föld: I
föld: I. Anyag. A) A fogalom és jelölése. ~nek (héb. adamah) eredetileg csak vörös szántó~et (vö. az arab adima ’vörösesbarna’ szóval) v. a humuszt, a termőtalajt tekintették, szemben a szürkésfehér mészkővel Palesztina pusztáiban. Gyász, bűnbánat jeléül ~et (port, hamut) hintettek a fejükre (1Sám 4,12; 2Sám 1,2; 15,32; Neh 9,1). Edényt (Iz 45,9), oltárt (Kiv 20,24) és öntőformát (1Kir 7,46) állítottak elő ~ből (® agyagból). Abból, hogy Naamán egy szekérre való ~et vitt magával Damaszkuszba (2Kir 5,17), a ~nek ’szántóföld’ értelmére következtethetünk. A szántó~et megművelték (Ter 2,5; 2Sám 9,10 stb.), trágyázták (vö. Jer 8,2; 16,4), bevetették (Ter 47,23); a víz termékennyé tette (2,6; 1Kir 17,14; 18,1; Iz 30,23; Jer 14,4); a ~ön élnek a „csúszómászó” állatok (Ter 1,25; 6,20 stb.). Ez a ~ lehet valakinek a tulajdona (Jób 31,38; Zak 13,5). Ter 12,3; 28,14; Iz 24,21; Jer 25,26; Ám 3,2 stb.: a szántó~ jelentette a pusztával szemben a sík felületnek képzelt ~nek azt a zónáját, amelyet az emberiség benépesített. A ~ életet ad a halandónak. Ebben az értelemben Ezekiel szívesen nevezi Palesztinát Izr. termő ~jének, táplálójának. Más népekkel kapcsolatban sem politikai, hanem gazdasági fogalom a ~; vö. Iz 7,16, ahol Izr. és Arám ~jének pusztasággá válásáról van szó. B) A ~ mint anya (anya~). Az a gondolat, hogy a ~ anya, ősrégi és világszerte elterjedt. Már Vergilius omniparensnek, Aiszkhülosz pedig „mindenek anyjá”-nak nevezte a ~et. Ilyen értelemben nemcsak növényeket sarjaszt, hanem az állatnak, sőt az embernek is létet ad: a magzat a ~ben keletkezik és titokzatos módon kerül az anyaméhbe. Ennek az elképzelésnek a Bibliában is föllelhetők a nyomai, művelődéstört.-ileg régebbi kozmikus formájában éppúgy, mint a ~műveléshez kapcsolódó későbbi változatában. Az első formában, amely még a 2. változat kialakulása után is tovább élt, a ~ tagolatlan (differenciálatlan) egész, és mint ilyen az élet ősforrása rejtett mélyén keletkezik az emberi szervezet (Zsolt 139,15; vö. Ter 1,25). A második formában, amely a ~művelésre áttéréssel párhuzamosan bontakozott ki, a ~ ’humusz, termő~’ értelemben (vö. homo humus) minden élet kezdete, kútfeje. A Bibliában ez utóbbi változatra korábbi időből van adat, mint az elsőre: a 2,7 szerint Isten az embert a ~ porából (adamah) alkotta és a 2,19 szerint az állatokat szintén. (3,19 vö. Jób 1,21; Préd 5,14 és Sir 40,1): „a por (= ~) vagy és a porba (= a ~be) térsz vissza” gondolat megfogalmazása; ugyanakkor 40,1: a ~ „mindenek anyja”. – C) A ~ az üdvösség történetében. A szemiták gondolatvilágában a természet és az ember sorsa szorosan összefüggött egymással. Mindenekelőtt a szántó~ függött a természettől, amely alapja a ~művelésnek, a letelepedett életmódnak. Következésképpen az ember Istenhez való viszonyának az embernek a ~höz való viszonyában is tükröződnie kellett, amely Isten irgalmából és jóságából az életet lehetővé tette számára. A Ter 2 az eredeti állapot emlékét őrzi, amikor még nem kellett fáradoznia a ~ megművelésével, az életfenntartó javak megszerzésével: a ® Paradicsom és a ~ csodálatos termékenységének leírása. Isten a porból (= ~) alkotott embert (2,7), de mert szembeszegült vele, elűzte onnan, „hogy művelje a földet, amelyből lett” (3,23). A ~ön nyilvánvalóan olyan állapotok uralkodtak, mint később. Más elképzelés szerint a ~ön eredetileg nem voltak a körülmények mostohák, de az ember bűne következtében átok nehezedett rá (2,9; 3,17.19). Ennek ellenére: jó dolog egy darab ~et birtokolni. De az emberiség egy részének ebben a jóban sem lehet része, mert testvérére támadt, és a ~et, mindenek anyját vérrel öntözte. Ez a 4. f. voltaképpeni mondanivalója: mivel Kain, a ~műves (4,2) megölte öccsét, a ~ mint mindkettőjük anyja megtagadja tőle gyümölcseit (4,10–12). 5,29: újra megjelenik a ~ megátkozásának gondolata, de most már reménykeltő összefüggésben, mert Noéban nagymértékben veszít erejéből. Ezt mint egy későbbi, teljesebb üdvösségnek az ígérete, ill. a záloga, a szőlőművelés fölfedezése tanúsítja (9,20). Még pozitívabb megítélést kap a ~ a választott nép élettereként. Elsősorban a deuteronomikus szerző és Ezekiel képviseli ezt az álláspontot a ~et illetően, amikor az ® Ígéret földjét emlegetik. Itt a nép Jahve áldásában részesül, amely a kövér, termékeny ~ben realizálódik (Neh 9,25; vö. Józs 23,13.15; 1Kir 14,15), úgy hogy a Kiv 3,8.17; 13,5; 33,3; MTörv 26,9.15 „tejjel-mézzel folyó” ~et v. országot emleget (egyébként mindig csak ország). Jahve megesküdött, hogy ezt a ~et Izr.-nek adja örökségül (Lev 20,24; MTörv 7,13; 1Kir 8,34.40), de birtoklásának az Istentől szabott törv.-ek megtartása a föltétele: csak ha megtartja Isten parancsait, akkor élvezheti Izr. az Ígéret ~jének termését (a gabonát, bort, olajat; MTörv 7,13), és akkor lesz része hosszú életben (Kiv 20,12; MTörv 4,10 kk.; 5,16 stb.). Mint a Sinai (Kiv 3,5), Palesztina is szt. ~ (Zak 2,16), mert Jahve tulajdona (Iz 14,2; 2Krón 7,20). Ezért nem szabad beszennyezni. Ha a nép nem tartja meg az Isten törv.-ét, átok száll a ~jére (MTörv 28,18), Jahve kiirtja az Ígéret ~jéről (28,21.63; Józs 23,13), és elpusztítja a ~ színéről (MTörv 6,15; 1Kir 13,34). Ez, amivel a próf.-k újra meg újra fenyegették a népet jövendöléseikben (vö. Iz 6,11; Jer 7,20; 35,10; Ám 7,11.17), be is következett, mert Izr. életmódjával és tetteivel beszennyezte ~jét (Ez 36,17 kk). De Jahve egyszer újra visszatelepíti népét arra a ~re, amelyet az atyáknak adott (20,42; 37,12; Ám 9,15), és soha többé nem űzi el. Áldásával visszatér az ősidők termékenysége (Iz 30,23 kk). – II. Térfogalom. A) A fogalom értelmezése. Az adamahtól eltérően az eresz nem anyag, hanem térfogalom; eredeti jelentése vsz. ’~felszín’; az a felszín, sík felület, térség, ahol a mindennapi élet eseményei lejátszódnak (Kiv 10,5.15; 1Sám 25,23; 26,8; Iz 18,6; Ám 3,5; 9,9 stb.), s ahol az ember is él (Ter 28,4; 31,3; 48,21; Lev 26,34 stb.). Ha az ember ezt az életteret határok közé zárva szemléli, más területekkel szemben, akkor az eresz politikai tartalommal töltődik meg: egy valamely város, törzs v. nép lakóhelyét, életterét jelöli; ilyenkor rendszerint országnak fordítják. A ~ (eresz) mint olyan, ami az ember lába alatt van, így ellentéte az ® égboltozatnak, amely az ember feje fölött van, része a világmindenségnek, kozmikus fogalom. A ~ így a szövegkörnyezettől függően többé v. kevésbé átfogó értelmű. Nagyon gyakran jelenti a kozmosz (ég és ~) felét; a ~höz ilyenkor a tenger és az alvilág is hozzátartozik; az ég és a ~ együtt alkotja a világmindenséget (Ter 1,1; Iz 1,2; Mt 5,18 stb.). Másutt az ég, a ~ és a tenger (® víz, ® ősvíz) szerepel együtt. Ez esetben a ~ ’száraz~’ értelmű (Ter 1,9–10; Kiv 20,4.11; Zsolt 146,6; ApCsel 4,24; 14,15; Jel 10,6 stb.). Végül találkozunk még az ég, a ~ és az alvilág szókapcsolattal is (Fil 2,10; vö. Jel 5,3: a föld alatt), de az alvilág a ~ mélysége is lehet (pl. Iz 44,23). – B) A ~ kozmikus vonatkozásai. 1. Mai tudományos értelemben véve a Biblia nem nyújt képet a ~ alakjáról, szerkezetéről, keletkezéséről. A szt. szerzők beérték azzal, hogy érzékeléseikre hagyatkozzanak, így világképük – mint kortársaiké is – a külső látszatra épül és az akkori ~rajzi ismeretek szintjén áll. Kozmológiai ismereteiket, ahogy Bábel papjai, ők sem törekedtek rendszerbe foglalni. Így a különféle adatok, amelyeket egymástól sokszor térben is, időben is nagyon messze eső szövegekben találunk, eltérhetnek egymástól; ilyen pl. az, hogy az ősvíz is, a ® seol is a ~ alatt van (Jón 2,3.6), v. hogy egyszer kör alakú a ~, máskor viszont a ~ 4 sarkáról esik szó. – 2. A talajvíz és a tenger azt a gondolatot támasztották, hogy a ~ a hatalmas őstengeren nyugszik (tehóm: Ter 49,25; Kiv 20,4; Zsolt 24,2; 136,6). Azt, hogy a ~ gömb alakú, még nem tudták. Izr.-ben, mint Mezopotámiában is, sík felületűnek képzelték a ~et, mégpedig – a látóhatár miatt – kör alakú korongnak (Jób 26,10; Péld 8,27; Iz 40,22: ~kerekség). A ~et körös-körül a tenger „keserű” árja mossa, ez a ~ alatt kapcsolatban van az édes vízzel, amelyből a források, a tehóm „szemei” fakadnak. (Ter 7,11; 8,3; Péld 8,24.29); a víz a folyókon át visszaömlik a tengerbe (Préd 1,7). A ~kerekség alapokon nyugszik (2Sám 22,16; Zsolt 18,16; 82,5; 104,5; Péld 8,29; Iz 24,18) v. oszlopokon áll (1Sám 2,8; Jób 9,6; Zsolt 75,4), amelyeknek alapzatuk van (vö. Jób 38,6). A hegyek hatalmas tömegeit saját alapjaik tartják (MTörv 32,22; Zsolt 18,8), amelyek mint a ~ alapjai is, a tenger „szívében” = közepében vannak (vö. 46,3; Jón 2,6–7). Az akkád kozmológiában hegylánc határolja a ~kerekséget; ezen nyugszik az égboltozat kupolaként. Jób 26,11: itt a hegyek szerepét oszlopok töltik be; 2Sám 22,8 viszont az ég alapjait említi. A ~kerekséget szegélyező hegyláncon 2 nyílás van; az egyiken fölkel, a másikon lenyugszik a nap; ennek az elképzelésnek a Bibliában is találhatók nyomai (Zak 1,8: LXX; 6,1: a hegyek, amelyek közt a nap fölkel, ércből vannak; vö. Hénoch [etióp] 18,6 kk.; 24,2 kk.). Mezopotámiában a más népekkel való érintkezés folytán igen hamar tudatára ébredtek, hogy a ~ nagyobb és a formája is más. Ennek ellenére ragaszkodtak a régi elképzeléshez. Ezt egy babilóniai térkép tanúsítja a perzsa uralom idejéből, amelyen a ~ kör alakú és a központja Bábel. Körös-körül a tenger hullámzik. A tenger másik oldalán, tehát valójában már kívül a ~ön, 7 háromszög látható; ezek a messze eső területeknek a jelei. A világmindenség szerkezetének ez a primitív képe architektonikus törv.-ekre vezethető vissza, így – e látásmód szükségszerű következményeként – nem ad választ arra a kérdésre, mi tartja a kozmosz épületét. A víz állaga ezt nem tette lehetővé, s a kérdés megmaradt a világ titkának (vö. Jób 38,6). – 3. Ezenkívül találkozunk egy vsz. régebbi, de nem teljesen háttérbe szorított másik felfogás nyomaival is. Eszerint a ~ négyszögletes és a 4 sarkán függ; vö. a Samast dicsőítő akkád himnusszal, amelyben a napisten a ~ sarkait az égből egyensúlyban tartja. Vsz. 38,12 kk. is hasonló elképzelést rejt a kép mögött: a hajnalpír lezárja a ~ széleit és így kirekeszti a gonoszokat; 26,7: Isten felfüggeszti a ~et. 37,3: Isten villámai a ~ határáig eljutnak. Iz 11,12: a ~ 4 széle (vö. Ez 7,2; Mt 24,31); ehhez kapcsolódik a 4 ® szél (Jer 49,36: „az ég négy tája felől”; Ez 37,9; Jel 7,1: a ~ 4 sarkán angyalok álltak és feltartóztatták a ~ 4 szelét). A kánaániak messze É-ra képzelték a mitikus ® Isten hegyét (Szafon), ahogy Kassziusz hegye is Szíria É-i részén áll, amely képmásául szolgált. Erről van szó: Iz 14,13; Ez 28,14 kk. (vö. Zsolt 48,3: a Sion a Szafon legmagasabb csúcsa) és talán: 89,13. – 4. Egy kozmikus-biológiai elképzelés maradványa lehet Palesztina köldöknek nevezése. Először Nippur kapta ezt a nevet Babilóniában, majd Bábel. E 2 város tartotta az élet fonalát az ég és a ~ között, ezért Dúr-an-kinak nevezték őket (’kötelék az ég és föld között’). – C) A ~ teológiai szempontból. Az Izr.-lel szomszédos népek kozmogóniája szerint a ~et már a demiurgosz alkotó tevékenysége előtt magában foglalta az ősanyag, amelyből ki kellett szabadítani. Ennek a felfogásnak a nyomai a Bibliában is föllelhetők, de áthatja az a hit, hogy a Teremtő abszolút független és mindenható (® teremtés). A ~ Isten teremtő művének köszöni létét, így az Istené (24,1; 95,4 kk.; 1Kor 10,26). Isten egyszersmind a ~, a világ ura is (Zak 4,13; Jel 11,4). Ha az ég Isten trónja, akkor a ~ a zsámolya (Iz 66,1; Mt 5,35; ApCsel 7,49). Az a félelem, amelyet Isten megjelenése kelt a ~ön, költői kifejezése transzcendenciájának (Zsolt 18,16; 77,17; 97,4 kk.; Hab 3,6 stb.). Az éghez képest a ~ kicsi, viszonylagos értékű és tökéletlen (Jn 3,31; 1Kor 15,47; Zsid 8,4 kk.), ezért jelent valami rendkívülit, ha valakinek a ~ön hatalma van a bűnöket megbocsátani (Mt 6,10). Ami a ~ön történik, annak nincs értéke, ha az égből nem kap igazolást (Mt 16,19; 18,18). Mint Isten teremtménye a ~ oltalmazza az igazakat (Jel 12,16). – D) A szoteriológiai szempontok. Mint az ember lakóhelye (Ter 1,28; Zsolt 115,16 stb.) a ~ az üdvösség tört.-ének is a színhelye. Minthogy az első nemzedékek a bűneikkel romlottá tették és erőszakkal töltötték be, a vizek megindultak, és a felülről szakadó és alulról előtörő víztömegek a ~et újra a ® káosz állapotába sodorták vissza (Ter 6,11; 2Pét 3,6). A P szerint így ért véget az az idilli őskor, amelyben az ember békén együtt élhetett az állatokkal. A vízözön után a félelem és a létharc ideje köszöntött az emberiségre. Nemcsak a növények szolgáltak eledelül, hanem minden élő, az ember kivételével (Ter 9,2 kk.). A próf.-k tudják, hogy ez az egyébként ® eónnak nevezett idő, állapot nem végleges. Vissza fog térni az az idő, amikor „együtt lakik a farkas a báránnyal és a párduc együtt tanyázik a gödölyével”, a borjú az oroszlánnal legelészik, az oroszlán pedig szalmát eszik (Iz 11,6; 65,25). Isten új ~et teremt, ahol nem lesz nyomorúság, sem az öregség nem nehezedik az emberre (65,17 kk.; 66,22; Jel 21,1), ahol igazságosság fog lakni (2Pét 3,13). Minthogy a mostani ~et megrontotta a „nagy kéjnő” (Jel 19,2), a tűznek válik martalékává (2Pét 3,7.10; ® világégés). Addig az ® Egyházra mint „a föld sójá”-ra (Mt 5,13) hárul a feladat, hogy a romlást távol tartsa; a kifejezésben a ~ a ~ lakóit jelenti. Zsidó értelmezés szerint az ember egy a természettel (vö. pl. Róm 8,19 kk.). A ~ jelenlegi formájában az embernek nem szabad ~i kincseket gyűjtenie (Mt 6,10) v. a boldogságát, az üdvösségét itt a ~ön keresnie (Jak 5,5). Minthogy Krisztus a világ Ura, és mindeneket magához vonz (Jn 12,32), azokról, akiket megváltott, elmondható, hogy „a földről megváltott” (Jel 14,3; vö. pl. 3,1 kk.). Tehát idegennek, jövevénynek kell magukat tekinteniük a ~ön (Zsid 11,13; 1Pét 2,11), el kell fordulniuk a ~iektől és el kell fojtaniuk magukban azt, ami ~ies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat stb. (Kol 3,2.5).
