvánvaló a ruah (’lehelet’) eredeti értelme, de ez azokból a párhuzamos kifejezésekből is egyértelműen következik, amelyekben a lélegzőszervekről van szó. Ezenkívül az ÓSz – a rabbinista irodalomtól és az ÚSz-től eltérően – a ruahot soha nem vonatkoztatja testétől elvált lélekre v. szellemekre, lelkekre. Egyes számban olykor úgy látszik, mintha a ruah egy lelket jelölne (Bir 9,23; 1Sám 16,14b.15 kk. 23; 18,10 kk.; 19,8 kk.; 1Kir 22,19–23); de ez a jelentés csak egy esetben igazolható (22,21); ezen kívül a szóba jövő esetekben a ruahnak csaknem mindig gonosz minősítése van. Szám 5,14.30: a féltékenység ruahja, szelleme; Oz 4,12; 5,4: a hűtlenség, a kicsapongás ruahja, szelleme; Zak 13,2: a tisztátalanság ruahja, lelke – ezeket minden bizonnyal nem ’gonosz lélek’ értelemben kell venni; az ÓSz-ben a démontan kevéssé fejlett, és az olyan párhuzamos kifejezések, mint ’a szédelgés ruahja, szelleme’ (Iz 19,14), ’az álomkór ruahja, szelleme’ (29,10), ’a bölcsesség lelke’ (MTörv 34,9; Iz 11,2), ’a jóindulat és az imádság lelke’ (Zak), ’az ítélet és a tűz lelke’ (Iz 4,4), nem akarnak egyebet jelenteni Isten által fölkeltett indulatnál. – 5. A szellemi lélek és ® test. Az ember-test és az Isten-szellem (31,3) ellenét tanúsítja, hogy az Isten és a szellemiség azonos értékű fogalmak. Az ember v. a test a mulandó és az erőtlen (Jób 10,4 kk.; Zsolt 56,5; 78,39; Iz 40,6), az Isten pedig mint szellem a hatalmas és az örök (Jer 17,5–8; Oz 14,4). Úgy látszik, ebben a test és lélek közti ellentétben keresendő annak a meglehetősen homályos részletnek is a nyitja, amelyet a Ter 6,3 képvisel. Ha sehol nem találkozunk is konkrétan azzal, hogy az Isten lélek, az gyakran előfordul, hogy Istennek lelke van, adja a lelket v. a lelkét, és hogy a lelke által hat az emberre és a természetre. – 6. Az ~ mivoltának, lényegének kérdése Izr. fiait nem foglalkoztatta. – II. A korai zsidóságban szintén nem filozófiailag értelmezték a ruahot; csupán a gör. nyelven írt Bölcs állítja elénk a lelket (pneuma) anyagtalan, értelmes, maradandó és mindent átható (7,22 kk.) létezőként. Az ÓSz többi deuterokanonikus kv.-ében, valamint az ósz-i apokrif iratokban – miként a rabbinista irodalomban is – az ÓSz kanonikus kv.-einek felfogása érvényesül, de néhány új elképzeléssel is találkozunk bennük. A ’halottak lelke’ a ’halottak szelleme’-ként jelenik meg bennük (pl. Hénoch 22,3–13; 93,12; 98,3.10; Josephus Flavius, ZsidHáb 7,6,3), és különbség mutatkozik a minden bizonnyal fejlettebb angyal- és démontan következtében a jó és a gonosz szellemek, lelkek között, akik a természetben és az emberben működnek. Így Hénoch 60,12–21; 65,8; 66,1 szerint léteznek olyan szellemek, lelkek, akik a természeti erőket irányítják; a Testamentum XII ismeri a tévely, a kicsapongás, Beliál lelkét, szellemét; Júdás testamentuma (20,1.5), a Jubileumok könyve (25,14) az igazság lelkét, szellemét; de ezek mind alá vannak vetve a lelkek urának (így Hénochban 100-szor; 2Mak 3,24; Jubileumok könyve 10,3; Szám 16,22: LXX; vö. Jel 22,6). – A Kumránban felszínre került szövegekben a lelkek egyrészt személyes létezők, akik küzdenek az ember szívéért, másrészt az ember vallás-erkölcsi megnyilvánulásai, anélkül, hogy mindig egyértelműen el lehetne különíteni őket egymástól. – III. Az ÚSz-ben. 1. Az ~ (pneuma) még nem szakad el teljesen a szó eredeti ’lehelet, lélegzetvétel’ (2Tesz 2,8; vö. Jn 20,22; Iz 11,4) v. ’szél’ (Jn 3,8; Zsid 1,7; vö. Zsolt 104,4) értelmétől, de filozófiai értelmet kap. Az éltető lélek (Mt 27,50; Jak 2,26; Jel 11,11) azután, hogy elválik a testtől, tovább él (Lk 8,55; 23,46; vö. Zsolt 31,6; Jn 19,30; ApCsel 7,59; 1Pét 3,19; vö. Hénoch 22,3–13). Az ember érzelmeinek, gondolatainak, akarati elhatározásainak az ~ a székhelye, a központja (Mk 2,8; 8,12; Róm 8,16; 2Kor 2,13; 7,13), és ellentétben áll a testtel (a hússal), mint a jó és erős akarat az esendő emberi természettel (Mt 26,41) v. mint az ember szellemi része a testével (1Kor 5,5; 2Kor 7,1). Az ~ jelentheti az egész embert is (Gal 6,18; Fil 4,23; Filem 25; 2Tim 4,22). 1Tesz 5,23: a pneuma a pszüché és test (vö. Zsid 4,12) mellett áll. Ezt több exegéta trichotomisztikus értelemben magyarázza, amely szerint az emberben 3 elemet lehet megkülönböztetni (értelem, lélek, test). De Pál itt talán a régi héb. ruah és nefes szavakra gondol, amelyek egyaránt jelenthetik ’az élet leheleté’-t, valamint ’az érzelmek és gondolatok székhelyé’-t v. központját is. – 2. Az ~ mint kedélyállapot. A pneuma szó olykor jelzővel áll, hogy így kedélyállapotra utaljon (pl. 1Kor 4,21; Gal 6,1; Ef 4,23; 1Pét 3,4). Pál leveleiben azonban nem világos, hogy vajon a pneuma természetes v. Isten Lelke által létrehozott kedélyállapotot jelöl-e (így Róm 8,16; 2Kor 4,13; 12,18; Fil 1,27). – 3. ~ és test (hús). Ahol Pál ap. szembeállítja a lelket a testtel (Róm 8,4–13; Gal 3,3–6; 5,16–25; 6,8), ott az ’~’ (pneuma) az az isteni erő, amelynek az ember megigazulását és megszentelődését köszönheti, a test pedig az a gyengeség, amelyben a bűn lakik és gyökerezik (Gal 5,19 kk.). 1Kor 3,1: itt a lelki ember (pneumatikosz), akit egészen betölt Isten lelke és aki az Isten lelke szerint él, szemben áll a testi v. szellemi emberrel (szarkikosz, pszüchikosz), akiben nem él benne a Lélek: (Júd 19; vö. Jak 3,15), más szóval a maga természetes állapotában tekintett emberrel. Isten anyagtalan létező: „Az Isten lélek” (Jn 4,24), következésképpen nem kötődik szükségszerűen sem helyhez, sem néphez (4,21) és olyan kultuszt kíván, amely „lélekben és igazságban” (4,23 kk.) való imádást jelent, vagyis megfelel anyagtalan lényének és annak, amit magáról kinyilatkoztatott. Az ilyen kultuszt nem szabad sem egyetlen helyre korlátozni, sem egyetlen néphez kötni; kizár minden olyan külsőséges istentiszteletet, amely nem belső magatartásnak, az ember szelleme meghódolásának a kifejezője (Iz 1,11–17; 29,13; Jer 6,20; Oz 6,6; Ám 5,21–23; Mik 6,6–8; Róm 12,1); ilyen kultuszt nem lehet emberi intézmény kereteiben létrehozni; lélekből születik és Isten kinyilatkoztatására vezethető vissza (vö. Fil 3,3).
