hagyomány

Teljes szövegű keresés

hagyomány: teol.-i értelemben hitet követelő üzenet közvetítése, rendszerint szóbeli úton. Tartalma független a közvetítőtől, aki csak hordozza a közölt tényeket. A gör. megfelelő (paradószisz) többnyire a tartalomra vonatkozik, de ritkábban magát a folyamatot is jelölheti. Rokon kifejezések: paradoké, depositum (1Tim 6,20; 2Tim 1,12.14) v. martürion (ApCsel 4,33; 1Kor 1,6; 2Tim 1,8; ® tanúság). – Már az ÓSz-ben szokásban volt a vallási értéket továbbadni. A papság közvetítette a ® Tórát, amelyhez igazodni kellett (MTörv 17,18; 19,7–13; 31,9; Ag 2,11 kk.; Mal 2,7). Ezdrás pap, aki különösen is buzgólkodott a mózesi törv. ügyében (Ezd 7,6.10.25), a kapott értékeket a Tórában jártas írástudókra bízta (Neh 8,7.9: leviták). Ezek körében csakhamar kialakult a szóbeli Tóra, megkülönböztetésül a leírt Tórától. Az írástudókat, akik zömükben nem papok voltak, a farizeusok felkarolták; lehetséges, hogy a szadduceus papi családok hatásának, ill. hatalmának csökkentésére, akiket a Hasmoneusok támogattak. Maga a kifejezés (tradidi quod et accepi) a hellenista korban (talán a Makkabeusok idejében) jöhetett létre a zsidóság körében: megfogalmazásában jellegzetesen zsidó, de nyomokban hellén hatás is érződik benne. – A zsidó ellentétpárok, mint továbbadni és átvenni, mondani és hallani, adni és kapni betekintést nyújtanak magába a folyamatba. A tanító rabbit apának tekintették, aki ad, ajándékoz, a hallgatóság (= a tanítványok köre) viszont a megajándékozott fiú volt, az, aki kapott. A tanítónak először is meg kellett neveznie a forrást, aztán amit mondott, azt a Teremtőnek (az Igének) nevében kellett mondania, és csak azt adhatta tovább, amit hallott (vö. Iz 53,1; Jer 49,14); Abd 1: az ún. semuah – a magyar fordításban az üzenet – az, amit a próf. hallott. Így tehát a ~t ® haggada (teol.-ilag) v. ® halacha (erkölcsileg) formájában a legnagyobb pontossággal adták tovább (mintegy megismételve; ® Misna). – A hellenista hatást az újabb kutatók is tagadják, de szembeötlő, hogy a ~ fogalmát gör. műszó jelöli. A paradószisz a hellenizmusban a. m. ’titokzatos, szakrális tanítás’; a kifejezés itt valójában a misztériumkultusz „misztikus” ~ára utal: aki ezt a ~t átvette, az beavatottnak számított. A szt. aktus kétséget kizáróan egy szt. isteni üzenet közléséből állott (Kol 2,3 és 1,26; vö. Bölcs 14,16). – Az ÚSz-ben a szinoptikusok által használt kifejezés: „az ősök hagyományai” (Mk 7,5.13) a rabbik ~aira céloz. Ezt a ~t, amelyet Josephus Flavius és Philo is említ, Jézus elvetette, mert ellentétben álltak a természetes erkölcsi törv.-ekkel, ezért ezek az ev.-okban úgy szerepelnek, mint a „ti hagyományaitok” v. az „emberek hagyományai” (Mk 7,8.9.13; Mt 15,3.6). – Pál leveleiben a rabbinista ~ világos megfogalmazást kapott; az ap. jártas volt a zsidó tanításban, és ennek módszereit is jól ismerte (ApCsel 22,1–3; 26,3–5). – a) 1Kor 11,23: egyértelműen a ~ továbbadásának folyamatára utal. Amit Pál kapott, azt adta tovább a közösségnek. Ugyanígy 15,3: Pál azt hagyta a hívőkre, amit maga is kapott. Pál tehát a ~ közvetítője volt. – b) 15,1: itt szembeötlő az ev. és a ~ azonosítása, továbbá a következő versekben a személyes tanúságtétel (15,5–7: szemtanúk; 15,15) és az a hangsúly, amely a szóbeli közlésre, az igehirdetésre esik (15,12). – c) A hallgató „kapja” az áthagyományozott tanítást, mintegy befogadja (a szokásos gör. kifejezés paralambanein: 15,1.3; Gal 1,9.12; Fil 4,9; Kol 2,9; 1Tesz 2,13 stb.); az ap. elvárja tőle, hogy szilárdan kitartson benne, állhatatosan ragaszkodjék hozzá (1Kor 11,2; 15,1; 15,2; 2Tesz 2,15). – d) Fil 4,9: az ap. kevés, de sokatmondó szóval összefoglalja az egész kérdést: „Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre”. Pál egész életével „közvetítette” az általa továbbadott ~t; a tanítás befogadása egyértelmű példája követésével, ahogy régen a zsidó tanítvány is mindenben követte mesterét. – Az ÚSz többi kv.-ei hasonló képet mutatnak; vö. Lk 1,2; ApCsel 7,38; 16,4; 2Pét 2,21; Júd 5; Jak 1,19; 2,10–11; 5,10. – A zsidó ~nyal való egyezéseken kívül (pl. a hallás szükségessége: Róm 10,14; Mt 26,13; Mk 16,15; a szellemi atyaság: 1Kor 4,15) a keresztény ~ talán a hellén misztériumvallással is mutat némi rokonságot (1Tesz 2,13). Ugyanakkor megvannak a maga saját vonásai is. – A ~ a magáról ® kinyilatkoztatást adó Istenen alapszik. A ~ közvetítőinek sora Istennel kezdődik (Róm 1,1; 15,16; 2Kor 11,7; 1Tesz 2,2.8 kk.; 1Pét 4,17), Krisztussal folytatódik (Róm 15,19; 1Kor 9,12; 2Kor 2,12; 9,13; 10,14; Gal 1,7; Fil 1,27; Zsid 3,1), majd az ap.-okkal (Jn 15,15; Gal 1,16; 2,2), köztük Pállal (Róm 16,25) és az általuk beiktatott tanítókkal (1Tim 1,3.18; 4,11; 6,20; 2Tim 1,6), utánuk következnek a tanítók által kijelölt presbiterek (öregek) és felügyelők (1Tim 3,2–7; 5,22; 2Tim 2,2), végül a hívők (2,2). A ~ tehát teljesen új értelmet kap: ® Isten igéje (1Tesz 2,13). – A legfontosabb szerep Krisztusé. „Az Úrtól kaptam” szavak (1Kor 11,23) éppoly kevéssé foghatók fel Pál különleges látomásaként, mint a „nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából” kitétel (Gal 1,12). E helyeken Pál nem a ~ eredetéről szól, hanem az erőről, amellyel ő mint ap. a ~t továbbadja. Ez az erő a Lélek ereje (vö. 1Kor 15,45; 2Kor 3,17); végső fokon minden ~t a Lélek szentesít. Az ap.-i karizma arra szolgál, hogy aki megkapja, olyan hűen közvetítse, amit Krisztustól kapott, amilyen hűen csak lehetséges.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages