epifánia
epifánia (gör. ’megjelenés, jelenlét’): A profán gör.-ben az ~ és a vele rokon kifejezések Homérosz óta valamelyik jótékony istenségnek (Aszklépiosz, Apolló, Zeusz stb.) váratlan, de jót jelentő megjelenésére utaltak. A hellenista korban már nemcsak valamelyik istenség láthatóvá válását, hanem segítségük megtapasztalását, megmenekülést, szabadulást jelentő közbelépésüket is jelentette. Amellett az egész hellenista és róm. uralkodói kultuszban a visszajövetel (parúzia) szinonimájaként élt az ~, sőt a Ptolemaioszok idején a királynak valamelyik városban tett hivatalos látogatására is az ~ szóval utaltak. Minthogy Egyiptomban a fáraót olyan valakinek látták, akiben valamelyik istenség testet öltött, vsz., hogy itt támadt az a gondolat, hogy a király látogatását az istenség megjelenésével állítsák párhuzamba, annál inkább, mivel a királyt a nép jótevőjének, megmentőjének, üdvözítőjének (szótér) tekintették. – A LXX az ÓSz-ben szereplő ~k közül csak kevés esetében alkalmazza az ~ meghatározást (Ter 35,7; Szám 6,25; MTörv 33,2; Zsolt 30/31,17; 66/67,2; 117/118,27; Jer 29/36,14; Ez 39,28 stb.). Önállóan az ~ főnév (a 2Mak kivételével) csak 2Sám 7,23: és Ám 5,22: szerepel; 2Mak hellenista színezetű írás, innen érthető módon az ~ is gyakran előfordul benne, egyfelől természetfölötti jelenségek bemutatására (3,24–30; 5,2–4; 11,8), de ugyanígy tágabb értelemben is, annak kifejezésére, hogy Isten valami jót tett népe érdekében (2,21; 12,22; 14,15; 15,27). – Az ÚSz-ben Lk 1,79 és 1Tesz 2,8 kivételével csak a pasztorális levelekben szerepel. Tit 2,11 és 3,4: igeként; 2Tim 1,10: miként a hellenista szövegekben a szabadító eszmével kapcsolatos, és a megtestesülésre vonatkozik, ahogy az a Tit 2,11; 3,4 és 2,13-mal való egybevetésből kikövetkeztethető, ahol is biztosan Krisztus újraeljöveteléről van szó. A pogány vallási terminus csak Krisztusra vonatkoztatva kapott teljes értelmet: Krisztusban Isten megjelent igazi Megváltóként az emberek között. Pálnál (1Tim 6,14; 2Tim 4,1; Tit 2,13) az ~ Krisztus dicsőséges eljövetelére utal a világ végén. 1Tim 6,15: és 2Tim 4,1: ahol is a Királynak (az igazi Királynak!) és országának elérkeztéről van szó, Pál a képet a régi uralkodói kultuszból veszi át, hogy örömét kifejezze, továbbadja. Külön figyelmet érdemel, hogy amikor Krisztus újraeljöveteléről ír, Pál nem a parúzia kifejezést alkalmazza, mint egyébként, hanem az ~ szóval él. Lehetséges, hogy ez azzal függ össze, hogy a pásztorális levelekben Pál különösen hangsúlyozta Krisztus istenségét. 2Tesz 2,8: az ~ és a parúzia együtt szerepel; lehet, hogy szinonimaként, fokozásul, de ha nem, akkor az ~ itt úgy értelmezhető, mint ami a parúziát különleges eseménnyé avatja.
