engedelmesség
engedelmesség: 1. Az ÓSz-ben. A gör.-től eltérően a héb. Bibliában nincs olyan szó, amely az ~ jelentést hordozná; a fogalom körülírására a ’valakire hallgat’ (pl. Ter 22,18), a ’valakinek felel’ (pl. Iz 66,4) v. a ’megbízásnak eleget tesz, parancsot teljesít’ értelmű (pl. Kiv 7,6) ige szolgált. Ez a szóhasználat arra enged következtetni, hogy az ÓSz-ben az ~ párbeszéd jelleget öltött, s – az imádságtól eltérően – tettleges felelet volt Isten megértett szavára, a ® kinyilatkoztatásra. Az így értelmezett ~ volt a központja a vallásosságnak, erre épült a kultusz és minden egyéb (vö. 1Sám 15,22; Zsolt 40,7–9; Jer 7,22 kk.). Ebből következően a ® bűnt elsősorban az engedetlenség jelentette, a szembeszegülés, a hallani, érteni nem akarás (pl. Iz 30,9). – Végső fokon mindig Jahve az, akinek engedelmeskedni kell, aki különféle módokon nyilvánítja ki akaratát közvetlenül, személyhez szólóan (pl. Ter 22,18) v. közvetve, „szolgái”, így elsősorban Mózes és a próf.-k szavával (MTörv 18,13–20; Jer 7,25 kk. stb.), de a papok és a bírák (vö. MTörv 17,8–13) által is. Később egyre inkább a törv.-ben ölt testet az Isten akarata, ezzel az engedelmeskedés is egyértelművé válik a parancsok megtartásával v. képes kifejezéssel az Isten útjain való járással (vö. 26,16–18; Zsolt 119). Az ~ alapja nem annyira Isten hatalmának és fölségének elismerése, sokkal inkább a szövetség, amelyet Isten a kiválasztás, az üdvözíteni akarás jegyében Izr.-lel kötött (vö. pl. Kiv 20,2: a Tízparancsolat megalapozása). Tehát az ~nek nem csupán a ® félelem szolgál alapjául, hanem az Isten szeretetéből is következik, úgyhogy az Istennek engedelmeskedni már az ÓSz-ben egyet jelent azzal, hogy az Istent szeretni (vö. pl. 20,6; MTörv 10,12 kk). Mindebből következően az ~ első és legfőbb gyümölcse a szövetség megtartása, és ennek folyományaként az Istennel való közösség (26,16–19; Zsolt 25,10 stb.), az élet (Iz 55,3; vö. Ter 2,16 kk.), az ország (Lev 20,22; MTörv 6,17 kk.), az áldás, a béke és a boldogság (vö. 28,1–14; Iz 48,18). – Az ~ legszebb példája az ÓSz-ben Ábrahám (Ter 12,1–5; 22,1–18). – 2. Az ÚSz-ben. – a) A keresztények ~e az ósz-i szóhasználattól eltérően az engedelmeskedni igén kívül az Isten szavát hallgatni és megtartani (Lk 11,28), az Atya akaratát teljesíteni (Mt 7,21), a parancsokat megtartani (Jn 14,15.21) kifejezés is használatos. – Az ~ a keresztények alapmagatartása Istennel szemben. A szinoptikusoknál az Isten országába való bejutás föltétele (Mt 7,21) és a keresztény élet alapja (Mt 7,24 kk.). A saját elhatározásról, döntésről való lemondás révén az ~ teszi lehetővé Krisztus követését (Mk 8,34), és szellemi rokonságot hoz létre Jézussal (3,34; vö. Jn 15,14). Pál az üdvösséghez szükséges, halláson alapuló hitet (vö. Róm 10,17) az ~gel azonosítja (1,5; 16,26), János az Isten és a Jézus iránti szeretet lényegét a parancsok megtartásában látja (Jn 14; 15,21; 15,10; 1Jn 2,3–6), 1Pét 1,14 kk. 22 szerint (vö. Róm 6,16) a szentség az ~en alapszik. – Az ~ Istennek, az Atyának akaratára irányul (vö. Mt 6,9 kk.; 1Pét 1,14). Isten akaratát elsősorban a parancsok testesítik meg (Mk 10,19; vö. Mt 5,17–19), de az illetékes tekintélyek rendelkezéseiben is benne rejlik, ha nem Isten parancsaival ellentétes dolgot kívánnak (vö. ApCsel 4,19; 5,29). Ezért köteles engedelmeskedni a gyermek a szülőnek, a szolga urának, az alattvaló a fölöttesnek, az állampolgár az uralkodónak (Róm 13,1–7; Ef 6,1.5; Kol 3,20.22; 1Pét 2,13–16). Mégis az Isten akaratát valójában csak Jézus adja igazán tudtunkra (vö. Mt 5,27–45), aki az Atyától kapott hatalom birtokában (vö. Mk 1,27; Mt 28,18 kk.) egyszersmind az iránta való ~re is igényt tart. A Jézus iránti ~ az ev. iránti ~ (Róm 10,16; 2Tesz 1,8; vö. 2Kor 10,5; Gal 5,7), valamint az általa alapított, az Ő küldetését folytató Egyh. és ennek feje iránti ~ (Mt 18,15–18; Lk 10,16; 2Kor 2,9; 1Tesz 5,12 kk.; 2Tesz 3,14; Zsid 13,17) révén valósul meg. A keresztény ~ a szívünkbe oltott új törv.-re vonatkozó ósz-i ígéret (Jer 31,31–34; vö. Ez 36,25–28) beteljesedése: nem annyira a külső előírásokhoz való igazodást jelenti, hanem sokkal inkább a készséget annak követésére, amire az Isten Lelke belülről indít (vö. Róm 8,1–7 stb.). – b) Krisztusnak az Atya iránti ~e (Mk 14,36; Fil 2,8 kk.; Zsid 5,8 kk.; 10,5–7) a keresztény ~ példája (vö. Fil 2,5.12). Míg a szinoptikusok Jézus életét és halálát elsősorban az írásokból kikövetkeztethető kell szempontjából nézve mutatják be (pl. Mk 9,31; Lk 24,7.26 kk.), János inkább Isten küldötteként mutatja be Jézust, aki azt tekintette feladatának, hogy mindenben teljesítse küldője akaratát (vö. Jn 4,34; 5,30; 6,38; 8,29; 15,10 stb.). – Krisztus ~éhez két szoteriológiai szempont kapcsolódik: megszünteti Ádám engedetlenségét a következményeivel egyetemben (Róm 5,9) és alapja annak, hogy Jézus legyen az Úr, a Küriosz (Fil 2,8–11), és így azoknak, akik neki engedelmeskednek, örök üdvösséget szerez (Zsid 5,8 kk.).
